Élet az élet után

Ajánlott zene

Az iskolapad után a való élet óriási váltás még annak is, aki azért nem légmentesen zárt buborékban élete addigi életét. 

Új város, új kihívások, új gyötrelmek, és ami a legfontosabb új, soha nem ismert érzések.

Fura, hogy a munkába állás mennyire megváltoztatja az ember napjait, s úgy ámblokk az életet. Amióta elkezdtem dolgozni napról napra fáradtabb és megtörtebb vagyok. Még keresem az egyensúlyt, hogy mindenre jusson idő, amit szeretek, és ami fontos nekem. Az elmúlt 3-4 hónapban nem mozogtam semmit, ami ugye annyit tesz, hogy nem dolgozom le a feszültséget, hanem hegyre halmozom. Egyre inkább érzem hiányát, ahogy a meditálásnak is. Fontos és szükséges mindkettő. Az időbeosztás, rendszerezés, felelősség is mind-mind új értelmet nyertek. 

Nem ismeretlen ez az egész, szimplán csak nehéz. De, ha arra gondolok, hogy ezzel az új életformával mennyi új ajtó nyílt ki számomra, akkor egy picit más értelmezést nyer az egész. Hiszem és tudom, hogyha sikerül ügyesen megtalálni a határokat, hihetetlen szabadság köszönt be.

Egy téli emlék

Nem is olyan régen, még a télen történt, hogy jégre csábított egy leány. Életemben, ha tízszer volt korcsolya a lábamon akkor talán sokat is mondok. Eme sport technikájának elsajátítása pedig végtelenül nehéz feladatnak bizonyult számomra.

Aztán egy profi addig unszolt -  na jó, nem kellett túl sokáig – amíg beadtam a derekam. Sok ruha, kori fel, és irány a jég!

Bizonytalan lépésekkel merészkedtem a befagyott vízre, miközben két kézzel kapaszkodtam profi segítőm kesztyűs kezébe. Néhány kör erejéig csak „utaztam”, aztán erőt vettem magamon, és teljes bizodalommal rábíztam magam Lilla kedves lényére és szakértelmére. Hamarosan már csak fél kézzel láncoltam Őt magamhoz. Lábaim egyre biztosabban siklottak a jégen, s arcomon is egyre szélesebb lett az önfeledt „száguldás” okozta mosoly.

S mivel az ismétlés a tudás Anyja, kalandvágyó, gyermeki lelkesedéssel áhítoztam a következő alkalmakra. A korcsolyázás fantasztikus élményét, az egyre fokozódó magabiztosság, és a Városliget festői környezete még magasabb szintre emelte. Lilla kedves arca pedig még derűsebb lett, ahogy nézte önálló lépteim, majd kezei után kutató, áthűlt mancsaim. Szürreális és boldog pillanat! Fogni egy olyan ember kezét, akire életed is rábíznád, s tűéles korcsolyákon szárnyalni a szikrázó napsütésben, gyönyörű környezetben. Egy aprócska, mégis felemelő pillanat. Akkor, és ott, újra pislákolt a gyermek lángja, lelkesedése, és újra bízott a megviselt lélek.

Szellem

Ajánlott zene - Köszönet érte Korondi Krisztának! :)

Az utóbbi időben annyi minden történt, annyi élménnyel lettem gazdagabb, s mégis…ugyanott toporgok, ahol két hónappal ezelőtt. Egy óriási városba költöztem, s lézengő porszemként kóválygok. Lelkesen, büszkén, s időnként csalódottan, és reményvesztettem róvom az utcákat, hátha valahol megtalálom azt a lehetőséget, ami csak rám vár.

Amikor haza megyek, azt érzem, hogy otthon vagyok. Hogy ez az a hely, ahol lennem kellene, ezek azok a dolgok, amikre szükségem van. Aztán visszajövök az új életembe, és azt érzem, hogy jól döntöttem. Kell a szabadság, kell a szárnyalás! Kicsit…olyan ez az egész, mintha hontalan szellemként léteznék egy olyan közegben, ami  nem akar magába fogadni.

Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Nem is tudom mit hittem egyáltalán. Elvileg még jóval az átlag alatt vagyok, már ami a munkatalálási rátát jelenti, de ez nem vígasztal. Csöppet sem. Az a fajta ember vagyok, aki szeret menni, tenni-venni, szeret hasznos tagja lenni a társadalomnak, és a munkanélküliség egyszerűen K-I-K-É-S-Z-Í-T! Képtelen vagyok ezzel megbirkózni. Időnként eltörik a mécses, és magamba roskadok, aztán egy vigasztaló kéz letörli könnyeim, erőt önt belém, összeszedem magam és újra neki lendülök. Per pillanat a düh, az elkeseredettség, a remény, a büszkeség, és némi önbizalom furcsa elegyet alakított ki bennem. Felemelt fejjel, büszkén sétálok be egyik intézményből a másikba és egy harcos oroszlán küzdeni akarása tombol ereimben. Nem tudom hova vezet az út, de lépkedek, és apránként talán haladok is.

Fecni életem regényéből

„új élet vár, felejts el mindent! Mindent, ami fáj!” Szól az az untig ismert magyar sorozat főcímdala. Hát igen! Nálam is bekövetkezett, szinte sorsszerűen és már-már filmes kliséként, hogy tanulmányaim után új életet kezdtem. Soha nem hoztam még meg döntést ilyen határozottan és egyszerűen. Maximum egy „tizedmásodpercig” fordult meg a fejemben, hogy maradok a hátsómon ott, ahol vagyok. Valahogy ösztönösen éreztem, hogy mennem kell. Ki kell próbálnom magam! Na meg esélyt kell adnom a BOLDOGSÁGNAK, a SZERELEMNEK! Ha most nem lépek, nem biztos, hogy lesz még egyszer sanszom.

Így, hát fogtam magam, meg az összes motyóm – pontosabban annak a felét – és átteleportáltam magam egy másik városba. Persze nem volt ez ilyen egyszerű! A lakáskeresés majd minden stációját sikerült végigjárnom, de aztán egy Tünemény közbenjárásával, és egy jó barát támogatásával végül mégis meglett az álom albi.

Azóta meg… Nos, azóta továbbra is forog a verkli, a magány, a honvágy gyötrő érzésével, a szerető emberek támogatásával, pátyolgatásával, na meg ÁLLÁSKERESÉSSEL. A hétköznapibbnál hétköznapibb élet! Viszont, ami mégis különlegessé varázsolja a létet, az egy nagyszerű Angyalka ténykedése, hogy szebbé tegye napjaim, visszavarázsolja a színeket, csodákat, álmokat és finom ízeket! Így kerek a történet! Jing és jang, fekete és fehér kéz a kézben, harmónikus elegyben!

Celeb vagyok, ments ki innen!

Nem az Rtl Klub ama „reality” műsoráról van itt szó, ne tessék megijedni! Hanem én lettem celeb, és kérlek MENTSETEK KI INNEN! Valahogy így szóltam volna egy másfél hónappal ezelőtt, ha posztot írtam volna.

Habár akkor idő, internet és gép hiányában voltam, de annyira vicces a sztori, hogy muszáj világgá kiabálnom. Történt ugyanis, a blogom is tele van azokkal a bejegyzéseimmel, hogy a szobatársaim megtudták, amit nem kellett volna. Na mármost itt nem fejeződött be a cselekmény. Már ekkor is sejtettem, hogy jóval többen tudják a titkom, mint kellene, de bíztam az ellenkezőjében. Feleslegesen!

Egy csúnya késő őszi, vagy kora téli napon, már nem is tudom, de felváltva hívtak a szobatársaim, hogy akkor találkozzunk már, rég beszéltünk, stb. A zsigereimben éreztem, hogy mi következik, dehát hajtott a kíváncsiság, és úgy ámblokk tele volt már a nemlétezőm is a titkolózással, hazudozással. Így hát áldásom adtam a nagy randevúra! Értem jöttek, nem volt menekvés, még ha akartam volna se. 

Eljött a késődélután. Egy hangulatos kis helyet választottunk, ahol egy könnyed vacsora mellett tudunk majd beszélgetni… Kabát le, rendelés felvétel, ital ki, nagy levegő be. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom ökölnyire zsugorodott, és lüktettek az ereim. Először mindennapi hülyeségekről beszélgettünk, aztán sorba mindenki mesélt magáról. Nagyon, nagyon gyorsan került rám a sor. Nagy levegő be, „szuuuu, száááá!” –mondtam magamnak- majd a másodperc tört része alatt gondoltam végig a mondandóm. Aztán kibukott belőlem, hogy tudom, hogy már úgyis tudják, szóval felesleges a melléduma, a kertelés, szóval nem a pasikra bukok, hanem a csajokra és pont. 

Persze, mint számítani lehetett rá, tisztába voltak a dolgokkal, ígyhát nem kerekedett ki a szemük, nem hüledeztek. Ha más körülmények között lettünk volna pozitívnak értékeltem volna a helyzetet, de így… Nem tudom mit gondoljak. Jó érzés volt nyíltan beszélni, kiteríteni a kártyákat, de…valami mégis motoszkál bennem. Nem tudnám pontosan megmondani mi, de valami nem teljesen tiszta és egyenes. Már annyira nincs nagy jelentősége, de mégis érdekes érzés. 

A másik meg, amitől úgy érzem magam, mint egy celeb, hogy hirtelenjében annyira unalmas lett bizonyos emberek élete, vagy nem tudom, hogy mindenki az én magánéletemben kutakodik, piszkos foltban reménykedve. Pusmognak a hátam mögött, és megy a nagy találgatás. Mikor meghallottam, már nem tudtam kiakadni rajta, csak röhögve sírtam, és sírva röhögtem, hogy bazz’ celeb lettem, jaj de jó nekem! Ha műsor kell a népnek, ezer örömmel! Van mit vesztenem? Annyira szánalmas! Jujj, kiderült, hogy az a normális csaj egy….egy…egy…leszbó! És akkor? 

Kacsints rá, és röhögj! Lehet tetszel neki! :)

Nyári üzemmód

Ajánlott zene

Rég volt már, mikor utoljára bejegyzést írtam. No, nem azért, mert nem lenne ihlet, nem történne semmi. Épp ellenkezőleg! Túl sok a történés,és túl kevés az a 24 óra.

Mára már egészen biztos, hogy a nyárra főállású anyapótló lettem, ami bizony a sok öröm mellett számtalan munkával, fáradtsággal és idegességgel jár. Azt tudnotok kell, hogy amikor ilyesmiket írok, azt nem panaszkodásnak szánom. Imádom ezt csinálni, és aki ismer tudja, hogy nem sok olyan akadály van, ami bármitől is eltántorít. A panaszkodás, siránkozás pedig nem az én kenyerem. Pusztán csak szeretném kiadni magamból és elmesélni itt a „klubban”, hogy mi is van velem.

Mostanság „gyerek” helyesebben kamaszzsivajtól hangos folyton folyvást a ház. Jönnek, mennek, csak kapkodom a fejem. Néha, mikor a délutáni kávé mellett van némi időcském magamra is...csak nézek ki a fejemből és fel sem fogom…jól megnőttek. De még így is én vagyok a Big, big, BIG SISTER, aki gondjukat viseli, és akire szükségük van. Sokat ügyködünk együtt és nem akarom elkiabálni,de lassan csak egység leszünk, mi hárman. Vagy ketten. A „kicsi” most éli a „Hagyjatok már békén!”, meg „Most nincs kedvem” időszakát és túl sok mindenbe nem lehet bevonni. Ellenben mennek a végtelen online csatározások, online játékok, meg a haverok. Hogy mire nem képesek a mai 12-13 évesek!  Azt hittem seggre ülök. Amikor azt hiszed, hogy ismered a kölköt, beszélgetsz vele, tudod mikor mit fog lépni, és különben is megbízható, értelmes gyerek…na akkor vagy a legnagyobb tévedésben. Úgy fog kijátszani és iszonyatos őrültséget csinálni, hogy mire észreveszed, ő már rég röhög a markába. Persze mondhatnám, hogy én nem voltam ilyen, de hazudnék. Bár azért ilyesmikre nem vetemedtem, de hát változik a világ, változik a bűnlajstrom is. Az,hogy ennyi idősen kicsenik a kulcsot a hiper-szuper titkosan őrzött nadrágzsebedből, aztán besettenkednek a pincébe és lenyúlják a vendégeknek szánt sört…bagatel mutatvány. Az, hogy rácsapja az anyjára a telefont az ebadta kölke és nem jön haza…igen, igen 12-13 évesen, na az azért már nem semmi. Persze ilyenkor jön képbe a BIG sister, a kedves Nővér! :) Mert először is összevesztem anyával, hogy ugyan miért nem csinál semmit vele, aztán persze a gyerek fejével gondolkodva, és egy lépéssel előtte járva, tűvé tettem a város egy bizonyos részét, majd a hazafelé tartó buszon vártam, hogy felszálljon. Ő pedig mikor nagy vagányan felslisszolt a buszra, önelégült, büszke mosolya rögtön lehervadt és tágra nyíltak szemei, mikor szembetalálta magát velem. Aztán jött a hápogás: „De,de…honnan? Honnan tudtad?” Én pedig megsimogattam hátát és totál nyugodt hangon közöltem vele, hogy a „Big Sister mindent hall, mindent lát és mindenről tud!” Ezt azóta már nagyon jól tudják. :)

De azért nem vagyok én egy elvetemült zsarnok. :) Most is vannak olyan ügyleteik, titkaik, amikről természetesen tudok,de hallgatok, mint a sír, hisz ez egy jó nővérke dolga. Persze azért a fejmosás minden esetben megvan. Természetesen. :)

S miből állnak napjaink mostanában? Hát először is adva van két, olykor három, négy serdülő fiú…néha napján lány. Vannak sérülések, intenzív osztályon töltött napok, hetek, vannak kiabálások és verekedések. Sok nagyon éhes száj, sok idegeskedés, bohóckodás és munka.

A nagylegény már lecsillapodott nagyjából, így együtt dolgozgatunk. Miután a házimunkát – ami női meló – letudtam, kint folytatjuk a tevékenykedést. Mert a betonozás, kerítés bontás, építés nem férfi munka, már-már egész nőies dolog, így természetes, hogy ott a helyem. Viccet félretéve pont annyira szeretek ilyesmit csinálni, mint a házimunkát, úgyhogy nem okoz gondot. Ráadásnak Tesóval jó csapat vagyunk. Nincs nyavajgás, nincs hiszti. Jókat beszélgetünk és nem mellesleg sok új szlenget, férfias beszólást tanulok. Mert hát ragad, mint a piszok. :)

Ennek fejébe ami a legviccesebb, hogy pár hete elindult egyfajta nőiesedés bennem. Épp vizsga előtt voltam, így szoknyát! – igen, én szoknyát – vettem fel magas sarkúval és még beugrottam egy hipermarketbe valamiért. A pénztárhoz sasszézva azon kaptam magam, hogy az alkaromon viszem a kosarat, mint a plázacicácskák szokták. Meghűlt bennem a vér, és azon nyomban erősen marokra szorítottam a fülét a kosárnak. Majd szempillantás alatt fizettem és tűntem el a ködben. Aztán szintén még aznap délután volt egy vicces jelenet. Kocsiban ülök. Az ablak letekerve, én pedig kikönyököltem rajta. A fehér blúzom felső három gombja kigombolva, szememen pilótaszemüveg. Jött szembe velem egy Kleopátra hajú  leányzó bicajon. Minden nagyzolás nélkül, szegénykém annyira bámult, hogy nem vette észre a közeledő villanyoszlopot. Próbáltam komoly arcot vágni, de azért még így is megbújt egy aprócska mosoly a szám szélén, és halk hangon csak ennyit mondtam neki: „Vigyázz! Oszlop!” Egyem a szívét! Elvörösödött, gyorsan korrigált és villámsebesen elhajtott.  Úgy sajnáltam, hogy úgymond lebuktattam, de azért nem akartam, hogy összetörje magát. :)

Ha már vizsga! Igen, megcsináltam! Végre valóra váltottam a már 13 éves korom óta dédelgetett álmom. Hiába annyi kárörvendés, károgás, hogy de ez meg minek? Ezzel mit fogsz kezdeni? Ilyen hülyeségre időt pocsékolni! és társai, akkor is, csak azért is megcsináltam. Élő példa vagyok arra, hogyha egyszer valamit a fejedbe vettél, nagyon akarod, és hajlandó vagy dolgozni érte, akkor bármilyen álom valóra váltható. :) Persze még sokat kell dolgozni, szorgoskodni, hogy valódi szakember lehessek, de már elindultam és csak ez számít.

Ajándékként pedig kaptam egy 6 hetes kis kandúrt, kinek becses neve Kornél a rettegett, a hírhedt. :) Úgyhogy bármennyire is nem akartam többet cicát, és még a gyász ideje nem telt le…itt van ő. Mikor megláttam a papírdobozt a lépcsőn, a sírás környékezett és mondtam,hogy vigyék el, nem akarom. Még nem vagyok rá kész. Aztán kinyitották a fedelét…megtelt mindkét szemem könnyel és már nem akartam,hogy elvigyék. Az ölembe vettem, és el sem akartam engedni. Tündéri egy kis teremtés, bár elég akaratos és hát már kész úr. :)

Kornél kalandjairól mindenképpen szeretnék nektek majd beszámolni, mert én még ilyet nem láttam. Olyanokat tud csinálni, és úgy produkálja magát! Hihetetlen! :) Egyszerre hajmeresztő és szörnyen vicces. :)

Szó mi szó gyorsan telnek a napok. Lassan vége a nyárnak, pedig még csak most kezdődött.  Szeretnék többet írni,de mire lenne rá időm, úgy zuhanok az ágyba, mint akit fejbe vágtak. De most már igyekezni fogok időt keríteni rá, mert érzem szükségességét. :)

Gyűlölt másság

Ajánlott zene

„Gyűlölöm az életemet. Gyűlölöm minden áldott napon. Valami nem stimmel velem.”

-„Nem az a lényeg,hogy én minek akarlak látni, Isten teremtett így! „

- „Ha Isten teremtett, akkor Isten szadista!”

Hogy miért nem vállalom fel magam a család előtt? Hogy miért vagyok bátortalan? És,hogy miért is nem vallottam színt az iskolában?

Az öcsém olyan szinten homofób, hogy arra nincsenek szavak. Apa azt mondogatja nekünk, hogy a homoszexualitás az betegség. Tesóm pedig azt vallja, hogy nem betegség…agybaj. Gyűlöli a melegeket, és szerinte ki kellene irtani őket, mert gusztustalan, beteg faj az összes. Ha elé állnék, és elmondanám mi a helyzet, vagy ha megtudná, akkor minimum szembe köpne, de inkább bele sem merek gondolni, hogy mire lenne képes.

Kitalálta Tesó, hogy filmezzünk. Megnéztük, amit szeretett volna, majd beraktam egy másikat, nem volt kedvem kimenni ebben a melegben. Tesó közben kiment, majd visszatérve lekuporodott mellém, kérdezte mi ez. Mondtam, hogy Gyűlölt másság a címe. Reakciója: „biztos valami buzis film.” De ott maradt mellettem és csendben végignézte velem a másfél órás filmet.

Nem gondoltam, hogy ilyen hatással lesz rá. Bevallom, tanító szándékkal nézettem meg vele, de nem kergettem hiú ábrándokat. Tudtam, hogy álláspontja sziklaszilárd és egy film után nem fogja szeretni a melegeket. De elértem azt, hogy gondolkodjon el kicsit. Nézze a másik oldalról a dolgot. Gondolja bele magát egy meleg, transzexuális ember helyzetébe. Lássa, hogy nem csupa móka és kacagás az életük. Azt hiszem sikerült.

A film után még sokáig beszélgettünk. És ő hozta fel a témát, én nem erőltettem semmit. Csendben feküdtem a kanapén, és válaszolgattam neki, vagy megpróbáltam irányított kérdéseket feltenni.

 Kérdezett mindenféléről. Van e ennek biológiai alapja? Hogyan lesz valaki „homokos”? Ismerek e „buzit”? Egy ismerősünk az e? Honnan tudom, hogy valaki meleg vagy sem? Ha gyerekkorban egy kisfiú női ruhákat vesz fel, akkor már biztos, hogy meleg? Nem lehet genetika, mert régen nem voltak „homokosak”. Vagy voltak melegek?

Aztán megfogalmazott dolgokat. „Azért nem lehet könnyű így élniük.” „Szegény csávó, milyen szar neki, hogy nem lehet önmaga.” „Szegény anyjának milyen rossz lehet.” „Azért nem könnyű a melegeknek sem, hogy nem fogadják el őket, meg nem lehetnek boldogok.”

Úgy vélem volt értelme megnézetni vele ezt a filmet. Csodát nem várok, és nem is magam miatt csináltam. Egyszerűen nem lehet ennyire gyűlölni valamit, amiről fogalma sincs. Teljesen tisztába vagyok azzal, hogy mi játszódik le benne. Én is ilyen voltam, mindaddig míg…míg rá nem jöttem, hogy pontosan olyan vagyok, mint amitől minden sejtem szintjén undorodok, és amit zsigerből üldözök.

A mai napig nem tiszta az elfogadásom…önmagammal szemben. Egyszerűen feldolgozni azt, hogy egy hazudozó, önző kis senki lettem. Mindig mindent megosztottam a szüleimmel. Tudták hova megyek, kivel találkozok….és ettől biztonságban éreztem magam, mert megbízható voltam. Most pedig lavírozok egyik hazugságtól a másikig, és ha olyan kérdést kapok, hát nyeglén válaszolok. Nem szeretem, hogy ilyen vagyok, de…nem merek vallani. Nagyon félek átlépni azt a bizonyos határt, pedig biztos vagyok benne, hogy már mindenki sejti. De valamiért mégis képtelen vagyok lépni.

A filmet egyébként csak ajánlani tudom mindenkinek. Azon túl, hogy könnyeket csal az ember szemébe, hihetetlen fontos mondanivalója van. Igaz történet egy lányról, aki azért kínlódta végig rövidke életét, és azért ölték meg, mert más volt, mint a többség. Mert fel merte vállalni önmagát, és boldog mert lenni. Hiába volt kedves, jófej, jó gyerek, ha egyszer nem illet bele abba a képbe, amit a társadalom normálisnak fest.   

Megrendítő, és egyben szörnyű belegondolni, hogy itthon is ez a helyzet. Amíg agyonütnek, megvernek, leköpnek valakit azért, mert más, mint az átlag, addig igenis van mitől félni, de aggódni mindenképpen.

A film:

Megvallom őszintén én sem kezeltem túl jól a tranxszexuálisokat. Tartottam tőlük. De csak azért, mert amit nem ismer az ember, azzal nem tud mit kezdeni. Amit nem ismerünk attól félünk. Ideje lenne, hogy ne csak nézzünk, hanem akarjuk látni is.

Süt a nap, élvezd! :)

Ajánlott zene

Ms. Sancheznél beköszöntött  a nyár. Levakarhatatlan a mosoly az arcomról és úgy viselkedek már megint, mint egy tinilány. Képes vagyok órákig készülődni, a tükörben nézegetni magam, és folyton azon gondolkodok, hogyan vágassam le a hajam úgy, hogy az ne legyen megszokott.  [Pedig én nem vagyok ilyen. :))) ] Vigyorgok, mint a tejbetök, de a legnagyobb probléma, hogy ezt más is észrevette. Megkérdeztek: „Hát téged meg mi lelt? Mi ez a bazsalygás?” Persze az én válaszom csak egy vállrándítás volt. :) Hihetetlenül jó hatással van rám ez a jó idő. Szeretem a telet, a hideget, a begubózást, de azért épp itt volt az ideje már, hogy a napocska is munkába álljon. :)

Ahogy kiléptem az edzőterem ajtaján, rögtön megcsapott az a semmihez sem hasonlító forró, nyár éjszakai levegő. Kitártam karjaim és legszívesebben csak forogtam volna körbe-körbe. Imádom, mikor cirógat a lágy szellő, s közben ott bizsereg a levegőben a fülledtség, az el nem csókolt, édes csókok ígérete, a bujaság, a vágy és az őrült, nyári partik hangulata. A kerti sütögetések, a zene, karaoke, az önfeledt tánc csúfolás- mert én azt táncnak nem nevezném :) – a baráti beszélgetések, kellemes éjszakák. Amikor nem gondolkodsz azon, hogy épp dolgozni kell menni hétfőn, vagy, hogy ez már a harmadik citromos söröd, amit kortyolsz. Ez az önfeledtség időszaka, a barátságok összekovácsolásának, és a lángra gyúló szerelmek időszaka. Pontosan egy ilyen nyár okozta a „vesztem” anno, mikor a kedves démonom gondoskodott rólam. :)

„Kapd el a ritmust, így kell élni! Ilyen az életem!”

A 2012-es nyaram felért egy nagy rakás pontpontal,kínoztam magam, bűnhődtem, de érzem, hogy az idei, az csak jó lehet. Remélhetőleg a munka mellett lesz időm utazgatni is kicsit. Szeretnék az országban barangolni, és egy Szegeden jártas kísérővel bevenni a napfény városát. :) Na és persze végre összehozni egy régóta tervben lévő, várva várt baráti találkozást.

 „Süt a nap, élvezd!Pezseg az élet! Ragyog az ég is, sodor a vágy!

Magyar a tenger, boldog az ember, az időt úgy megállítanááám!”

                                                                                                      /Delta:Süt a nap/

Fotó: http://imgix.8tracks.com/mix_covers/000/304/504/73293.original.jpg?fm=jpg&q=65&sharp=15&vib=10&w=521&h=521&fit=crop

Azok a boldog szép napok!!!

Azok a boldog szép napok, amikor még csak gimis voltam. Szabad, mint a madár, nem pedig fogoly egy aprócska koliszobába.

És tényleg! 18-19 évesen úgy éltem, mint egy király. Jó volt az alakom, meg voltam elégedve magammal, hajnalokig buliztunk,füstöltünk, iszogattunk, főztünk finomakat, hülyültünk reggeltől estig,  volt jogsim, és ha kölcsön kocsival is, de feszíthettem, élvezhettem a szabad gyorsulást, volt egy nő mellettem és minden happy volt. A szó szoros értelmében faltuk az életet.

Most meg? Pfff. 18 éves akarok lenni újra, de már a mai eszemmel. Most igazán ki tudnám használni az élet lehetőségeit. :)

Világvége hangulat

2013.március 14.

Ajánlott zene

Ma egész nap olyan világvége, vagy katasztrófa film hangulat uralkodott bármerre jártam. A szél kiszakította az ember kezéből az esernyőket, engem majdnem felkapott esernyőstől, bőröndöstől. A vonatok 60-150 perceket késtek, a várók megteltek ideges, fáradt, türelmetlen emberekkel. A bevásárlóközpontokat megrohamozták az emberek, mintha soha nem lehetne többet vásárolni. Aztán egy váratlan pillanatban megszűnt az áramellátás a boltban, és a nép pánikolt.

Aztán elindultunk haza…

Az utak néhol le voltak fagyva, néhol nem. Anyával kettecskén tartottunk haza. Nem jöttünk gyorsan, az útviszonyoknak megfelelő sebességgel, nagy követési távolságot tartva. Épp arról beszélgettünk, milyen érdekes, hogy meghal valaki, és még halála után több tíz, száz évig is lehet hallgatni a zenéit, vagy pusztán csak a hangját. Aztán egy kocsi lassított előttünk, így anya is befékezett, de azzal nem számoltunk, hogy az út teljesen le van fagyva azon a szakaszon.

Olyan gyorsan történt minden. A fékezés hatására a kocsi segge elkezdett kicsúszni, irányíthatatlanná vált. Pillanatok alatt fordultunk keresztbe a forgalmas főúton. Semmi másra nem tudtam koncentrálni, csakhogy jönnek velünk szemben, és ez most belénk fog rohanni. Először az a gondolat rémített halálra, hogyha ez elkapja oldalról a kocsit, akkor azt anya nem fogja túlélni, és én nem tehetek semmit. Aztán átfordult a másik oldalára, így már az én szemem vakította el a reflektor, és tudtam, hogy ebbe az ütközésbe vagy belehalok, vagy életem végig ágyhoz leszek kötve. A másodperc tört része alatt pergett le életem filmje, és rettegtem, hogy így lesz vége az életemnek, de tudtam, hogyha valakinek meg kell halnia, akkor az én legyek, és ne anya. Bár fiatal vagyok, előttem az élet, de se kutyám, se macskám, akinek hiányoznék, viszont a srácoknak még anyára van szüksége… Aztán mire magamhoz tértem láttam, hogy a kocsi, ami szemben jött velünk épphogy súrolva, de ki tudott kerülni minket. Majd kiugrott a szívem, légszomjam volt, a lábaim pedig még fél óra múlva is remegtek. A helyzet iróniája, hogy amikor mindez történt a rádióban a Republic: Engedj közelebb című száma ment.

Ha valaki azt mondja, hogy nincsenek őrangyalok, az hazudik. A jó Isten gondviselése mentett meg minket, semmi más. Jöttek mögöttünk, velünk szemben, az út szélén mély árok húzódik, oda is beborulhattunk volna…

…azt hiszem ez egy újabb pillanat, amikor egy kicsit le kell lassítani, és át kell értékelni dolgokat. Életemben nem féltem még ennyire. Szerintem két centi kellett volna.

Fura,hogy az elmúlt 1 hónapban kétszer sikerült megúsznom közúti balesetet. Lehet az égiek jeleznek,hogy : Jössz vissza, Öcsi!