A démon - Végszó

                                                                 Elhalkult a dallam...

A szerelem egy fantasztikus játék. Sokszínű, ezért soha nem unalmas. A kezdetek kezdetén a mennyben érzed magad, repülsz, és átöleled a világot, aztán időnként lezuhansz a pihe puha felhőcskékről, és a kemény, durva aszfalton landolsz. Magadba szívod a bitumen szagát, émelyegsz kicsit, majd leporolod a nadrágod, kihúzod magad, aztán lenyúl érted egy kéz, megragad és visszahúz a fellegek közé. Aztán eljön az az idő is, amikor többet hasalsz a földön, mint amennyit pihegve heverészel a kedvesed ölelő karjai között. Majd jön egy hatalmas rúgás, eszméletvesztés, és mire magadhoz térsz már a pokol legmélyebb bugyraiban találod magad, és a forró lángok perzselik a bőröd. Az utolsó csóktól még ég a szád, és meg akarsz halni, hiszen elvesztetted életed értelmét, azt, aki a mindent jelentette számodra. Később már nem csak önmagad, hanem legszívesebben őt is a másvilágra küldenéd, hiszen ő minden gondod okozója.

Több hónapnyi szenvedés után, napról napra jön az enyhülés. Ahogy azt a szintén közhelyes mondás is tartja, az idő elhozza a gyógyírt. A lüktető kín egyre halványul, míg nem marad más csak egy gyengécske fátyol, ami finoman átszövi a szíved. Már nem vele kelsz és nem ő minden gondolatod tárgya, de időnként, amikor valami hozzá kötődő dolog kerül a kezeid közé, még néhány könnycsepp a szemedbe szökken,de már nem hasogat a fájdalom, csak tompán sajog. Aztán idővel azt veszed észre, hogy már napok óta nem gondoltál rá, nem nézegetted a közös képeket, nem bújtad a közösségi portálon a fiókját, és ami a legmeglepőbb, hogy már nem is hiányzik. 

Még nem vagy készen egy új kapcsolatra, és ezt te is pontosan tudod, de ahogy visszakaptad a látásod, a világ is kinyílt számodra. Elhagyod a biztonságot nyújtó szobád, később a lakást is, és egyre többször érzed jól magad. Néha még elmerengsz egy-egy szép emléken, üdvözlőd őket, mint egy régi ismerőst, elmosolyodsz, és teszed tovább a dolgod. A tested minden porcikájában újra érzed, hogy élsz, a lelked hullámai pedig újra békésen ringatóznak az élet tengerén.

A démon - Üzenet

Kései üzenetet visz az őszi szél

Egyetlenem!

Nem értettelek soha. Nem illettünk össze, mégis volt valami, ami összetartott bennünket. Egy kapocs, amit soha, senki, nem tudott megfejteni. Tényleg szerettelek volna megismerni, megérteni, hogy mit miért teszel, és szerettem volna, hogy bíz bennem, és elmondd a félelmeid, aggályaid, hogy együtt, kéz a kézben, megoldjuk a problémákat, és ha szükséges, akkor a kapcsolatnak is együtt vessünk véget, de Te másként gondoltál mindent.  

Amikor hozzád akartam bújni, ellöktél magadtól. Amikor szeretni akartalak, megtagadtad tőlem. Amikor szükségem volt rád, nem feleltél. Amikor problémád volt, megkerestél. Amikor hiányzott valaki mellőled, én voltam a szamarad. Amikor a testednek kényeztetésre volt szüksége, incselkedtél. Játszottál...végig. Pedig én szerettelek... ha kérted volna, felvállaltalak volna... ha akartad volna, elbujdokoltam volna veled a világ végére is. De Te nem kérted. Nem kértél belőlem. Neked nem én kellettem, csak a kaland. Hogy? Nem is igaz? Ne, kérlek ezt ne! Hiszen választottál ... igen... Ő kellett neked ... egy pasi. Csak mert farka van, és ez a norma. Értem én...vagyis nem,de ez már nem számít. Ne gyere ezzel! Ne kínozzalak? És Te mit csináltál? Nem elég, hogy elhagytál, de még barátság címén azt is elmesélted, milyen jókat keféltek. Nekem ez a kínzás... mert ez fáj... rohadtul. Tudod? Hmm ... nem hiszem. Pedig én... szerettelek...tényleg! Őszintén...tisztán. Te is? Neem. Ne csapd be önmagad is. Már nem kell hazudnod...véget ért a játék. Nincs tovább. Én már elengedtelek. Kérlek, tedd meg Te is! Értem, magadért. Nem megy? Miért? ... Sajnálod? Elhiszem. Én még jobban. Fáj? Hát persze. Nekem is. Nagyon...nem is tudod mennyire. Ettól még maradhatunk e barátok?...most még ... ne. Nekem még nem megy. Később talán igen, de most még semmiképp. Kérlek nee, ne érj hozzám, ne kínozz tovább...

A démon 7. rész

Négy hónap. Ennyi volt a mi kis titkos kapcsolatunk. Ennyi idő járt nekünk. Kapualjban, iskolai wc-ben, öltözőkben lopott csókok, érintések. Izzott a levegő körülöttünk. S bár soha nem mondtuk ki, és szerintem nem is tudtuk, hogy ez SZERELEM  volt, -csupa nagy betűvel- mégis így volt. Annyira szerettük és ragaszkodtunk egymáshoz, hogy hiába is titkoltuk, nyilvánvaló volt mindenki számára. Az iskolában is minden feladatot együtt csináltunk, úgy intéztük, hogy egymás mellé ülhessünk, és bár jó tanulók voltunk, begyűjtöttünk néhány figyelmeztetést, elégtelent, órai beszélgetésért, puskázásért, és azért, mert mindig kiálltunk egymás mellett, és ezt sokan nem nézték jó szemmel. Egyszer le is buktunk, amikor búcsúzóul odasúgta nekem, hogy szeretlek, de olyan távol állt tőlem, hogy csak a szájáról olvastam le. Válaszul - valamivel hangosabban, mint Ő, de azért alig hallhatóan - persze a boldogságtól ragyogva rebegtem, hogy : Én is. Az egyik közös barátunk pedig kajánul vigyorogva kérdezte, hogy mire válaszoltam, hogy én is. Csak nem arra, hogy szeretlek? Persze letagadtam, de hiába. Az arcom, és főként a szemem elárult.

De azért nem csak a szép pillanatokról szólt ez az időszak. Sokszor bántottuk is egymást, persze ez idővel elhalványul,és csak a szép emlékek maradnak hátra. Én a féltékenységemmel okoztam neki fájdalmat, Ő pedig a bizonytalanságával, és a félelmével őrjített meg. Nem tudtam, hogy mit is érzek iránta, csak azt, hogy szeretek vele lenni, őrülten hiányzik, ha nincs mellettem, és ha másokkal beszélgetett engem pedig "direkt módon" hanyagolt ( tudtomra akarta adni, hogy nélkülem is jól elvan), akkor majdnem megőrültem a féltékenységtől. 

A "vége" felé sokat veszekedtünk, martuk egymást, miközben megőrültünk a másikért. Olyan volt ez, mint Ady versében a héja nász. Persze akkor én csak azt éreztem, hogy kihasznál, bánt engem, de ha gyengédségre vágyik, vagy csak kell egy váll, amire lehajthatja a fejét, akkor jó vagyok én is. Nem láttam át ezt az egészet, mert olyan zavaros volt. Nem értettem mi történik velünk. Hogyan lettünk ennyire jóba, aztán meg... hogyan csúszott szét minden ennyire gyorsan. Kaptam a kétértelmű jeleket (ami igazából egyértelmű volt, csak az elvakultságtól nem láttam), és fogalmam sem volt, hogy hogy kellene ezt kezelni, vagy mi lesz ezután. Közben jöttek a fiúk. Én hárítottam, nem akartam ismerkedni, hiszen ott volt Ő, akkor meg minek? Nem volt senki másra szükségem,de Ő máshogy látta. A bulikban össze-vissza smárolt, táncolt mindenkivel, engem meg megevett a fene. De mit tehettem? Hiszen szabad volt. "Csak" a barátnőm volt, nem tartozott hozzám, (legalábbis kimondva nem) így azt csinált, amit akart. Először csendben szenvedtem, majd ordibáltam vele, döntés elé állítottam, és kimondta, amitől a legjobban féltem, ha menni akarok, hát menjek! Nem tart vissza. Majd jött a visszatarthatatlan vég.

A szobában sötét volt, a hold fénye csak annyira szűrődött be, hogy láthatóvá tette kétségekben úszó, gyönyörű szemét. A buli fárasztó volt, nem is élveztem, mert szívesebben lettem volna vele kettesben akárhol, mint ott a tömegben, a füstben és abban az iszonyatos hangzavarban. 

Hátat fordított nekem az ágyban, de én átkaroltam. Ő elhúzódott, mondván, aludni akar. 

-Ne aludj még, nincs késő! - kérleltem, bár éreztem, hogy feszült, és semmi jó nem fog kisülni ebből a párbeszédből.

-Fáradt vagyok, nincs most hozzá kedvem. - vetette oda foghegyről.

Ilyenkor mindig bejött, ha kedvesen hozzábújtam, (legyűrve magamban a dühöt), és lágy hangon babusgattam, becézgettem, simogattam. Meg is örültem, amikor megfordult és átkarolt. De nem úgy, mint régen. Nem szorosan, sóvárogva, csak épp, hogy hozzámért. Látszott, hogy valami nincs rendben vele. Nem mertem tovább kezdeményezni, mert tényleg megijedtem tőle. Csak fürkésztem az arcát, elmerültem a szemében, és próbáltam rájönni, hogy most mi zajlik benne. Ekkor magához húzott, és megcsókolt. Durván, és erőszakosan. Vadul kereste melleim, de én válaszul, mindent ugyan úgy csináltam, ahogy szoktam. De nem úgy tűnt, hogy egy szenvedélyes, vad szexet akar, hanem olyan volt, mintha szét akarna tépni. Dühösen, akaratosan. Miközben ez átvillant az agyamon, úgy gondoltam, hogyha harc, akkor legyen harc. Nehogy azt higgye, hogy én nem tudom ugyanezt! Átfordítottam, és hozzá hasonló módon akartam kényeztetni, de... hirtelen ellökött magától, hogy Ő ezt nem akarja. Neki ez nem jó, és hagyjam már végre békén! 

- Most miért csinálod ezt? - kérdeztem tőle dühösen, és vérig sértve. Milyen érzés már az, amikor felizgatnak, aztán meg otthagynak, hogy bocs, de ennyi volt. De ettől a válasz még bántóbb volt.

- Mit? Mit csinálok? Nincs hozzá kedvem és kész. 

- Nah jó, de akkor minek kellett belekezdeni? Tudod milyen kurva szar érzés ez nekem?

- ...

- Felizgatsz aztán meg nem folytatod? Te is utálod az ilyet, nem? Hmmm....? Akkor minek kezdtél bele?

- Mert te akartad. Te akartál szexelni, te kényszerítettél. - miközben ezeket mondta, szikrákat szórt a szeme, és legszívesebben az összes haját kitéptem volna. De válasz helyett befordultam a fal felé és magamban átkozódtam. Nagyon gonosz volt, ezért szörnyen utáltam, de sejtettem, hogy ez még csak a kezdet. Aki ennyi fantasztikus közös pillanat után képes így viselkedni, azzal valami nem stimmel. Nah, de ki gondolkozik ezen, amikor épp kielégítetlenül, és fortyogva duzzog.

Az utolsó alkalom ettől meghittebb volt, de akkor is fájdalmas, mert tudtuk, hogy soha többé nem lehet folytatás. A karomon pihentette a fejét, és a hasam simogatta. Nem mondott semmit, mert akárhányszor belekezdett volna, mindig elcsuklott a hangja. Lágyan megcsókoltam, és megöleltem. 

-Szeretlek!

-Én is téged! Örökké szeretni foglak, remélem tudod!

Meghatott, mert még soha nem mondott ilyet, és legszívesebben végigszeretkeztem volna vele az egész éjszakát. Simogattuk egymást, majd csókolózni kezdtünk, de megtorpant, és kérte, hogy ne folytassuk.

-Ne haragudj, de ..., de... ezt nem veled kellene már csinálnom. Ez... nem helyes.

-Tudom, de... szeretlek, és szeretni akarom a tested is.

-Tudom, de nem lehet. Abba kell ezt hagynunk. - Láttam, hogy könnybe lábad a szeme.

-Csak egy utolsó éjszakát! Kérlek! Ne tedd ezt velem! Meghalok, ha még utoljára nem lehetsz az enyém. - És már az én torkom is elszorult. Válasz helyett csak megölelt, felállt és kiment a szobából. Zokogva követtem, majd kint az udvaron, az ezüstös holdfény ölelő sugarainál magamhoz húztam, és hosszan megcsókoltam.

-Szeretlek! Szeretlek! Mindig is szeretni foglak!-és még mindig szorítottam.

-Én is téged, hisz tudod, de ne nehezítsük tovább... kérlek!

Ezek voltak az utolsó "szerelmi vallomások". Azóta eltelt már több mint 2 év, de még mindig szörnyű, ha találkozunk. Vágyom a csókjaira, és tudom, hogy Ő is hasonlóan érez, bár nyilvánvaló, hogy SOHA nem akarta felvállalni a kapcsolatunkat. Még magának sem volt hajlandó beismerni ezt. Inkább a könnyebb utat választotta, azt, amit mindenki elvár. Egy pasit.

Mégis, még ennyi idő után is incselkedik, mélyen a szemembe néz, azt a parfümöt használja, amitől jól tudja, hogy beindulok, és úgy érint, hogy még a hideg is kiráz (ott). Nem tudtam a helyzetet kezelni, vergődtem a saját érzelmi csapdámban, miközben ő már hetedhét határon is túl volt, a legnagyobb boldogságban. Ő volt az életem, a mindenem, a drogom, az én gyönyörű, de mégis életveszélyes démonom. 

Az én angyalbőrbe bújtatott démonom, akiért feladtam mindenem. Önként, és dalolva. Eldobtam hitem, erkölcsi elveim, a becsületem. Nem mondom, hogy megbántam, hiszen rengeteget tanultam, és kaptam tőle, de most, hogy itt állok egyedül, meg kell tanulom újra élni.

A démon 6.rész

Kitűztük a dátumot. Két nap múlva,  szerdán. Ó drága jó Istenem! Hogy fogom kibírni addig? És akkor mi lesz? Nem, nem gondolhatok most erre. Igaza van Tinának, nem szabad állandóan agyalnom. Majd csak lesz valahogy.

Az iskolában is elment az idő, a szokásos rutin legalább néhány órára feledtette velem a szerdát. Mentem, csináltam a dolgom, hogy a kívülállóknak ne tűnjön fel semmi, de legbelül égtem, akár a száraz fa, a lángok között. Nem is tudom, hogy inkább féltem, vagy izgatott voltam. Azért mégsem minden nap történik meg az emberrel, hogy lefekszik valakivel, akit bár nagyon szeret, de még sem természetes, hogy szeretik egymást. Igaz, már megtörtént kétszer is, de most teljesen más lesz. Most képben leszünk mindketten.

Szerda, 12:05

A szívem a torkomban dobogott, izzadtam, és szörnyen izgultam. A szobám már előkészítettem, kitakarítottam, tiszta ágyneműt húztam, frissen mosott ágytakaróval borítottam le a már kétszemélyessé alakított fekhelyet. A hangulatot is megdobtam picit egy szerelmes pánsíp válogatással, és némi gyertyával. Miután úgy tűnt, hogy körülöttem minden a legnagyobb rendben, már csak én voltam soron. Kívül-belül rendbe kell hoznom magam. Kezdésként úgy döntöttem, hogy ráérek még lehiggadni, először beállok a zuhany alá. Előkerestem az egyik kedvenc tusfürdőm, aminek fantasztikus illata van, majd zuhanyzás közben a  teljes szőrtelenítést letudtam. Miután megtörölköztem, még hajat mostam. Ezután a fehérneműim között kotorásztam, és megtaláltam azt a csipke tangát, amit egyszer Anyára sózott egy eladó, de soha nem használtam, mert nem igazán vagyok egy csipkés típus, de most úgy gondoltam, hogy tetszenem kell Tinának. Ezért felvettem ezt és a hozzá illő melltartót is, és úgy szaladtam a tükörhöz, hogy megnézhessem magam, hogy közben elfeledkeztem arról, hogy csurom vizes még a lábam. Így jól seggre ültem a csúszóssá vált csempén. Kicsit megsimogattam, mert nagyon fájt, de nem volt idő erre. Megnéztem magam és tetszett a látvány, bár ez tényleg nem az én stílusom. Óvatosan, bár elég sietősen fogat mostam, az arcom megmostam, szemöldököm is kiszedtem, helyre igazítottam, némi, kevéske smink, és ... már csak a ruha van hátra. Jaj, Istenem! Mindjárt itt van, mindjárt itt van! Mi??? Már csak 5 perc? Óóóó neeee! Futás, de kikerülve a víztócsákat, öltözködés. De mit??? Nem, ez nem jó, de ez sem, már csak ez hiányzik, neeem! Most mit vegyek fel???? Gyors kiborulás, ájulás, majd összekaptam magam és egy szűk, bár annál dögösebb fekete farmer gatyó, és egy szintén szűk, a teljes alakot kiadó lila felső mellett döntöttem, ami szolidan volt szexi. Már csak 1 perc. Jó, akkor a hajam marad így, fésülés és kész. Szuper, akkor ... gondol,gondolkozz, mit felejtettél el??? Jah, hát persze a parfüm! Egy fújás ide, egy oda, és még egy a ráadás, és... csengettek!!! Csengettek???? Áhhh, neeee, még neee!!! Még lelkizni nem is volt időm!!! Oké, nagy levegő, és....

Kiléptem az ajtón, és megláttam azt a gyönyörű, csillogó szempárt. A szívem egyre hevesebben dobogott, és a gyomromban több száz pillangó szárnycsapását  éreztem. Megérkezett. Itt van a kapuban. Már nem lehet visszalépni, meg kell tenni. Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, s üdvözöltem a legkedvesebb vendéget, aki valaha is megfordult nálunk.

Rövid feszültségoldó beszélgetés után elindultunk a szobám felé. Amikor belépet, láttam, hogy mosolygott a romantikus díszítésen. Meg akartam adni a módját. Bár nem tudom,hogy miért, hiszen a cél az volt, hogy "ne legyen jó" ! Nem akartuk, hogy legyen folytatása. Épp ellenkezőleg. De most, amikor itt feküdt a halvány rózsaszín fényben, teljesen másként éreztem mindent. Le akartam heveredni mellé, de volt egy igen furcsa kérése. Sötétítsek be teljesen. De miért?? Jah, hát igen! Nem akarta, hogy lássuk egymás testét. Vagy inkább én az övét. Kicsit megakasztotta a hangulatot, de miután eleget tettem kérésének, mellé feküdtem, és átkaroltam. 

Elkezdtünk beszélgetni a botlásainkról. Felelevenítettük az emlékeket, és filozofáltunk picit arról is, hogy ennek milyen hatása van az életünkre, ránk. Bűnös dolog e, vagy sem. Közben, simogattuk egymás hátát, derekát, karját, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Majd, amikor a témánk végére értünk, suttogó hangon megkérdezte: - Akkor, csókolózzunk? Vicces volt. Az izgalom visszatükröződött a szemében, és olyan volt, mint egy  három éves kisgyerek, aki épp az ajándékok kibontására vár, a karácsonyfa alatt. - Ezt nem szokták megkérdezni. - mondtam mosolyogva. - Jól van na!- és eljátszotta, hogy megsértődött. Becsukta szemeit, és elfordult. Én pedig fölé hajoltam, és végig puszilgattam először csak a szemeit, majd, mikor kinyitotta a szemét, akkor az arcát, a homlokától végig az álláig. Visszafeküdtem a helyemre, és átkaroltam. Majd egy rég elpattant szikra gyúlt lángra, és elcsattant az első, hivatalos csókunk. Puha ajkaink összeértek, és bár sokkal határozatlanabb volt, mint az eddigiek, ami valahol érthető is, de sokkal több érzelmet is váltott ki. A rövid csók után egymás arcát fürkésztük, és próbáltuk leolvasni, hogy mit is érezhet a másik. Gyönyörű pillanat volt. Festeni sem lehetne szebbet. Az első csók varázsa, mely akkor sem illan tova, ha már maga a kapcsolat rég, a feledés homályába veszett. 

Újabb csókok, és egymásba gabalyodott órák teltek el, anélkül, hogy megérintettük volna a másik intim testrészét. Még nem jött el az ideje. Egyszerűen csak élveztük egymás testét, illatát és ízét. Nem tudtunk betelni vele. Fantasztikus volt tiszta fejjel is átélni mindezt. Úgy, hogy tudatában voltam minden érintésnek, és nem csak az ösztöneim sodortak. Bár az előző két alkalommal mindig Ő irányított, Ő volt a határozottabb, most viszont érezhető volt a félelme, és tapintható a bizonytalansága.  A mindig erős, magabiztos nő, most sebezhető, erőtlen kislányként  feküdt karjaimban. Jó érzés volt tartani őt, vigyázni rá, és szeretni. Szeretni szívvel, szeretni szavakkal, és szeretni érintésekkel. Megszűnt a külvilág, csak Ő és én. Csak mi ketten, ebben a nagy világban. Kint épp hóvihar tombolt, de bent, a levegő megtelt szeretettel és melegséggel.
Majd elérkezett a pillanat, amikor átadtuk magunkat a vágyainknak. Bizonytalan mozdulatok után összeforrtunk, és el sem engedtük egymást. Egyszerre volt felemelő, és furcsa. Hihetetlenül jó volt az a fajta gyöngédség, amit csak két nő tud adni egymásnak, de ugyanakkor ott volt köztünk a kétség is. Hiszen a tilos övezetben jártunk, és tudtuk is ezt. Rettegtem attól, hogy ezután meggyűlöl,és elvesztek mindent, ami eddig a mindent jelentette számomra. 
A keserédes órák után elnyúltunk, és csak babusgattuk egymást. Már nem úgy néztem rá, mint eddig. Eddig is szerettem, de most már másként. Úgy éreztem, hogy már hozzám tartozik, és ezen senki és semmi nem változtathat, mert ez így lesz míg világ a világ. Nem tudhattam, hogy túl fiatal, és éretlen voltam, hogy ezt épp ésszel át tudtam volna látni.

A démon 5. rész!

Tele volt a fejem, és nem gondolkoztam azon, hogy mit fog szólni. Egyszerűen nem bírtam. Túl sok volt ez nekem. Részegek voltunk, megtörtént, oké. De hogy még egyszer! És..., ez a viselkedés! Kéész! Nem bírom tovább. 

Délután 2:25. Az osztályteremben székek nyikorgása hallatszott, mindenki örült, hogy vége a napnak. Mivel mindenki egyszerre akart megbeszélni valamit a mellette állóval, és a terem végében levővel is, ezért hatalmas káosz, és hangzavar alakult ki. Hasogatott a fejem, és alig vártam, hogy végre kiszabaduljunk innen. Igazából, csak Vele akartam már beszélni. Itt állt mellettem, pakolt, én pedig sürgetőn néztem rá.

Végre! Friss levegő. Elindultunk haza, s számomra abszolút lényegtelen és érdektelen dolgokról beszélt. De úgy, mint akit felhúztak. Meg is jegyeztem neki, hogy mi van ma, hogy ennyire ragyog, és csak csacsog és csacsog. Bár kínoztak a gondolataim, de azért időnként ránéztem, és elmosolyodtam. Ismeretlen volt az érzés, de jól esett. Olyan gyönyörű volt, ahogy járt a szája, gesztikulált,és közben csillogott a szeme. Sajnáltam, hogy hamarosan el kell rontanom a napját, de én már nem bírom tovább.

Megérkeztünk hozzájuk, és megálltunk a garázsuk előtt. Még mondott valamit, de meg sem hallottam, mert elmerültem abban a gyönyörű szempárban. Elbúcsúzott, s közben egyfolytában mosolygott. Két puszit kaptam, amiből az egyik kicsit félre csúszott, és a szám sarkát is érte, majd a fülembe súgta: Szeretlek! Végighúzta ujjait a karomon, majd hangos nevetés kíséretében rám kacsintott, és eltűnt. Tudom, marha vagyok, de nem volt szívem elrontani a napját. Olyan boldog volt, és most már én is az vagyok. Újra a fellegekben érzem magam, bár tudom, hogy holnap reggel megint ordítozni fog, és egy senki leszek, de a mai nap csodás volt.

Másnap ugyanekkor, hazafelé menet

- Te nem gondolkodtál még azon, hogy vajon miért történt? - próbáltam lazán bevezetni a mi, kényes kis témánkat.

- Nem! - vágta rá totál határozottan. - Vagyis, persze. Gondolkodtam már rajta, de úgy sem tudjuk megfejteni. Megtörtént és kész. Nem szabad agyalni rajta. - Vigyorog. - Tudod mi a te bajod?

- Nah, mi?

- Hogy állandóan jár az agyad. 

- Köszi, én is szeretlek. De most tényleg! Mi van, ha újra megtörténik? Nem félsz tőle?

- Nem félek. Nem fog. Tudom!

- És, ha iszunk? - Láthatóan sikerült megfognom, és elérnem, hogy végre egy picit foglalkozzon a témával.

- ...

- Na? Semmi válasz, semmi röhögcse?

-Jó, beismerem, igazad van! De mégis mit tudnánk csinálni?

-Nem tudom. De valamit muszáj tennünk, mert ez így tarthatatlan.

-Fogalmam sincs. Te vagy az okos. - újra kajánul bazsalyog.

-Haha, nagyon vicces. Ez komoly dolog. Nőj, már fel,kérlek!

-Okés, majd. Most nincs hozzá kedvem.

-Te tiszta őrült vagy! Támadt egy ötletem! Igen!

-Nah, halljuk!

-Mi lenne, ha kipróbálnánk józanul is?

-Nem vagy normális!!! Elment az a maradék eszed is?

-Most miért??? Én sem vagyok oda a dologért, de lehet megundorodunk egymástól ilyen téren, és nem lesz többet kedvünk hozzá.

Szinte látszott rajta, hogy töpreng. Ilyenkor egy pici ér a homlokán kitüremkedik. Erről biztosan tudom, hogy most, gondolkozik. 

Végül beleegyezett, és megbeszéltük, hogy majd kitűzünk egy időpontot, amikor is kötelező jelleggel együtt leszünk. Egyszerre lettem ideges és boldog ettől a gondolattól. Soha nem feküdtem még le senkivel, nem érintették a testem, és ráadásul ő még lány is. Persze, szexeltünk már, de az teljesen más volt. Csak sodródtunk az árral, nem néztük meg a másikat. Óóó anyám! Mi sem vagyunk teljesen komplettek!

A démon 4.rész

Csak bámulok magam elé, és pörgetem az agyam. Szégyellem magam, mert amit műveltünk az, az nem helyes. Mindketten tudjuk, hogy ezt nem tehetjük meg még egyszer, de... mégis elindítottunk egy lavinát. Valamiért már nem érzem akkora nagy bűnnek, ahogy előző alkalommal, és jól is esett, de mégsem helyes. Nem vagyunk leszbikusak, nem vonzódunk a lányokhoz, épp ezért nem értem, hogy mi történhetett velünk. Fogalmam sincs, hogy mászunk ki ebből a gödörből.


Másnap reggel hihetetlenül boldogan ébredtem. Madarat lehetett volna velem fogatni. Nem tudtam semmi másra gondolni csak az előző estére, és rá. Igen! Belefúrta magát az elmém minden apró zsigerébe, és nem tudtam kiszedni Őt onnan. Igaz, nem is akartam. Amikor megláttam az utcán, legszívesebben a helyszínen megcsókoltam volna. Csakhogy Ő nem úgy ébredt, ahogy én. Feszült volt, és ideges. Alig köszönt és láthatóan hallani sem akart rólam. Megpróbáltam szóba hozni, hogy egyáltalán emlékszik e, de nem akart róla beszélni. Emlékszik, és csak úgy megtörtént, pont. Oké, akkor ezzel vége a történetnek.


Szörnyű volt. Rettenetes érzés, amikor Te repülnél, Ő pedig lesüllyedne, mint egy léket kapott hajó. Nem volt jó neki, vagy csak megbánta? Ezen tűnődtem egész nap, és éjszaka. Mit rontottam el? Hiszen Ő, olyan vagány, belevaló és laza. Neki meg sem kellett volna kottyannia egy kis kalandnak. Biztos, hogy én tettem valamit. De mit? Lehet a technikámmal van baj, vagy nem jól csókolok? Nem, az kizárt. Hisz, akkor nem járnánk itt. Akkor nem lett volna repeta. De akkor mégis miért viselkedik így? Ki értheti meg? Ez magas. Nagyon magas. Nem bánhat velem így. Még, ha meg is bánta. Én sem örülök neki, hogy ezt tettük, de megtörtént, ezen már nem változtathatunk. Nem kellene bántania emiatt. Nem én kezdeményeztem, nem én vettem rá. Egyszerűen csak...valami elindult közöttünk.

A démon 3. rész

Bulit tartottunk a lányokkal. Az estét körüllengte a várakozás izgalma. Majd elérkezett a várva várt időpont, és elkezdődött az ünneplés. Eszméletlenül jó volt. Mindenki örült, jól érezte magát, és nem volt semmi negatív érzés. Mivel az ünnepeltet illő volt keményen „megszívatni” , s mivel tudták, hogy én nem bírom az alkoholt, hát 80 fokos abszintot kaptam ajándékba. Persze csak egy pohárral. Koccintottunk, majd meglepő könnyedséggel csúszott le a torkomon. Furcsáltam is, de nem sokat gondolkodtam rajta, hiszen ez az alkalom, nem erről szólt. Most végre kikapcsolhattam az agyam, és mindenféle mérlegelés nélkül, végre jól érezhettem magam. Nem gondoltam a holnapra, csak a ma, a most létezett, egyszerre akartam mindent megélni. Hiába kiabáltak utánam, hogy Ini ne, nem kell még egy, én nem hallgattam senkire. Felálltam az asztaltól és kértem még egy kört. Mindenkinek 3 cl-est, kivéve Tinának. Ő felest kapott. Úgy gondoltam, hogy mivel ő bírja a piát, neki többet kell innia, hogy velünk egy szinten legyen.

A szembe levő asztalnál három srác ült. Nem néztek ki jól, de aranyosnak tűntek. Le sem vették a szemüket rólunk. Biztos láttak, hogy már kellően kapható állapotban vagyunk, így hamar igen mondunk nekik. De nagyon sokáig csak bámultak minket. Fogalmam sincs meddig, mert a két pohár abszint után elvesztettem minden tér és idő érzékem. Majd megvárták, még legurítottunk még 2 körtét, és csak azután ültek a mi asztalunkhoz. A párbeszédre már nem emlékszem, mert akkor, már csak messziről jövő hangfoszlányokat hallottam és villódzó fényeket láttam. Nah meg, egy helyes pasit a pultnál. Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy most társaságban vagyok, és illetlenség ott hagyni őket, mert megláttam azt a fickót, és meg akartam szerezni. Imbolygó lábakkal indultam el felé, de alig értem el a pult egyik sarkát, meg kellett pihennem. Szörnyen részeg vagyok – gondoltam – de kit érdekel. Ez az este az enyém, és azt csinálok, amit akarok. Majd, néhány másodperc múlva, a srác is érdeklődő tekintettel bámult felém, és amikor felcsendült a zenegépből egy ismerős dallam, táncolni hívott. Én pedig örömmel tettem eleget kérésének. A zene véget ért, és ahogy ő is, úgy én is visszatértem a saját kis körömhöz. Eszméletlenül forgott velem a világ. De úgy tűnt, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ciara még mindig a fiúkkal beszélgetett, de alig bírta már támasztani a fejét, míg Tina elnyúlt az asztalon. Leültem mellé, és figyeltem a körülöttem levő eseményeket. Szédültem, és úgy éreztem, mintha egy körhintában ülnék. Minden nagyon távolinak tűnt.

Nem tudom mennyi idő telt el, és mi történt azóta, vagy, hogy kerültünk ide, de a WC-ben tértem magamhoz. Korom sötét volt, a hideg csempének támasztottam a hátam, és… Mi van???? … Tina simogatja a meztelen melleim. Óhh, jóságos ég! Fantasztikus. Tenyereim közé fogtam a fejét, lassan felemeltem, és szájon csókoltam. Ő visszacsókolt, és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Percekig álltunk összeforrva, majd vadul simogattuk egymást. Egyszer csak a fülembe súgta: - Kívánlak! Eltorzult arccal vigyorogtam rá, magamhoz húztam és végig nyaltam a nyakát, az állát, végül a száját. - Én is kívánlak Téged! Ne tudd meg mennyire! Erre már ő is vigyorgott és átdugta nyelvét a számba.

Miközben újra átadtuk magunkat a vágyainknak, kintről erőszakos kopogás hallatszott. 

- Jól vagytok? Mit csináltok odabenn?

- Már egy órája bent vagytok. Gyertek már kifelé! Más is szeretné használni a WC-t.

Mi pedig, mint két rossz gyerek, csak hallgatóztunk, és röhögtünk, hogy ezek mekkora  idióták.
Két apró csókot váltottunk még, majd felöltöztünk, felkapcsoltuk a villanyt, rendbe hoztunk magunkat, és úgy léptünk ki az ajtón, mintha mi sem történt volna.


A többiek kíváncsiskodva kérdezgettek minket, hogy áruljuk már el, mit lehet több, mint egy óráig csinálni a WC-ben? Mi egymásra kacsintottunk és elmeséltük, helyesebben Tina, hogy annyira rosszul volt, hogy még hányt is, és én ott álltam mellette, fogtam a haját, és zokogtam, mert annyira aggódtam érte.  Alig bírtam ki, hogy ne törjön ki belőlem a röhögés. Hazugságból jeles. 

A démon 2.rész

                       A beismerés

Két hónapot vártam a beismeréssel. Sajnos sikerült kipuhatolnom Tinánál, hogy semmire nem emlékszik abból a fülledt nyári éjszakából. Szuper! Hordozhatom egyedül ezt a terhet.

Voltam templomban, meggyóntam, bántam bűneim, és az övét is. Szégyelltem magam, hogy ennyire ostoba voltam. De a legrosszabb, hogy Tina nem emlékszik, és félek elmondani neki, mert mi lesz, ha nem hisz nekem? Vagy ha azt mondja, hogy csak kitaláltam? És ha megundorodik tőlem? Jaj, Istenem! Miért kellett nekem ezt tennem?

Egy péntek este nem bírtam tovább és a telefon után nyúltam. Remegő ujjakkal kerestem ki a nevét, majd néhány másodpercnyi várakozás után lenyomtam a zöld gombot. Miközben vártam, hogy elfogadja a hívásom, azon gondolkodtam, hogy mit fogok most mondani. Hogyan mondjam, hogy jó legyen? Egyáltalán telefonon kell ezt lerendezni? De nem akarok a szemébe nézni. Az olyan nehéz lenne.  

Töprengésemből szelíd hangja  rázott fel.

- Szia Inez! Mizujs veled?

- Szia Tina! Semmi különös, vagyis....

- Igen? Valami baj van? Mondd már! Megijesztesz!

- Háát, az a helyzet, hogy...

- Igen?

- Beszélnünk kéne.

- ...  - A vonal másik végén síri csend. Ez rossz ómen.

- Fontos lenne. Lemehetnék hozzátok? - Fogalmam sincs,honnan jött ez az ötletem, hiszen eredetileg nem így terveztem, de időközben lehet mégis jobbnak találtam, hogy személyesen mondjam el neki.

- Persze, gyere csak. De ugye nincs semmi baj? - hallottam az aggodalmat a hangjában.

- Majd megbeszéljük. Légy jó! Puszi!

- Puszi! szia!

- Szia!

Beültem a kocsiba, és 10 perc múlva leparkoltam a házuk előtt. Megcsörgettem, hogy jöjjön le, majd kiszálltam az autóból. Ujjaim tördeltem, és fel alá járkáltam. Olyan ideges voltam, mint még soha.

Kérlek ne haragudj majd rám! Ne hagyj el soha! Ismételgettem magamban.

Pár perc múlva megjelent a kapuban, két puszit nyomot az arcomra és fura, kérdő pillantásokat vetett rám. Ettől még inkább inamba szállt a bátorságom.

- Nah, mesélj! Már roppant kíváncsi vagyok. Közben belém karolt, és még mindig ijesztően nézett.

- Szóval, az a helyzet, hogy el kell mondanom valamit. Valamit, ami már két hónapja nyomaszt és nem tudom, hogy mit fogsz rá reagálni. Kérlek ne haragudj rám, hogy eddig halogattam ezt a beszélgetést.

Meredten nézett maga elé, néha rám pillantott, és érezni lehetett a feszültséget a levegőben.

- Azon az éjszakán, amikor nagyon berúgtunk, tudod...

- Igen,...

- Nah, akkor olyasmit csináltunk, amit nem kellett volna. Nagyon rossz dolgot. 

- Micsodát??? 

- Háát, biztos a pia hozta ki belőlünk,de én...

- De mégis mit? Csak nem smároltunk? - vigyorgott.

- Nem. - vágtam rá határozottan.

- Hát akkor?

- Te, engem,...szóval... szexeltünk.

- Mi van?- röhög és nyilvánvalóan azt hiszi, hogy viccelek. Pedig ez egyáltalán nem könnyű nekem.

- Igen. Te elvetted a szüzességem.

Teljesen ledöbbent és nem tudott megszólalni. Óvatosan figyeltem minden reakcióját, de csak a szemem sarkából. Mind kettőnknek nehéz ez. Csak attól félek, hogy nem hisz nekem. Lassan magához tért, és kérdezősködött, hogy hogy is volt.

Így történt, hogy részletesen elmeséltem neki mindent, és könyörögtem, hogy ne haragudjon rám. Persze megesküdött fűre-fára, hogy mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk, és nem lesz semmi gond. De akkor már éreztem, hogy ez közel sem lesz így. A baljós jóslataim legnagyobb sajnálatomra be is jöttek.

A démon ( Szilánkok a múltból )

Igen, nem vagyok egy hétköznapi eset. Nem könnyű engem megérteni, hiszen én sem értem saját magam. Pláne azóta. Azóta a fülledt, nyári éjszaka óta. Ha csak rágondolok, kiver a víz, lüktet a halántékom, s mégis jó érzéssel tölt el. Mert rémisztően fantasztikus volt, de mégis bűnös. Felforgatott mindent. Bennem, körülöttem. Vajon lesz elég erőm, hogy helyrehozzak mindent?

A levegő forró, a testünk verejtékes, agyunk pedig tompa az elfogyasztott alkoholtól, s a melegtől. Soha nem voltunk még ennyire részegek. Mindig is ki szerettük volna próbálni, de eddig nem volt elég bátorságunk. Viszont itt biztonságban voltunk, hiszen rácsok vettek körül, ajtó, ablak bezárva. Se be, se ki nem tudtunk menni, így szabadon adhattuk át magunkat a jéghideg nedű hatásának. Néhány óra leforgása múlva Ciara

a fürdőszoba előtt feküdt a földön, míg én mögötte. Tina pedig… ez egy jó kérdés. Nem tudtam, hogy hova tűnt. Majd pár perc múlva megnyílt az ég, és egy angyal szállt alá. Tina angyallá változott és visszatért a földre. A szó szoros értelmében. A másodperc töredéke alatt csuklott össze, testének teljes súlyával zuhant rám. Fejét a fejem mellett pihentette, majd lassan felemelte. Tekintettünk találkozott, és hosszan elmerültünk egymás szemében. Éreztük, hogy valami megállíthatatlanul közelít felénk. Akkor még nem sejtettük, hogy a szenvedély, és a vágy fog minket uralma alá kényszeríteni. Fájdalmas lassúsággal közelített a szám felé, majd ajkaink összeértek. Belém hasított a felismerés, hogy amit tenni készülünk az, rossz, az ördögtől való dolog, de mégis szörnyen kívántam minden érintését. Ajka nedves volt és puha. Nyelvével durván tört utat a számban, és nyelvem kereste. Miután megtalálta, forró táncot jártak játékos nyelveink. Mindeközben kezével felfedezte érintetlen testem minden négyzetmilliméterét. Erőteljesen szabadította ki apró, törékeny melleim, majd a szájába vette, és forró nyálával kényeztette. Tetszett, amit csinált, még ha időnként fájt is. Próbáltam én is beszállni ördögi játékába, de nem hagyta. Át akartam fordítani a hátára, hogy én is hozzáférhessek, de nem sikerült. Ki voltam szolgáltatva, s fetrengtem édes fogságában. Vágyai őt is hajtották, nem bírt magával, így ki akarta gombolni a nadrágom. De túl heves volt, nem ment neki. Követelve kérte, hogy gomboljam ki. Halkan, majd erélyesen válaszoltam, hogy már kész. Időt akartam nyerni, így megkérdeztem,  nem akar e felmenni az ágyba. De ő nem akart. Itt és most kellettem neki. Hát, hagytam. Keze hevesen, és gyorsan csusszant be lábaim közé. Fel sem tudtam fogni, hogy már…, igen, már bent jár. Éreztem, ahogy ujját becsúsztatja, és határozott lökő mozdulatokat végez. Nyilaló fájdalom hasított keresztül a medencémben,és a hasamban. Fájt, ugyanakkor fantasztikus is volt. Nem tartott sokáig, hiszen az elfogyasztott alkohol dolgozott benne, és ki akart szabadulni. Nem volt visszavágó, nem repíthettem a felhők közé, bármennyire is szerettem volna.

Másnap reggel szörnyen éreztem magam. Nem voltam biztos abban, hogy ezt álmodtam, vagy tényleg megtörtént. De miután végignéztem magamon – a kigombolt nadrágomon, az elfordult topomon, a kikapcsolt melltartómon-, tudtam, hogy ez a valóság. Én szerencsétlen, én nyomorult. Átszaladtam hozzá a másik szobába, leültem az ágya szélére és csak néztem, milyen édesen alszik. Rajta nem látszott az elmúlt éjszaka. Olyan volt, mint egy ártatlan kisbaba.

A reggeli maga volt a pokol. Nem tudtam Tina szemébe nézni, és öklendeztem a parfümje illatától. Nem rá haragudtam, hanem saját magamra. Nem tudtam tartani magam az erkölcsi elveimhez, megszegtem minden felállított szabályt és normát. Esküvő előtt szexeltem, és ráadásul egy lánnyal. De, én nem vagyok leszbikus!!! Vagy mégis? Nem, kizárt. Nem bukom egyetlen lányra sem, csak…, csak megbolondultam. Biztos a kamaszkori hormonhullámzás. Haza kell jutnom, és meg kell gyónnom. Ez tragédia. Ez borzalom.