Pillanat

Hogy sírtam-e már éjszaka, párnák között egyedül?

Hogy osztotta-e már az élet a sorstalant rám szerepül?

Voltam-e már elveszettebb mint egy elveszettebb,

és hogy mindig volt-e mellettem valaki aki rendbe szedhet?

Ezek a kérdések, jutottak az eszembe,

Elmerengve a könyvön, ami nem rég került a kezembe,

Ráébredtem te vagy a válasz és hogy átélhettem,

Ennek köszönhetem mindazt,hogy a jó útra ráléphettem.

Erről szól az életem, álmokról és célokról,

Hogy boldogságom felépítsem, amit valaki mindig szétrombol,

Mondani könnyű, de én is attól lettem tettre kész,hogy

A szívem ettől erősebb lett és a félelmekkel szembe néz.

Ha menni kell,maradj még ,

Ne adjuk fel,harcolj tovább, 

Ne hagyj itt védtelenül,semmire nem megyek így egyedül.

Az álmok rabszolgája lettem, a szívem lett az ostorom,

A hitem vezet minden nap, ez segít át a gondokon.

Úgy kelek fel minden reggel, az imámat elmormolom,

Köszönöm, hogy élek,ez a világ lett az otthonom.

Minket nem köt össze a vér, mégis erősebb a kötelék,

Másnak teljes család jutott, nekünk csak egy töredék,

Ha árvának születtél, attól miért lennél kevesebb?

Másnak volt választása, téged senki sem keresett.

Sohasem hittem szerettem szeretni és félig mereg,

Hidak helyett az emberek csak falakat építenek,

Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltűnt lélek,

Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek.

Nincs annyi ujjam összesen,hogy megszámoljam mennyiszer,

Hagytak magányomban, mégis tudtam ígyis menni kell,

Nem érezhetem át, de mégis láttam annyi könnycseppet,

Egy óceánt megtölteni ők nem választhattak könnyebbet

Szétszakadt életek,darabokra hullott családok,

A sötétségből jöttem mégis napról-napra felállok,

Összetörve is, de minden nap egy esély egy világhoz,

Ahol már nem tántoríthat el veszély,

Egyedül nehéz mégis erősnek kell lennem,

Hisz a bukásokból tanultam mindent az életemben,

Ne félj a harctól, hiába fáj, de hidd el,

Mindig lesz ki megvéd téged is csak még ne add fel.

Találkozás egy kedves olvasóval

Ajánlott zene B.P. ajánlásával :)

Van abban valami, amikor blog író és olvasó találkozik. Az olvasó helyzeti előnyt élvez, hiszen kapott már egy képet a bloggerről, de fordítva ugye ez nem mondható el. Feltéve, ha a kedves olvasó is blogger. Akkor ugyebár teljesen más a leányzó fekvése, akarom mondani a szituáció. :)

Mint ahogy az lenni szokott, kaptam egy üzenetet egy leányzótól, aztán gyorsan pörögtek az események. Facebook, sok-sok üzenet, aztán felvetette B.P., mert ez a művészneve a hölgynek :) , hogy mi lenne,ha…Aztán hamar jött a kivitelezés. :)

Szokás szerint álltam a tükör előtt és nem tudtam milyen stílusú ruházatot öltsek magamra. Legyek nőcis, vagy inkább a szokásos tinifiú style,vagy….? Végül a középutat választottam, bár így is csöppet srácosra, vagy inkább…melegre sikerültem a világos farmeromban,és a kisfiú teniszfelsőmben. :) :)  

Egy sima találkozáshoz képest a szívem a torkomban dobogott és iszonyatosan izgatott voltam. Korábban mentem, hogy legyen időm. A kocsi ablakában nézegettem magam,hogy jó e a hajam,és a smink is rendben van e. Aztán álltam a megbeszélt helyen és egyszer csak valami plattyant. Hát nem letojt egy madár? :) Szétnéztem, de nem láttam sehol, így gyorsba beszaladtam egy nagyáruház mosdójába,hogy rendbe tegyem magam. Aztán újra ki. Vártam, nézelődtem, de nem láttam sehol. Ha eddig nem voltam elég ideges, na most! Pláne mikor kiderült, hogy a megbeszélt épületen 4db spar felirat van. Na, és akkor lessem mind a négyet, hogy vajon hol bukkan fel a leányzó.

Hál Istennek hamar észrevételeztem, és határozott lépésekkel elindultam felé. És mikor mellé értem hihetetlen dejavú érzésem támadt. Amikor életemben először találkoztam valakivel, akit az internet révén ismertem meg, akkor is ugyanazon a szent négyzetmilliméternyi helyen találkoztunk,  és ő is telefonált, pont úgy, mint most B.P. :) Hamar túlestünk az oldódási fázison és egy üdítő séta után, kellemes környezetben folytattunk diskurzust. Csak úgy röpült az idő. B.P. tipikusan az az ember, akivel igazán jót lehet beszélgetni, és aki mellett nem érzed az idő múlását,csak mikor már mindketten dideregtünk. :)

Sajnos, vagy nem, de a lehető legjobb időpontot választottuk ki a találkozóhoz, ugyanis mindketten, de főleg én annyira fáradt voltam, hogy iszonyat hülyeségeket beszéltem, és rendre beégettem magam előtte. Habár mielőtt elindultam, meglestem az adatlapját, minden adatot raktároztam róla, mégis besültem a születésnapját illetően. Aztán megkérdeztem tőle, hogy nem gondolt e még arra,hogy blogoljon...mikor mindig elolvasom az új bejegyzéseit. XD Kicsit sem aláztam magam porrá. :)

6 vagy 7 óra beszélgetés után búcsúztunk el. Csak álltunk a kapualjban és jött az a tipikus feszültség. Aztán kaptam egy őszinte ölelést, és melegség járt át. Nem tudom miért, de még sosem esett ennyire jól egy szimpla, baráti ölelés. :)

S mivel ilyen jó volt a közösen töltött idő, így a találkozás mindenképpen folytatásért kiáltott.  Viszonylag hamar kontráztunk. Megint egy adag tömény hazugsággal indítottunk otthon mindketten. Mielőtt elindultam, megint szörnyen izgultam, pláne mert nem is tudtam pontosan hova is megyünk. A kocsit egy étterem parkolójában hagytam a lakásunktól pár km-e, majd átszálltam hozzá. Végre megtudhattam, hogy vezet. Már kíváncsi voltam. :) Az előző találkozás is jó volt, de ezt imádtam. :) Talán azért, mert szeretek kocsikázni, csak úgy menni a vakvilágba. Aztán szeretem a hegyeket, az erdős útszakaszokat. Nagyon találó volt az egész. Na, meg ahogy vezet….:) Nőt még nem láttam így vezetni. :) Na nem azért,mert rossz volt! Épp ellenkezőleg! :) Nekem is hasonló stílusom van, és szeretem, ha egy nő is megmutatja, hogy mit tud. Nem túl hivalkodóan, nem felelőtlenül,de dinamikusan, tempósan. Na és az az íves kanyar! Lenyűgözött! :)

Délután volt mikor útnak indultunk, és tizenegy óra körül szálltam ki a kocsijából a hűvös éjszakába, hogy elinduljak haza. Otthon halkan osontam be az ajtón, és bár kicsit dolgozott bennem az ideg, hogy hazudnom kell, azért a széles vigyor kiült az arcomra.

Jó érzés volt, hogy kiléptem az álarc mögül, és végül megvalósulhatott a találkozó. Pedig először nagyon féltem, mert viszonylag közeli városban „lakik” bizonyos időszakonként, és nálam az ilyen ki van csukva alapból. De nem bántam meg, hogy felfedtem magam. B.P. egy roppant aranyos, humoros, attraktív,  jófej leányzó, akivel szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Remélem megmarad a kapcsolat,és lesz még hasonló alkalom. :)

Kísértő démonok

Az utóbbi időkben újabb démonok kísértenek, melyek neve: gondolatok. Kísértenek éjjel, álmomba és nappal, az ébrenlét időszakában.

Mostanában sokat gondolok Kicsi Csodára. Persze már nem ÚGY, csak érdekelne mi van vele, mit csinál mostanság. De nem teszek semmit, mert megígértem, hogy nem zaklatom, hagyom, élje az életét, ahogy én is. Meg eszembe jut az a rövid idő, ami nekünk járt, és próbálok konzekvenciát levonni…eddig sikertelenül. Mert, ha az ember nem kap valamire magyarázatot, addig nem tud teljes egészében megnyugodni. Kíváncsi vagyok, hogy valaha megtudom e, de ha Tinából indulok ki, akkor IGEN. Csak sok-sok idő múlva. Ez némiképp megbékít.

Ennek kapcsán pedig a jövőm szokott felsejleni. Hogy mit szeretnék és mit nem. Ha azt veszem, akkor nem baj, hogy van egy értékrendem, és az sem baj,hogy ennyi idősen csak ennyi tapasztalatot sikerült magamra szedni. Már ezek a szerelmek is széttépték a szívem. Szerintem nem is éltem volna túl sokkal többet. Meg aztán, ha egyszer lesz egy gyerekem, akkor mit mondanék majd neki? Papolok az értékekről, de közben meg, ha megkérdezi, akkor elmesélném, hogy anya sem olyan szent, fűvel-fával volt…áhh! Szó sem lehet róla. A gimi, az egyetem egy visszafogott lázadás volt számomra, pont az ellen, amiben felnőttem, de telnek az évek, és azt veszem észre magamon,hogy mégis szükségem van mindarra, amit el akartam magamtól dobni. Szükség van az elvekre, csak nem kell annak túl radikálisnak, és erőszakosnak lennie.

Aztán itt a hülye megfelelési kényszer –legfőképpen önmagam felé – meg az a vágy, hogy nagyon szeretnék saját családot, egy élethosszig tartó kapcsolatot, plusz az irányultságom felvállalása a család felé, a rengeteg hazugság, amit az évek alatt felhalmoztam a lányok miatt, az örökös keménynek mutassam magam, mosolyogjak, mikor néha legszívesebben ordítanék…és mindez őröl belülről. Nem tudom, meddig vagyok képes ezt tovább csinálni. Sokszor csúnya gondolatok fogalmazódnak meg bennem. Hogy inkább eldobnám a boldogságom, csak hogy végre normális életem legyen. De boldogság nélkül meg hogy lenne normális életem? Gyerekkori álmaimban nem az szerepelt, hogy egy bábházasságban élek majd. Teljes mértékig tisztában vagyok azzal, hogy normálisnak mondható életem csak akkor lesz, ha egy pasit választok, és házasság, gyerek….de azt is tudom,hogy csak egy nő mellett lehetek igazán  boldog. De,ha nőt választok nem tudom mi lenne…Nem tudom a család mit reagálna. Mondjuk a távolabbi család elkönyvelt vénlánynak, meg tudomisén miről beszélnek…viszont anyáékon sokszor töprengek. Szerintem lehet el tudnának fogadni…vagy nem tudom. Már nagyon bennem van,hogy legszívesebben elmondanám, bármi is lesz a reakció, és akkor nem kell többet hazudnom,hogy épp hova megyek, kivel beszélek. Viszont az is bennem van, hogy nem akarom azzal bántani őket, pláne a srácokat, hogy egy ilyen… -inkább nem is méltatom magam- testvérük, gyerekük van. Hihetetlenül nyomaszt mostanság ez az egész. Ráadásnak Tina is szeretné olvasni a blogot, de…valahogy ez is olyan…Fura,hogy „idegeneknek” megengedem,hogy olvassanak, azaz kinyitom nekik a lelkem, míg Tina évek óta az egyetlen biztos pont az életemben,és mégsem tudom neki csak úgy tálalni. Talán azért, mert számtalan posztban szerepel, plusz A démonom is ott van…

Aztán a gyerek kérdés. Vajon milyen lenne a gyereknek, ha két anyukája lenne? Vajon 5 év múlva már elfogadottabb lesz a leszbikusok gyermekvállalása? A gyerkőc felnővén nem fog vádolni azért, mert önző voltam, és elvettem tőle a lehetőséget attól,hogy apukája legyen? Rakjak a gyerekemre, a véremre egy stigmát csak azért, mert egy önző dög vagyok?

Tudom, hogy hülye vagyok és még egyenlőre „felesleges” dolgokon forgok, de nem tudom kikapcsolni az agyam, ha egyedül vagyok.

Viszont egyben biztos vagyok. Nőt akarok! Nőt szeretnék csókolni, nő mellett szeretnék ébredni, és nőt szeretnék páromnak szólítani. Aztán majd a többi elválik szépen sorban. Addig még tényleg felesleges gyereken gondolkodni, és talán a coming out sem lényegszerű. Talán még a kapcsolat meglétekor sem. Egyelőre hinnem, bíznom kell és szeretni. Csak olyan jó lenne kikapcsolni néha. Nem csak órákra, hanem napokra, hetekre. 

Rigoletto

Lassan elfogynak a vizsgák, leterhelő kötelezettségek, és érdekes módon, ahogy fogy a megmérettetés, úgy szakadnak szét a lelkemet lekötő láncok is. Napról-napra szabadabbnak,és boldogabbnak érzem magam. Testem minden porcikáját átjárja az éltető: Életerő és …valami más is. :) Megelégedettség? Mámor?  Nem tudom. Nem is akarok nevén nevezni semmit. Jól érezem magam és pont. :)

Épp Bagdy Emőke, Belső Nóra, Popper Péter:Szeretet, szerelem, szexualitás című könyvét olvasom a Mesterkurzus sorozatból és Verdit hallgatok. Már el is felejtettem milyen hatással van rám Verdi. Egészen fenomenális.

A Rigoletto az egyik kedvencem tőle. Az opera egyébként Victor Hugo forradalmi erejű drámája, A király mulat alapján készült. A Kártyaária La donna è mobile - Az asszony ingatag - a mantovai herceg áriája egyébként egy ismert pizzareklámban is felcsendült. Épp ezért mindenkinek ismerős lehet már első hallásra is.

Giuseppe Verdi nekem a megtestesült elegancia, a fenköltség ,a pillanatnyi megrészegülés, és az olasz életérzés. Talán azt már mindenki tudja rólam, aki olvassa a blogom, hogy az olasz kultúra, és úgy általában Olaszország szerelmese vagyok.  Épp ezért nem is meglepő,hogy zenében is szeretem mindezt. Egy pillanatig sem szégyellem, hogy mondjuk nekem egy tökéles estéhez nem kell más, mint mondjuk egy ínycsiklandó spagetthi, egy jó olvasmány, egy gyönyörű zenemű és egy testes bor. Egyedül. Párban az olvasmányt elhagyhatjuk. :) Nem vagyok nagyigényű ember. Egy tökéletes randihoz nem kell puccos étterem, meg nem is tudom milyen körítés. Mindössze 3 tényező. Öfeledtség, figyelem, tökéletes légkör. De egy Verdis életérzéssel átitatott este: könnyedség, játékosság és mégis tartás és elegancia…az…valahogy lenyűgöző. A kivilágított macskaköves utcán sétálni a hűs estében egy nagyszerű lánnyal…és érezni a körüllengő, jóleső feszültséget…Leírhatatlan.

Talán ezért is nehéz nekem párt találni. A kortársaim nem ilyesmire vágynak javarészt. De hiszem, hogy létezik az az egy, aki nem körberöhög, hanem nemes egyszerűséggel tenyerembe csúsztatja a kezét.

Visszatérve Verdire, és úgy általában az operára. Fogalmam sincs honnan jött az indíttatásom a komolyzene irányába. Talán 2.osztályban, amikor a furulya hangversenyen álltam a színpadon, a menüettet játszottam és valami különös borzongás járta át testem. Persze 7 évesen még ezt nem igazán fogja fel egy gyerek. Csakhogy jó érzés ezt játszani és hallgatni is. De igazából nem tudom. Mindenesetre Nagymamám örült érdeklődésemnek, és támogatott is benne. Anyáék viszont a mai napig nem értik, és a srácok sem. :) De azért néhanapján jól esik, amikor remegnek a falak Debussy-tól…és azok arcok, amiket a srácok tudnak vágni. Én meg csak vigyorgok, mint egy rongy kölyök. Hát na! Már tudom mivel tudom őket őrületbe kergetni. Mire nem jó egy komolyzene kedvelő Nővérke, ugye! :)

A vágyak és vágyálmok című rovatunkat olvashatták a jegyzettengerből, és vizsgára készülődés közepéről. :)))

Anyáknapja vagyon!

Ajánlott zene

„Mama kérlek, meséld el nekem, hogy milyen volt az élet nélkülem! Gondoltál rám, mikor azt tervezted el, hogy mi lesz majd, ha nagy leszel?  Mama kérlek, meséld el nekem, hogy hogyan kezdődött az életem! Véletlen volt, vagy gondoltál reám, azon az édes éjszakán? Hisz jól tudod, nem kértelek, nem kértem tőled az életet. S még mielőtt egyszer meghalok, még tudnom kell, miért vagyok?”

„S még mielőtt egyszer meghalok, még tudnom kell, miért vagyok?”

Mindig tudtam, hogy koravén vagyok, de mostanság sűrűn érzem azt, hogy a lelkem olyan 1976-80 körül született, és csak 1991-ben öltöttem testi formát. Elmeséltem ezt anyának, ő pedig elmosolyodott és azt mondta: „Lehet benne valami. Sokat babáztam, és már akkor szerettelek volna.„Gyerekkoromban is sokat nyúztam szegényt, hogy meséljen nekem. Mentem utána mindenhová, leültem a fűbe és nyaggattam. „Anyuci, tudtad, hogy úton vagyok? …és, akkor tudtad, hogy kislány leszek és így foglak szeretni? És szerettél engem, amikor a pocakodban voltam? És nem fájt, amikor rugdalóztam a hasadban? És…és amikor megszülettem…örültél nekem? Szép voltam? Nagyon sírtam?  Milyen volt, amikor először a kezedbe fogtál? És haragudtál rám, mikor nem hagytalak aludni?”  A gyerekszáj ugye.  :) A gyerek, aki időközben felcseperedett és mégis a mamája pici lánya marad majd 40 évesen is.

El sem tudom mondani, milyen érzés úgy létezni, hogy tudom…akartak és szerettek már akkor is, amikor még csak gondolat voltam. Anya elmondása szerint, már a legelső reggeltől tudta, hogy úton vagyok, ahogy azt is…lány leszek. Minden nap simogatott, beszélt hozzám, mesélt nekem, már létezésem első napjától fogva. S ezt az ölelő szeretet mind a mai napig érzem, és tudom akkor is, ha veszekszünk, csúnyákat kiabálunk egymásra. Habár már régen kinőttem a tipegőt és a cumisüvegre sincs szükségem, mégis jól esik, ahogy gondoskodó karjaival magához ölel, letörli könnyeim, vagy aggódva hív, ha nem adok életjelet magamról. Fantasztikus érzés, amikor a konyhában szorgoskodik, én pedig spontán mód szorosan átölelem és egy cuppanós puszit nyomok az arcára. Ő pedig mosolyog. Vagy amikor viccelődve nevetgélünk valamin és olyanok vagyunk, mint két gyerek.

Nem tudom eléggé megköszönni, hogy a jó Isten ilyen anyukával ajándékozott meg. Nem csak anyuka, hanem a legjobb barátnőm is egyben. Ezért is olyan nehéz elmondanom neki a nagy titkot. Nem akarom összetörni a szívét….hogy a gyermek, akire oly sokáig várt, akit úgy szeretett…az egy ….

Egész életemben csak ketten voltunk. Ő meg én. Mindig csak egymásra számíthattunk. Azt mondta, hogy már 3 évesen is olyan értelmesen hallgattam őt, figyeltem rá, amikor valami miatt szomorú volt, és kiöntötte nekem a szívét…Ha bármi gond van, akkor most is nekem mondja el először. Beavat mindenbe…ez néha kicsit nehéz, de örülök, hogy bízik bennem,és tudja…számíthat rám.

Mikor kislány volt, már akkor megfogadta, hogy ő más anya lesz. Ő máshogy fogja szeretni a lányát. És sikerült neki. Nem kívánhatnék jobb anya-lánya kapcsolatot. S szeretném, ha majd egyszer…én is ilyen anyukája lehetnék a gyermekeimnek. Ha valamit megtanultam tőle…az az,hogyan kell igazán, feltétel nélkül szeretni.

ui: Annyi mindent tudnék mondani, és mégis oly sokat küszködtem ezzel a bejegyzéssel. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni mindazt, amit érzek.

De mégis…ezzel az aprócska szösszenettel kívánok minden Édesanyának nagyon sok boldog Anyák napját! Különösképpen Édesanyámnak és Pótmamámnak, egy nagyszerű nőnek,és szintén Anyukának!

Ajánlott zene

Gyermeki lényem oly aprócska, és oly gyenge, akár a harmat. De nem félek, hisz Mama testével oltalmaz, és szeretetével simogat. Idebent oly jó! Meleg és biztonságos. Telik az idő, s én minden nappal egyre nagyobb és erősebb leszek. Lassan kifejlődnek szerveim. S felfedezem, hogy milyen jó nyújtózkodni. A délutáni szundikálás után nagyokat ásítok és jókorát nyújtózom. Jéé! Puha és ruganyos! De jóó! Nyújtózkodom, rugdalózok. Ez tetszik! Játszok tovább! Aztán egy kéz megérinti a talpacskám. Mami! Ez fáj neked? Nem tudtam, ne haragudj! Újabb hónapok telnek, és már alig férek el. Nagyon jó idebent, de egyre szűkebb lett lakásom. Mi történt Mami? Megnőttem? Nem is tudtam. Menjek ki? De hát hova? És miért? De nekem itt jó. Nem akarok. Muszáj? Hát jó! Megpróbálom. Itt sötét van. Mami! Félek! Mami! Ez fáj! Szorít! Mamiii! Nem akarok. Kérlek, álljunk meg! Mamii nee! Mamiii! Mi ez a fény? Hideg van! Ez fáj!Mamii! Mamii hool vagy? Szia! Te ki vagy? Aztán meghallom azt az ismerős, ritmikus dobogást. Mami, hát te vagy az? Mami, csakhogy megtaláltalak.

 Mami, szeretlek!



Fotó:http://susandarcy.com.au/myblog/tag/mother-and-daughter/page/3/

Kezdődik!

Anyaaa kezdődik! Anyaaaaaa….keeeezdődik!

Megint itt a vizsgaidőszak,és ismét nem elégedtem meg az egyetem nyújtotta nehézségekkel. Naná! Úgy túl egyszerű lenne! Mivel mindkét suliban most kell vizsgáznom, zh-k, beadandók várhatók a következő hetekre, már megindult a tanulós, stresszelős és kimerülős időszak.  Még csak az elején tartok, de már elég kimerült vagyok, ráadásul két napig iszonyat lázasan jártam-keltem. Aztán a helyzetet már csak megfejeli, hogy pre Mikulás is van! Juhhé! Ez a kombináció bárkire nézve életveszélyes, már-már halálos!

Olyan szinten feszült és kimerült vagyok, amire már szavak sincsenek. Megpróbálom modorálni magam, de ha bárkinek is csúnyát írnék, akkor tessék szólni azonnal! Vagy nyakon vágni!

Áhh! Amit egész héten műveltem, az aligha tűr nyomdafestéket. Belépek az OBI-ba, jön az eladó fickó, hogy segíthet? Először lilultam, majd megpróbáltam nyelni egyet és valami emberi formában közölni vele, hogy: „Köszönöm, nem! Először,ha megengedné, szétnéznék!” Aztán alig léptem kettőt már szitkozódtam magam elé. Az, hogy otthon a srácokat leosztom, az most alapnak számít. Tegnap előtt is. Tudják, hogy tanulnom kell, de beszerveznek nekem egy azonnali eseményfotózást, persze ingyér. És akkor rohanjak, mert le van beszélve. Hát én meg lebeszéltem apával nagyon szépen. Vagy inkább csúnyán, hogy hogy lehet ilyennek lenni. Minden bajom van, alig hiszem, hogy a betűket elolvassam, és akkor most még elvesznek a felkészülési időmből 4 és fél órát. Az meg persze már-már mellékes,ha a gépem lefagy - mert miért is ne ilyenkor szórakozzon velem - vagy nem tölti be a dolgokat, akkor két kézzel ütöm a klaviatúrát és ordítok vele, hátha megérti. Ez van! Kicsit bekattanok a vizsgaidőszak előtt. De amúgy egy kenyérre kenhető tündérvirágszál vagyok. XD :)))

Miután végeztem felvettem anyát és elindultunk. 500 méter után kiabált, hogy azonnal álljak félre, Ő kiszáll. „Úgy vezetsz, mint egy őrült! Mi van veled? Teljesen megőrültél? Ma még el fogsz valakit ütni.” Magamban fortyogtam, jobbnak találtam lenyelni a mondandóm. Aztán lehiggadtunk mindketten, és megpróbáltam lassan, óvatosan vezetni. Tény és való, hogy ilyenkor nem kellene kocsiba ülnöm,de még emberek közé sem lenne szabad engedni.  Amikor nyomás van, rajtam úgy tudok tobzódni, tajtékzani, mint egy eszelős. Tudom, hogy nyakamon a határidő, és napról napra feszültebb, ingerültebb leszek. Persze, amint túl vagyok rajta, mintha mi sem történt volna, teljesen kicserélődök.

Alig várom már a júliust. Komolyan! Csak ez lebeg a szemem előtt, semmi más.

Azt hiszem be kellene zárni ilyenkor az edzőterembe, amíg kitombolom magam. :))))

Fotó: http://thecafeallegro.com/randomthoughts/?cat=65

22 éves lettem én...

…meglepetés e költemény.

Ajánlott zene

Bizony! 22 éves lettem. S bár egészen aprócska korom óta vártam ezt a napot…soha, egyetlen születésnapom nem volt még ennyire…szörnyű. A szülőszobába érkezésem óta soha, egyetlen születésnapomon nem sírtam…azt hittem életem első perceiben egy életre kisírtam magam…tévedtem.

Mindig furán néztem azokra, akik közönséges napnak tartották világra érkezésük évfordulóját, mert számomra a születésnapok különleges pillanatok. Hiszen ez az a nap, amikor egy-egy nagyszerű emberrel több lett ez az olykor gyönyörű, máskor rideg és szörnyű világ. Épp ezért igyekszem mind a mások, mind a saját születésem évfordulóját emlékezetessé tenni.

S miért is olyan fontos a 22. születésnap? Azért, mert az életem a 22-es szám jegyében telik. Minden ekörül forog. Nem kutatom éjjel-nappal az asztrológiai, számmisztikai összefüggéseket, de tény, hogy van vonzódásom a transzcendens világhoz, az ezotérikus mizériákhoz. S ez nem is olyan fura, hiszen kicsi gyerekként is a vidéki élet babonái között nőttem fel.  Ma már nincs erős befolyással az életemre, de azért, ha elfeledkezek magamról, még előjön egy-két hülyeség. De azért arra mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon mit jelenthet a 22, mert még laikusként is érdekes és fura, hogy születési dátumom (év, hónap, nap, óra, perc) mind mind azonos számokból állnak, és visszafelé olvasva is ugyanaz. (Példának okáért a születési évem: 1991) Persze nem tulajdonítok magamnak holmi varázsképességet és nem vagyok különleges, de akkor is elgondolkodtató. :)
 

A 22 es szám misztikus útja

   A 22-es számot mester számnak nevezzük, mivel aki megvalósítja az általa hordozott feladatot, az tényleg mester lesz, a saját életének a mestere. Ez a szám két darab 2-es szintéziséből, hatványából áll elő. A 2-es szám jelentése a pitagoraszi számmisztika szerint a "egység helyett a kétség". A 22-es szám ezt a hatást hatványozva hordozza magában. A benne rejlő feladat, hogy stabil talajt találjunk a lábunk alatt, megbízzunk önmagunkban és a sors gondviselésében. A 2-es alapvető problémája, hogy állandó visszaigazolást keres a világból, mivel álladóan kétségek gyötrik saját életével kapcsolatban. Társakra van szüksége, akik támaszt nyújtanak neki, de egyedül is meg kell állnia a lábán. A 22-es szám akkor válhat igazi mesterszámmá, ha tökéletes magabiztossággal éljük életünket A 2+2= 4-es szám a mindennapi élet dolgai között való stabil eligazodást, praktikus, gyakorlatias gondolkodást jelent. A 4-es a férfi, az császár (Tarot) archetípusa, aki tudja a helyét és dolgát a világban és maximális alázattal viseltetik az emberek iránt. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyszerűsített esetben sem, hogy a 22-es szám hatása mindig jelen lesz életünkben, ha már születési képletünkben szerepel. Akinek ez a szám szerepel a születési képletében, vagy kiszámított névszámai között, tudnia kell, hogy nem véletlenül kapta ezt a feladatot, hanem azért, hogy tudatosan megélje azt. A 22-es szám egy olyan sors utat hordoz, amely a kétségeken át elvezet a bölcsességbe, vagyis abba az állapotba, amikor tudod, hogy a világban jó és rossz dolgok egyaránt vannak, és Te vagy az aki jó és rossz között dönthetsz. Ha ezt megtetted, akkor a 4-es vagyis a császár állapotába jutsz, aki a lét teljes magabiztosságával uralkodik saját életén, úgy, hogy életének mestere és alázatos szolgája.

A szám, a nagy lehetőségek kitalálását, megtervezését és beteljesítését is jelenti. A mások segítése és feljebbjutása az egyik örömteli hajtóereje. A másik a szeretet.

Azt hiszem elgondolkodtató.

Mindenesetre az idei szülinap élményei mélyen érintettek. Már hetekkel előtte készültem. No, nem arra, hogy vajon majd ki és hogyan fog meglepni, mert az az én reszortom, másrészt meg engem soha nem az érdekelt, hogy vajon mit kapok, meg ki fog majd meglepni. Inkább lelkileg készültem rá a nagy napra. (Hónapokig törtem a fejem, hogy vajon megcsináltassam e a tetkót, amit terveztem, de aztán elvetettem, és úgy döntöttem, ha majd Kolibri Bloggerina tetoválni fog, akkor majd újra elgondolkodom rajta. :) )

A reggel fantasztikusan indult, aztán ugyanilyen szellemben folytatódott a délelőtt is. Egy kedves barátom annyit fáradozott értem, és olyan cuki módon kedveskedett nekem, hogy nincs is arra szó. Olyan ébresztőt kaptam, amiben még soha nem volt részem ezelőtt, - na ne tessék semmi erotikusra gondolni :) – aztán a nap folyamán több ízben is meglepett. Hol a barátokkal közösen, hol saját akcióként. Tudta milyen sokat jelent nekem az a nap, így igyekezett mindent megtenni, hogy tökéletes legyen. Amíg az ő társaságában voltam addig tökéletes is volt…

…aztán haza kellett mennem…

..fáradt voltam, és éhes, még nem ettem pedig már délután 4 óra volt. Felhívtam anyát, még indulás előtt, hogy időre oda kellene érnem egy helyre, el tudna vinni? Ő közölte, hogy még vásárolni akar, dolga van, oldjam már meg. Nagyot fújtam, de akkor még nem különösebben viselt meg a dolog. Aztán amikor a célállomásra értem, felsétáltam a váróba, és mindenhol ragyogó arcú szülők, barátok, barátnők várták az érkezőket, akkor éreztem az első tőr szúrását valahol a mellkasomban. Rám nem várt senki. Máskor ez nem volt zavaró, de pont a szülinapomon?

Elindultam a hideg esőben, bőrönddel, gyalog a város másik szegletébe. Az elmémet sötét gondolatok sora kezdte átszőni, és néhány könnycsepp is útnak akart indulni, de erőt vettem magamon.

Néhány órával később vége lett az előadásnak, amin részt vettem és elindultam. A kapuban egy helyes pofijú leányzó széles mosollyal odaköszönt, ami pár édes másodpercre megmelengetett. Felhívtam Tinát, hogy akkor áll még a találkozó, amit megbeszéltünk? Hebegett, habogott…kisült, nem ér rá. Még 20-30 perc. Ekkor már egészen fátyolos lett a tekintettem, de igyekeztem tartani magam. Bár, ha jobban belegondolok az eső úgyis lemosta volna könnyeim. Aztán elindultam a sötét éjszakába. A kövér vízcseppek áztatták arcom, hajam, a magam után húzott bőröndöm pedig hangosan koppanva gurult a mély kátyúk sorával tarkított járdát. Elértem Tináék házához, de csak az út túloldaláról figyeltem, vajon hazaérte e már? Hihetetlenül szánalmasnak éreztem magam szétfolyt sminkemben, bőrigázva. Talán kicsit meg is nyugtatott, hogy nincs még otthon…nem akartam,hogy így lásson. 

Újabb hangos zörgés kíséretében indultam tova, addig is telik az idő. Ahogy lassan vánszorogtam a kihalt utcán, egyre elkeseredettebb, fáradtabb és magányosabb voltam. Máskor is rossz lenne egy ilyen helyzet, de a szülinapomon? Az egészben a legkeserűbb az volt, hogy nem volt senki, akit felhívhattam volna, s akinek lágy hangja hűs vigaszként ölelt volna körbe, vagy akinek mellére borulva végre megnyugodhattam volna. Máskor is hiányzik a szerető társ, de ünnepekkor a legfájóbb a hiánya. Aztán az Univerzum, mintha reagált volna gondolataimra: álltam a piros lámpánál, közel s távol nem volt egy lélek sem. Mellkasom szétfeszítette a fájdalom, a magány, amikor filmes kliséként a szemben álló, a járdát megvilágító utcai lámpa izzani kezdett és lassan kiégett. Rám telepedett a sötétség. Gyorsan átszaladtam a zebrán, meg sem álltam Tináék házáig. Hívtam, jött, a nyakába borultam és megpróbáltam erős lenni. Hiába. Átlátott rajtam. Faggatott. Válaszolgattam, de a valóságot elhallgattam. Nem kell tudnia. Elég, ha én tudom.

Otthon a szokásos  helyzet várt. Aztán Anya, a fiúk próbáltak valami ünnepi légkört előcsalogatni, énekelni kezdtek, kezükben torta, de én nem fordultam feléjük…csak annyit bírtam kinyögni, hogy: „Ezt ne! Kérlek ne!” és hangos zokogás kíséretében kiszakadt a fájdalom. 

Egész hétvégén hasznavehetetlen voltam. Ma pedig számvetést akartam, de már így is sok hetet meg havat összehordtam. :)

Remélem hamarosan elmúlik ez a szörnyű magányérzés, mert úgy érzem magam, mint egy kifacsart rongy. 

[Még jó,hogy pont az előző bejegyzésemben írtam,hogy: „De a legfőbb jó, hogy nem nyomorodok bele a magán(y)életembe. „ ]