A zenész felesége

Ajánlott zene

Imádom a zenét. Amikor írok, fotózok, utazok, főzök, vezetek, dolgozok, mindig kell egy dallam, ami elindít, inspirál, ráhangol. Annak idején, még a kilencvenes években – viccelek, de tényleg akkor - no szóval próbálkoztam én megtanulni a zenecsinálás műfaját, de nem voltak olyanok a lehetőségek, így ez kimaradt az életemből. Amit eszméletlenül sajnálok. S bár én nem élhetem át a zenélés adta élményt, ettől függetlenül vonzódom a zenéhez, s valamiért a zenész, zenében jártas leánykákhoz. 

Egyébként ez egyáltalán nem volt tudatos, kedves lakótársam hívta fel rá a figyelmem, hogy Tina énekel, Kicsi Csoda több hangszeren játszik, s valamikor igen fontos volt neki a zene, Dóra dobol egy bandában, és az én drága Szerelmem is több zenekarban játszott, játszik, több hangszert tud bűvölni, s talán ez nem a véletlen műve. Valószínűleg nem. S, hogy miért?

Van abban valami igazán különleges, ha a párod zenével foglalkozik. Valami megfoghatatlan, izgató és egyben harmóniát teremtő. Leírhatatlanul csodálatos emlékként őrzöm azt a randevúnkat, amikor egy játszótéren találkoztunk egy este és a hintában ülve hegedült nekem. Na és az első találkozásunkat, amikor is hozta magával a gitárját, és játszott nekem. Imádtam! Mielőtt megismertem, azelőtt is fontos részét képezte életemnek a zene, de mióta együtt vagyunk, főként amióta együtt élünk, azóta még erőteljesebb, jelentősebb szerepet tölt be a zeneszó. El sem tudom mondani milyen jó érzés hallani, amikor mondjuk egy vasárnap délelőtt én a konyhában tüsténkedem, vagy a szobámban motoszkálok valamit, és arra leszek figyelmes, hogy  egy új darabot, zeneszámot gyakorol lázasan. S amikor már úgy érzi, koncertet ad, és megmutatja min dolgozott olyan szorgosan. 

De amit a legjobban szeretek: nézni, ahogy játszik. Nézni a finom kézmozdulatait, ahogy a vonót húzza, vagy ahogy leüti a billentyűket, az arcát, ahogy koncentrál, s részese lenni a pillanatnak, ahogy eggyé válunk a zene által. Egyszerűen csodálatos!


Fotó forrása:         
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pev=2014&pho=01&pnap=11&n=skorpiolilike

Tóth Árpád

Meddő órán 

Magam vagyok.

Nagyon.

Kicsordul a könnyem.

Hagyom.

Viaszos vászon az asztalomon,

Faricskálok lomhán egy dalon,

Vézna, szánalmas figura, én.

Én, én.

S magam vagyok e föld kerekén.

-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.-.

Álarcosan 

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?

Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,

A világ minden fényét s melegét 

Szórva adnám. 

(l. vsz.)

S én lent vergődöm, és nem tudja más,

Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.

De légy türelmes. Jön még ideje

Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,

Váró révem, virágos menedékem. 

Most álarc van rajtam, zord és hideg,

De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,

Öledbe hajló arcomról lemállik,

S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden

Mindhalálig. 

(5-7. vsz.)

Amin épp dolgozom

Május végén épp Ancsa egyik bejegyzéséhez érkezett hozzászólásokat olvastam, amikor is alkotói extázisba estem, és fantasztikus ötletem támadt. A hozzászólásokban a párkapcsolati problémák volt a téma, s ekkor bevillant egy kép. Aztán megszületett a cím is a fejemben: A női harcok.

Mivel épp vizsgaidőszakom van, így a kivitelezés még várat magára, de a tervek már kész vannak. :)

Mialatt a cím tartalmán agyaltam, rájöttem,hogy sokkal többet takar, mint pusztán a párkapcsolati harcok. Egyrészt mert a nők érzékeny lények, hangulatuk sokszor ingadozik, ezáltal kicsit kiszámíthatatlanok. Ebből is adódik a rengeteg konfliktusuk. Másrészt, egy nőnek több szerepköre is van, ahol konfliktus adódhat az egyének között. Kezdjük az elején. A nő első szerepe a gyerek szerep. A nő, valakinek a lánya. Így adódik egy anya-lány harc, aztán lehet lány-anya, amikor a lány, a gyerek kerekedik felül az anyján. A kislánynak lehet lánytestvére, ha csak lány ágon nézzük. Lehet nővére, vagy húga. Megy a harc az elsőbbségért, hogy ki legyen a kis kedvenc. Irigység a másik ruhájára, kedvesére, munkájára...stb. Idővel a lánynak lesz egy párja, s lesznek problémák. (nem is kevés). Össze kell csiszolódni, hiszen a különböző családi háttér, a neveltetés, az értékek, mind, mind súrlódási pontok egy párkapcsolatban (is). Pláne, ha van egy jó anyós is a képben. A legismertebb női harcokat ők vívják. Az anyós és a meny. Még jó, hogy a nőnek a párján kívül, vannak bizalmas barátai, barátnői. Ők a lelki szemetesládák, a lelki titkok tudói. Számtalan súrlódás adódik itt is, s minél hosszabb, s minél bizalmasabb ez a kapcsolat, annál több a konfliktus. Telik az idő, és a nő anya lesz. A legcsodálatosabb, de egyben a legnehezebb női szerep. Megérteni a gyermekünket, elfogadni, és feltétel nélkül, odaadóan szeretni, nem mindig egyszerű. A legnagyobb fájdalmat is a gyermek tudja okozni anyjának, pontosan a szoros anya-gyermek kapcsolat miatt. (Egészséges esetben) De még ott is így van ez, ahol a szülő elhagyja gyermekét, és ezért a gyerek utálja anyját, elfojtja haragját, és úgy él, mintha mi sem történt volna. A nő mindamellett, hogy anya, dolgozó nő is. Számos harcot kell megvívnia a munkahelyén. Legyen főnök vagy beosztott. Majd az idő múlásával, amikor már a gyerekek is felnőnek, családot alapítanak, el kell engednie a szeretett kis tündéreit, és el kell fogadni a nagymama szerepet. Ezt mindenki máshogy élni meg, főleg a mai világban. Régen természetes volt, hogy a lánya megszüli a kisonokát :), aztán minden szép és jó. De ma már a nagyik sem olyanok, mint régen. Ők még élni szeretnének, öltözködni, utazgatni, nem pedig egy síró babát tutujgatni. Feltéve, ha megélik az új jövevény érkezését. Mert ma ahogy kitolódik a gyerekvállalás, úgy a nagyszülői szerepet is egyre kevesebben tudják megélni. S, hogy a nagymama szerepkörében hol a konfliktus, a harc? Mindenhol. Összetett szerep, mert ott az anya-lánya, anyós-meny, nagyi-unoka konfliktus.  

Tág egy téma, de azt hiszem, érdemes foglalkozni vele. Annyi fölfokozott érzelem van benne, és  hihetetlenül elgondolkodtató az emberi kapcsolatok mélysége és magassága. 

Már a tervek megvannak, és a modellek névsora is, bár még egyeztetni kell velük! Aztán indul a mandula! :P

Művészlélek

                                                                       A nap idézete

          "A valóság hatalmas terhét csak a képzelet súlytalan szárnyalása enyhítheti."

                                                                                                                 (Csontos Márta)

Sajnos megint hanyagolni kényszerültem a blogom, mert idegtépő iramot diktál a külvilág. Tanulás ezerrel, a család és barátok szövevényes kapcsolatrendszere,és  a karrieremet is ápolgatni kell. 

De nem panaszkodni szeretnék, csak megosztanám Veletek életem egy olyan momentumát, ami fontos nekem. A művészet egész kicsi koromtól része az életemnek, de mind eddig nem tudtam, hogy mi is az én utam. Mit képviselek? Próbálkoztam zenével, festészettel, rajzolással, írással, és még nagyon sok érdekes tevékenységgel, de rájöttem, hogy az én utam a fotózásban rejlik. S amit képviselek az az egyszerűség, a báj, a természet és az érzelmek. Az érzések megörökítése gyönyörű, monumentális, ugyanakkor hihetetlen nagy munkával jár. Hiszen nem érdemes mű érzéseket fotózni, ahhoz pedig, hogy a valódi boldogságot, vagy épp szomorúságot láthatóvá, kézzel foghatóvá tegyük, gyorsnak és alaposnak kell lenni. Bár még nem találtam meg önmagam, de azt már tudom, hogy nem manipulált fotókat szeretnék készíteni, hanem olyat, ami valóságos. Az igazán szép képeknek üzente van. Én ebben látom az én jövőmet. Nem újat alkotni, hanem a meglévőt megmutatni.

Vers Rólad!

 Egyszer, nagyon-nagyon régen,

 amikor az Isten egy pillantásra megálmodta a világot,

 igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.

 És elmosolyodott. Örült neked.

 Az Isten, már akkor hallotta az összes gyermekkori gügyögésedet,

 látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben,

 és az első "a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.

 Isten tovább mosolygott, és szívesen nézett téged.

 Ő már akkor előre látta a durcás sértődéseidet,

 a toporzékolós kiabálásodat, a barátaid melletti kiállásodat,

 az első szerelmes pillantásodat...

 Minden percedet előre látta, hallotta, érezte és értette.

 És minden perced szépségéért előre lelkesedett.

 Az Isten jól megfigyelt téged.

 Megnézte a kezed, a vállad és a lábaidat.

 Megnézte hátad ívét, gerinced vonalát, csigolyáid alakját és erejét.

 Ebben az ősrégi teremtő pillanatban, őszinte szeretetből

 teremtett neked egy pont a hátadhoz illő, keresztet.

 Amilyet senki másnak nem adott.

 Rád nézett az Isten, és tetszettél neki a kereszteddel.

 Örömmel látta, hogy mindaz amit alkotott jó.

 Búcsúzóul, amikor még egy röpke mosoly erejéig visszapillantott rád,

 megerősítette a lábadat, hogy könnyebben vidd a kereszted.

 Arra gondolt, hogy ha majd eljön az idő és világra jössz,
 akkor szívesen segít majd Neked,

 ha kéred. Mert ezalatt a teremtő pillanat alatt még jobban megszeretett Téged,

 a kereszteddel együtt.S ő itt van neked mindig,csak hívnod kell.

 Biztos lehetsz abban,hogy ő soha el nem hagy.Mert ő mindig is itt volt,

 itt van,és mindig itt lesz,míg világ a világ,s még azután is.