22 éves lettem én...

…meglepetés e költemény.

Ajánlott zene

Bizony! 22 éves lettem. S bár egészen aprócska korom óta vártam ezt a napot…soha, egyetlen születésnapom nem volt még ennyire…szörnyű. A szülőszobába érkezésem óta soha, egyetlen születésnapomon nem sírtam…azt hittem életem első perceiben egy életre kisírtam magam…tévedtem.

Mindig furán néztem azokra, akik közönséges napnak tartották világra érkezésük évfordulóját, mert számomra a születésnapok különleges pillanatok. Hiszen ez az a nap, amikor egy-egy nagyszerű emberrel több lett ez az olykor gyönyörű, máskor rideg és szörnyű világ. Épp ezért igyekszem mind a mások, mind a saját születésem évfordulóját emlékezetessé tenni.

S miért is olyan fontos a 22. születésnap? Azért, mert az életem a 22-es szám jegyében telik. Minden ekörül forog. Nem kutatom éjjel-nappal az asztrológiai, számmisztikai összefüggéseket, de tény, hogy van vonzódásom a transzcendens világhoz, az ezotérikus mizériákhoz. S ez nem is olyan fura, hiszen kicsi gyerekként is a vidéki élet babonái között nőttem fel.  Ma már nincs erős befolyással az életemre, de azért, ha elfeledkezek magamról, még előjön egy-két hülyeség. De azért arra mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon mit jelenthet a 22, mert még laikusként is érdekes és fura, hogy születési dátumom (év, hónap, nap, óra, perc) mind mind azonos számokból állnak, és visszafelé olvasva is ugyanaz. (Példának okáért a születési évem: 1991) Persze nem tulajdonítok magamnak holmi varázsképességet és nem vagyok különleges, de akkor is elgondolkodtató. :)
 

A 22 es szám misztikus útja

   A 22-es számot mester számnak nevezzük, mivel aki megvalósítja az általa hordozott feladatot, az tényleg mester lesz, a saját életének a mestere. Ez a szám két darab 2-es szintéziséből, hatványából áll elő. A 2-es szám jelentése a pitagoraszi számmisztika szerint a "egység helyett a kétség". A 22-es szám ezt a hatást hatványozva hordozza magában. A benne rejlő feladat, hogy stabil talajt találjunk a lábunk alatt, megbízzunk önmagunkban és a sors gondviselésében. A 2-es alapvető problémája, hogy állandó visszaigazolást keres a világból, mivel álladóan kétségek gyötrik saját életével kapcsolatban. Társakra van szüksége, akik támaszt nyújtanak neki, de egyedül is meg kell állnia a lábán. A 22-es szám akkor válhat igazi mesterszámmá, ha tökéletes magabiztossággal éljük életünket A 2+2= 4-es szám a mindennapi élet dolgai között való stabil eligazodást, praktikus, gyakorlatias gondolkodást jelent. A 4-es a férfi, az császár (Tarot) archetípusa, aki tudja a helyét és dolgát a világban és maximális alázattal viseltetik az emberek iránt. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyszerűsített esetben sem, hogy a 22-es szám hatása mindig jelen lesz életünkben, ha már születési képletünkben szerepel. Akinek ez a szám szerepel a születési képletében, vagy kiszámított névszámai között, tudnia kell, hogy nem véletlenül kapta ezt a feladatot, hanem azért, hogy tudatosan megélje azt. A 22-es szám egy olyan sors utat hordoz, amely a kétségeken át elvezet a bölcsességbe, vagyis abba az állapotba, amikor tudod, hogy a világban jó és rossz dolgok egyaránt vannak, és Te vagy az aki jó és rossz között dönthetsz. Ha ezt megtetted, akkor a 4-es vagyis a császár állapotába jutsz, aki a lét teljes magabiztosságával uralkodik saját életén, úgy, hogy életének mestere és alázatos szolgája.

A szám, a nagy lehetőségek kitalálását, megtervezését és beteljesítését is jelenti. A mások segítése és feljebbjutása az egyik örömteli hajtóereje. A másik a szeretet.

Azt hiszem elgondolkodtató.

Mindenesetre az idei szülinap élményei mélyen érintettek. Már hetekkel előtte készültem. No, nem arra, hogy vajon majd ki és hogyan fog meglepni, mert az az én reszortom, másrészt meg engem soha nem az érdekelt, hogy vajon mit kapok, meg ki fog majd meglepni. Inkább lelkileg készültem rá a nagy napra. (Hónapokig törtem a fejem, hogy vajon megcsináltassam e a tetkót, amit terveztem, de aztán elvetettem, és úgy döntöttem, ha majd Kolibri Bloggerina tetoválni fog, akkor majd újra elgondolkodom rajta. :) )

A reggel fantasztikusan indult, aztán ugyanilyen szellemben folytatódott a délelőtt is. Egy kedves barátom annyit fáradozott értem, és olyan cuki módon kedveskedett nekem, hogy nincs is arra szó. Olyan ébresztőt kaptam, amiben még soha nem volt részem ezelőtt, - na ne tessék semmi erotikusra gondolni :) – aztán a nap folyamán több ízben is meglepett. Hol a barátokkal közösen, hol saját akcióként. Tudta milyen sokat jelent nekem az a nap, így igyekezett mindent megtenni, hogy tökéletes legyen. Amíg az ő társaságában voltam addig tökéletes is volt…

…aztán haza kellett mennem…

..fáradt voltam, és éhes, még nem ettem pedig már délután 4 óra volt. Felhívtam anyát, még indulás előtt, hogy időre oda kellene érnem egy helyre, el tudna vinni? Ő közölte, hogy még vásárolni akar, dolga van, oldjam már meg. Nagyot fújtam, de akkor még nem különösebben viselt meg a dolog. Aztán amikor a célállomásra értem, felsétáltam a váróba, és mindenhol ragyogó arcú szülők, barátok, barátnők várták az érkezőket, akkor éreztem az első tőr szúrását valahol a mellkasomban. Rám nem várt senki. Máskor ez nem volt zavaró, de pont a szülinapomon?

Elindultam a hideg esőben, bőrönddel, gyalog a város másik szegletébe. Az elmémet sötét gondolatok sora kezdte átszőni, és néhány könnycsepp is útnak akart indulni, de erőt vettem magamon.

Néhány órával később vége lett az előadásnak, amin részt vettem és elindultam. A kapuban egy helyes pofijú leányzó széles mosollyal odaköszönt, ami pár édes másodpercre megmelengetett. Felhívtam Tinát, hogy akkor áll még a találkozó, amit megbeszéltünk? Hebegett, habogott…kisült, nem ér rá. Még 20-30 perc. Ekkor már egészen fátyolos lett a tekintettem, de igyekeztem tartani magam. Bár, ha jobban belegondolok az eső úgyis lemosta volna könnyeim. Aztán elindultam a sötét éjszakába. A kövér vízcseppek áztatták arcom, hajam, a magam után húzott bőröndöm pedig hangosan koppanva gurult a mély kátyúk sorával tarkított járdát. Elértem Tináék házához, de csak az út túloldaláról figyeltem, vajon hazaérte e már? Hihetetlenül szánalmasnak éreztem magam szétfolyt sminkemben, bőrigázva. Talán kicsit meg is nyugtatott, hogy nincs még otthon…nem akartam,hogy így lásson. 

Újabb hangos zörgés kíséretében indultam tova, addig is telik az idő. Ahogy lassan vánszorogtam a kihalt utcán, egyre elkeseredettebb, fáradtabb és magányosabb voltam. Máskor is rossz lenne egy ilyen helyzet, de a szülinapomon? Az egészben a legkeserűbb az volt, hogy nem volt senki, akit felhívhattam volna, s akinek lágy hangja hűs vigaszként ölelt volna körbe, vagy akinek mellére borulva végre megnyugodhattam volna. Máskor is hiányzik a szerető társ, de ünnepekkor a legfájóbb a hiánya. Aztán az Univerzum, mintha reagált volna gondolataimra: álltam a piros lámpánál, közel s távol nem volt egy lélek sem. Mellkasom szétfeszítette a fájdalom, a magány, amikor filmes kliséként a szemben álló, a járdát megvilágító utcai lámpa izzani kezdett és lassan kiégett. Rám telepedett a sötétség. Gyorsan átszaladtam a zebrán, meg sem álltam Tináék házáig. Hívtam, jött, a nyakába borultam és megpróbáltam erős lenni. Hiába. Átlátott rajtam. Faggatott. Válaszolgattam, de a valóságot elhallgattam. Nem kell tudnia. Elég, ha én tudom.

Otthon a szokásos  helyzet várt. Aztán Anya, a fiúk próbáltak valami ünnepi légkört előcsalogatni, énekelni kezdtek, kezükben torta, de én nem fordultam feléjük…csak annyit bírtam kinyögni, hogy: „Ezt ne! Kérlek ne!” és hangos zokogás kíséretében kiszakadt a fájdalom. 

Egész hétvégén hasznavehetetlen voltam. Ma pedig számvetést akartam, de már így is sok hetet meg havat összehordtam. :)

Remélem hamarosan elmúlik ez a szörnyű magányérzés, mert úgy érzem magam, mint egy kifacsart rongy. 

[Még jó,hogy pont az előző bejegyzésemben írtam,hogy: „De a legfőbb jó, hogy nem nyomorodok bele a magán(y)életembe. „ ]