A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szexualitás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szexualitás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 1., szombat

AIDS világnap



Egy világnap, amiről úgy érezem beszélnem kell. Megtettem ezt már korábban is, de úgy gondolom erről nem lehet elég információval rendelkezni. Mint már említettem rettegek ettől a kórtól, sokkal jobban, mint bármelyik kortársam. Nem drogozok, nincsenek egy éjszakás kalandjaim, és igazából semmilyen kalandom sincs. Vért már adtam, de azt hiszem korrekt állomáson, szóval az nem pálya. Még csak nem is a páromban nem bízom, és nem is tőle félek. 

Azon szoktam gondolkodni, és most nyitott kérdésként itt hagyom, hogy ti is elmélkedjetek rajta : Hogy honnan tudhatom, hogy a kedves exének a "riherongy"(nem célzás értékű, pusztán szemléltető) exe vajon nem hordozta e a vírust? 

Ez csak azért kérdés, mert a betegségnek nincsenek tünetei egy jó darabig, tehát nem látszik az illetőn, hogy beteg.

No,de nem jártatom tovább a szám, hoztam újabb hasznos információkat nektek. 

Jó, ha tudod!

A fertőzéshez 3 tényező együttese kell:
  1. fertőzött partner
  2. fertőző testváladéka /anyatej,vér,ondó,hüvelyváladék/ kerüljön beléd (Ezt tudod lehetetlenné tenni a kondommal)
  3. legyen rajtad fertőzési kapu /seb, gyulladás, hámhiány, nyálkahártya-sérülés/.
Bármely tényező hiánya lehetetlenné teszi a fertőződést!
Mivel az első és harmadik tényezőről sohasem tudsz biztosat, így egyedül a második tényező terén vagy cselekvőképes.
Ha nem tudsz a fertőzöttségedről, akkor 3-10 év alatt észrevétlenül tönkremegy az immunrendszered (van, akiknél ez 1-20 évet jelent), kialakul az AIDS-betegség, és bármiféle, nem is mindig súlyos betegségbe belehalhatsz. A fertőzöttek felénél ez a folyamat 10 éven belüli.

Veszélyességi sorrend, ha nem védekezel, és partnered -akár tudtán kívül! - HIV-fertőzött:

(Biztos fertőződés= 1000 pont)

Talán így könnyebben el tudod dönteni, hogy veszélyeztetettségedtől függően milyen védekezési módot válassz.
1.
intravénás drog
1000 pont
2.
anális szex, ha téged dugnak
800 pont
3.
orális szex popperssel
600 pont
4.
vaginális szex, ha téged dugnak
400 pont
5.
anális szex, ha te dugsz
350 pont
6.
vaginális szex, ha te dugsz
250 pont
7.
mélytorok szex
160 pont
8.
orális szex, ha te nyalsz*
80 pont
9.
ugyanazon segédeszköz egymás után több partnerbe dugdosása
70 pont
10.
orális szex, ha te szopsz
60 pont
11.
orális szex, ha téged szopnak
30 pont
12.
orális szex, ha téged nyalnak
10 pont
13.
partnered testére élvezés
1 pont
13.
kölcsönös kézzel ingerlés
1 pont
14.
csókolózás
0 pont

(Természetesen nem mindegy, hogy a HIV+ partner melyik stádiumban van: egy frissen fertőzöttel akár a kölcsönös kézzel ingerlés - egymás testére élvezés is veszélyes lehet, míg egy kezelt, méréshatár alatti HIV+ partner gyakorlatilag csekély fertőzőképességgel bír.)

*A hüvely nyalására vonatkozik. Popsi nyalogatása - nyalatása azonos, csekély kockázatú (10pont)

Az ondó, a hüvelyváladék, a vér továbbadja a fertőzést, és amennyiben nem ép a nyálkahártyád (seb, horzsolás, gombásodás, gyulladás, kitépett szőrszál helye, stb.), biztosan fertőződsz.

Intravénás drogozásnál csak az egyszer használt tű; szexnél az óvszer; a horzsolt sérülést megelőző síkosító; a gumikesztyű jelent védelmet.
Ujjazáshoz is húzz óvszert az ujjaidra!

A hüvely nyalása veszélyesebb orális szex, mint a szopás, mert ha HIV-fertőzött a partnernőd, hüvelyváladéka kikerülhetetlen, és átadhatja a fertőzést. Hosszában felvágott gumit használhatsz nyaláshoz, vagy folpack is megteszi.

A HIV-fertőzötteknek ugyan kis része fertőződött orális szex által – de így is lehet fertőződni!

A csókolózás veszélytelen: nyállal nem terjed a HIV!

Mindig magadra vigyázz elsősorban! Partneredet is így tudod a leghatékonyabban óvni! Sose mástól várd, hogy védekezzen helyetted!

Jó tudnod: szex esetén a befogadó fél jóval nagyobb veszélyben van! (Hetero szex: a nő, férfiak közti szex: a passzív fél, leszbikus szex: aki a befogadó)

Védekezés nélküli szexnél beszerezhetsz  sokféle bakteriális, vírusos, vagy gombás fertőzést. Ezek gyulladást keltenek: ezzel egyrészt fertőzési kaput nyitnak az ép bőrödön, nyálkahártyádon a HIV-nek, másrészt az aktivizálódott immunrendszer sok fehérvérsejtet termel a fertőzés leküzdéséhez – ezzel terülj-terülj asztalkámat teremtve a HIV számára. Ilyenkor a fertőződés előrehaladása robbanásszerű!

Akinek pedig felkeltettem esetleg az érdeklődését - remélhetőleg lesz ilyen - annak két linket ajánlanék a figyelmébe. Az egyik egy régebbi postom, a másik pedig a Háttér oldala.




Jó élvezkedést Nektek, de csak okosan! ;)

2012. október 22., hétfő

Most gondoljatok bele, hogy milyen állapotban vagyok

amikor ilyen verset olvasok:

Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.
De többször látva: látomány
volt ő, és mégis földi lány.
Lépése szűzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény.
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.
Azóta híven nézem őt,
s lesem élete ütemét.
lelket lélegző drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.
Valódi asszony, jó s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...

és amikor ilyen zenéket hallgatok:


magyarul:


Jól esik tobzódni a saját vágyaimban...
                ...úgyis csak az van nekem. De erről már csak én tehetek.

2012. szeptember 25., kedd

A nemi szerepek egy L kapcsolatban



Amikor hetero létedből villámcsapás módjára kerülsz „felnőtt” fejjel leszbikus üzemmódba, némi fejtörést okoz, hogyan is állj a mindennapi dolgokhoz. Lehet, hogy túl nagy feneket kerítek ennek a dolognak – bár nem hiszem -, de nyugtatólag érint, hogy nem csak engem foglalkoztat ez a kérdés. Nagyon sokan, akik nem is kalandoztak az erősebbik nemmel, még ők sem tudják, hogyan , melyik végére álljanak a nő-nő kapcsolatnak. Mit értek ez alatt?

Ha egy pasival jársz, akkor vannak alapvető illem-,és alapszabályok, amelyek meghatározzák, kinek hogyan is kell viselkednie. Értem ezalatt azt, hogy a pasinak kell fizetnie, neki kell a randit leszervezni, amíg ki nem alakul a kapcsolat hívni, keresni a hölgyet. Egy heteró kapcsolatban tehát a nőnek úgymond hagynia kell magát becserkészni, és kényelmesen nézni, tűrni, hogy a férfiember udvarol neki. Persze nem ennyire passzív a nő egy hetero kapcsolatban, de azért a domináns a férfi. Ez eddig mind oké. De mi van, ha két nő alkot egy párt?

Itt már nincsenek egyértelmű játékszabályok az ismerkedést, randizást illetően. Utánanéztem, és semmi ilyet nem találtam. Jó, persze mindig van egy dominánsabb és egy hangyányit visszafogottabb alanya a kapcsolatnak, de mi van, ha nem mérhető a különbség?  Ha egyik fél sem az a kezdeményező, nyomuló, hanem mindketten a másikra várnak. Kinek kell keresnie a másikat, és kell e picit tartózkodni, „húzni” a másik agyát? Ki fizessen? Ha az ágy közelébe kerülünk, kinek „kell” kezdeményezni? Megcsókolhatom én, vagy várjam meg, amíg ő csókol meg először?  Lehet bagatelnek tűnnek ezek a kérdések, de engem tényleg érdekel, hogy van e erre valamiféle szabály, vagy belső intuícióink alapján cselekszünk? Az addig oké, hogy mondjuk a fizetés mehet felváltva. De mi van a telefonhívásokkal? Mi van akkor, ha valaki óriási ostobaságot követ el, és mondjuk szünetre, ne adj Isten szakításra kerül a sor? Aki hibázott az nyomuljon, teperjen ezerrel a másik kegyeiért, vagy hagyja leülepedni a dolgokat és várja meg amíg a másik helyre rakja magában a dolgot? Nyilván ez személyiség kérdése. Van, aki hamarabb tovább tud lépni, hamar helyreáll a lelki békéje, míg másnak több időre van szüksége. Vannak viszont olyanok is, akiknél ha elkezdünk teperni, még csak tetézzük a bajt. Szerintem erre nincs általános szabály. Érezni kell, hogy meddig lehet menni, és leginkább ismerni kell társunkat, vagy pár jelöltünket. Nem könnyű az biztos. Úgy gondolom, rá kell feküdni erre a hullámra és hagyni kell, hogy körülöleljen, vigyen magával. A túl sok agyalás nem tesz jót! Tapasztalat! Nyilván nem azt mondom, hogy eszetlenül kell sodródni, és semmi agyi kapacitást nem szabad bevetni, csak mértékkel. De, ha elkap a vágy gépszíja, már úgysem fogsz gondolkodni, max majd másnap. ;)

Tudom, túl sok minden nem derült ki a postból, igyekszem picit jobban belemerülni a témába, hátha találok valami érdemlegeset. Addig is hódítsatok, flörtöljetek , akinek pedig van párja kényeztesse Őt, és élvezzétek a közösen töltött perceket!

Rosabella Sanchez napi elmélkedését olvasták!  :)

2012. augusztus 25., szombat

Az ideális társ



 


Nos, ha régen feltették azt a nemesen egyszerű kérdést, hogy: „Neked milyen az ideálod? Hogy írnád le a nagy Őt?” , akkor mindig azt válaszoltam, hogy : „Rövid, barna haj,  kék szem, és valamilyen egyenruhás pasi, mondjuk rendőr. Aranyos mosoly és kedves pillantások.” 

                                                                                        …csakhogy azóta eltelt már jó pár év…

…és ha ma feltennéd ugyanezt a kérdést mi lenne rá a válasz?

Sokat töprengtem ezen, mert mostanság is többször feljött ez a téma, és legtöbbször csak jól begyakorolt kliséket nyögtem be, mert nem is igazán tudtam a pontos választ. Kb. vagy két-három hónapja viszont ténylegesen foglalkozni kezdtem a dologgal, hiszen ha még azt sem tudom mit szeretnék, akkor hogy a fenébe várhatnék bármit is.

Nos inkább kerülném a nagy Ő és az igazi kliséket és ehelyett az ideális társat használnám. Nem tudom, és nagy valószínűséggel egyikünk sem, hogy is van ez pontosan. Létezik e az az egy, akit nekünk szánt a sors és meg is találjuk bármi is történjen, vagy épp az igazi /igaziak azok, akikkel harmonikus kapcsolatban tudunk élni. Én valahol a kettő között foglalnék állást. Abban egészen biztos vagyok, hogy léteznie kell a NAGY SZERELEMNEK, ami viszont nem biztos, hogy örökérvényű marad, valamint azt is elfogadom,hogy lehet több harmonikus kapcsolata is az embernek. Ha már itt tartunk, azt hiszem azért is tartok még itt, mert soha nem akartam olyan kapcsolatba bonyolódni, ahol nem éreztem azt, hogy minden, amitől számomra működik egy kapcsolat rendben van. Például volt egy srác, akit meglepő módon  kívántam ( vagy inkább csak kíváncsi voltam, és valamiért vonzott az illető), de olyan bunkó és nagyképű volt, hogy képtelen lettem volna akár egy napot is eltölteni vele. Nem arról van szó, hogy minden rózsaszín tökély legyen, de vannak dolgok, amiknek működnie kell, és elárulom, hogy volt olyan, amikor minden, amit szerettem volna megvolt. (Talán nem kell mondanom,hogy nő az illető.  ) 



No, de…

Az IDEÁLIS TÁRS

Nincsenek nagy elvárásaim. Tényleg. A külső számomra nem meghatározó. Nyilván kell valami, ami megfog benne, de nem mérvadó. Sokkal inkább egy komplex benyomás az, ami döntő, vagy lehet inkább a kisugárzás. Ha az illető magával ragad, lehengerel és vonzz, mint a mágnes, akkor igazából tök mindegy, hogy fiús, avagy lányos, tehát butch vagy lipstic, vörös, barna vagy szőke, vékony, normál, sportos vagy molettebb. Épp ezért nem is szeretek kategorizálni. Jöjjön, lásson és győzzön! Ennyi a lényeg. Egyébként a külsőnél, mint már sokszor említettem a kezek, a szemek, a mosoly tud igazán lenyűgözni.



A már szinte ronggyá koptatott klisé, hogy:” Csak a belső számít, semmi más!” Van benne valami, de azért mégsem. Viszont, ha már meghatározom az ideális társat, akkor inkább erről beszélek, hogy mik is nekem az igazán fontosak.

Az ideális társ legyen művelt, okosabb, mint én. Rendkívül fontos, hogy fel tudjak rá nézni, tudjak rajongani érte, tudjam tisztelni.
 
Az ideális társ legyen őszinte velem minden helyzetben, legyen figyelmes, jó humorú, hűséges és képes legyen a kompromisszumkötésre. 

Az összes többi tanulható és összecsiszolódás kérdése. De ha valaki hazudozik, és csak a saját érdekei vezérlik és a párja csak azért van, hogy legyen, aki kielégíti a szükségleteit, akkor úgy hiszem nincs miről beszélni. 

Jah, és amit kifelejtettem: a KÉMIA. Ez az a bizonyos szikra, bizsergés a hasadban és lejjebb, a pillangók a gyomrodban, ki hogy nevezi. A lényeg, hogy enélkül nehéz.

Ennyi az össz elvárásom. Szeretem a különleges, egyedi darabokat az élet minden területén, így az emberekben is. Nálam az sosem baj, ha valaki nem átlagos, megvannak a hóbortjai, szertelen és még egy kicsit lökött is…pusztán csak az a lényeg, hogy legyen annyira érett, hogy egy párkapcsolat két emberből áll, nem egyből. (Tapasztaltam már az utóbbit is, ezért ez kiemelendő.) És nem kell naphosszat egymás nyakában csimpaszkodni, nem is szeretem, mert alapból is irritál,ha úgy érez ketrecbe vagyok zárva, de azért jó, ha apróbb jelzésekkel tudatja,hogy is érez irántam. Nem érzem azt, hogy nagyigényű lennék, mert tényleg semmi extra kívánságom nincs sem külsőt, sem belsőt, sem anyagiakat illetően. Én vagyok az a nő, aki utálja a drága ajándékokat, viszont egy jól időzített látogatástól, telefonhívástól, egy szál utcáról szedett virágtól is elolvad. Nem szeretem a nagyon jól kinéző, tényleg csinos, de mű nőket, akkor már sokkal inkább egy igazi, egyedi nő, akinek szeme ragyogása, s mosolygása a világ leggyönyörűbb pillanataival ajándékoz meg, s akinek széltől kócos haja is olyan vadítóan szexi tud lenni, hogy minden eltelt másodperc is óráknak tűnik, ha nem érhetünk hozzá.

Tehát a számomra ideális társ fölöttem áll egy lépcsőfokkal(mentálisan), és szeret úgyis, ha ilyen dilinyó vagyok!