Az a nagy harci helyzet, hogy
én soha nem voltam egy Vénusz. Mármint alkatra lehet, de a női mivoltomat
illetően semmiképp. Pedig szegény anya annyiszor próbálkozott, de mindhiába.
Emlékszem, vagy 13 éves lehetettem, amikor lagziba mentünk, és anya kisminkelt
nagy nehezen. Én meg belenéztem a tükörbe és ordítva rapliztam, hogy azonnal
szedje le rólam ezt a szemetet, mert ez nem én vagyok, és ez így csúnya.
Szegény anya próbált győzködni, hogy ez olyan lányos dolog, és klassz, meg
nézzem meg, hogy ő is ki van sminkelve. Hajthatatlan voltam. Így hát a csap
fölé hajoltam és lemosta rólam a szemfestéket, rúzst, szempillafestéket. Aztán
még vagy fél óráig ültem a lépcsőn hullatva a krokodilkönnyeket, mire
megnyugodtam.
Szégyen, de engem sosem
érdekelt a divat, a sminkek, a táskák, cipők és egyéb kiegészítők. Ellenben a
sportautók, a legújabb tuning technikák, a szép felnik annál inkább. Szegény
anyukám kislányra áhítozott, de csak testileg kapta meg. Csak addig lehetett
szoknyácskába járatni, amíg nem ébredtem öntudatomra. Úgy 4 éves koromig.
Aztán jött a gimi. És jött a
szerelem. S, hogy imponáljak lipstic lettem. De az nem én voltam.
Most pedig húsz éves múltán
elgondolkodtam, hogy basszus nő vagyok, és NŐ is akarok lenni. Az egyetemi
éveim alatt eléggé elgatyásodtam. Örültem, hogy nem kellett minden reggel a
tükör előtt pózolni, és bevallom derekasan, hogy elhagytam magam. Amikor egy
buliba úgy jelentem meg, hogy a meleg tini fiúk azt hitték, hogy közéjük
tartozom, akkor komolyan elgondolkodtam, hogy talán ezt nem kéne…
Én farmergirl vagyok. Számomra
a nadrág az farmer, és az tökéletesen megfelel minden alkalomra. Van belőle
fekete, fehér, sötétkék és világosabb. Van cső és bőszárú, régi és új stílus.
Konzervatív és szakadt, csípő és normál. A farmer fejez ki leginkább. Farmer és
fehér póló. Ez lennék én. De tényleg?
Már az 5.1-es tervben is
kifejeztem nőiesedés utáni vágyamat, mert hát mégis nőnek születtem… és nem
vagyok buccs. Bár néha nem tudom eldönteni, mert lipstic se. No, de egészen
december végéig nem érzetem magam igazi, nagybetűs NŐ-nek. Aztán az új év
hozott valamit, megcsapott egy lágy szellő és késztetést éreztem arra, hogy
esetleg más legyek. Hogy kísérletezzek…kipróbáljak dolgokat. Nemrégiben vizsgázni mentem. Ki kellett öltözni,
természetesen. Álltam a tükör előtt, hogy mégis mit kellene. Aztán gondoltam
egy merészet. Egy latexszerű leggingset húztam egy fehér, kötött, hosszított
felsővel és csizmával. (De csak lapos sarkúval) Feltettem egy lilás
szemfestéket, alapozót, némi pirosítót, szempilla sprilállal végigmentem a
szempilláimon, befestettem a szemöldököm, és az egészet megfejeltem egy
átlátszó szájfénnyel. A hajam is megcsináltam, bár most olyanra vágattam, hogy
túl sokat nem kell vele foglalkozni. Immár teljes harci díszben pózoltam a tükörben,
és kicsit meglepődtem, hogy ez tényleg én vagyok.
Úgy alakult, hogy meg kellett
állnom egy benzinkúton. Határozott, de lelassított mozdulatokkal kiszálltam a
kocsiból, megtankoltam és beléptem a kútra. Két fickó állt előttem a sorban.
Mikor észrevettek, hátrafordultak és tetőtől talpig végigmértek, ráadásnak még
elismerően vigyorogtak is. Nem jöttek be a pasik, de ez a pozitív
visszacsatolás lökött az önbizalmamon.
Aztán a suli aulájában
várakoztak a csoporttársak, néhány idegen. Mikor beléptem megfagyott a levegő
és minden szempár rám szegeződött. (Szörnyen fura saját magamról így írni, mert
kb. egy beképzelt kis picsának érzem magam per pillanat, de próbálom úgy
felfogni, hogy simán elmesélek egy történést. :) ) Aztán ahogy közelebb értem
jöttek a : „Wááóó!” „Milyen merész, és milyen jó!” „Tök jó lett a hajad!” stb,
stb. Mondjuk a hétköznapi szürke egér kombinálva a tini fiú style után valóban
óriási volt a változás.
Persze minden nap már képtelen
lennék így kiöltözni, de sosem lehet tudni. Mindenesetre az önbizalmamnak sokat
jelent, ha ilyesmi történik. Hát még, amikor például egy bevásárlóközpontban
kézen fogva szembejön velem egy 30-as pár, és! nem a pasi fordul meg
utánam,hanem a nő. Először mélyen a szemembe néz, mosolyog, aztán visszafordul.
Mostanság elég sűrűn fordult ez elő. Persze először az jutott eszembe, hogy
biztos van rajtam valami, ami miatt megmosolyog, de miután egymás utáni
napokon, különböző szerelésekben, különböző korú nők néztek meg alaposan és
mosolyogtak rám, kezdtem elhinni, hogy nincs rajtam semmi oda nem illő. És
talán valami sokkal rejtélyesebb oka van a dolgoknak. :)
Jah, és most azzal próbálkozom,
hogyha mennem kell valahova, akkor miután felvettem egy melegítő felsőt, vagy
egy sima pólót, akkor szépen leveszem és keresek valami nőiesebbet. Sőt! Még
itthonra is próbálok valami nőcisebbet előkotorni, hogy szokjam. Úgy érezem nem
vagyok reménytelen! :) De azért az ki van csukva,hogy szoknyába grasszáljak a
tavasszal. :D
Hogy komoly szándékomat
bizonyítsam felkértem néhány barátnőmet, segítsék nőiesedésem. Túl sokat nem
értem el vele, mert bár ők örültek, hogy végre csajt faraghatnak belőlem, de
sajnos én csak húzogattam a szemöldököm a hátborzongatóan szőrös, csillogó, és
számomra hányinger ruhák láttán. Persze azt mondanom sem kell, hogy amiket itt
leírok, az csak addig gusztustalan, ameddig nekem kell felvenni…másról lazán
lekívánnám. :D Valahogy ki kell ötlenem, hogy úgy legyek nőies, hogy közben
mégis ÉN maradjak. Viszont van, amiből nem engedek: Minél jobban feszül, annál
jobb. Jelszó a kényelem. Legyen egyszerű, de nagyszerű. Kék, fehér, fekete
bármilyen mennyiségben. És ehhez a
feladathoz is megtaláltam a legmegfelelőbb emberkét. :P
Felülvizsgálat bizonyos idő
elteltével.
Fotó: http://hu.depositphotos.com/5233246/stock-photo-Portrait-of-sexy-girl-in-white-t-shirt-and-jeans.html
