Gyógyír

Ajánlott zene

Ajánlom ezeket a sorokat egy kedves barátnőm –Pici- párjának, s mindazoknak az útkeresőknek, akik még csak most barátkoznak azzal a gondolattal, hogy azonos nemű emberkét szeretnek. 

Több, mint 4 éve kezdődött. Két lány, és egy igen erős érzés, ami túl mutatott a a barátságon. Egy olyan világot tárt fel elénk, melyben minden puha, gyengéd, forró és tele van odaadással. Aztán ő hátat fordított, kifarcolt és egyedül hagyott ebben a MÁSVILÁGBAN. Először bármennyire is tetszett ez az egész, ki akartam szállni belőle, hisz én nem lehetek ILYEN. Nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Aztán telt az idő és egyre inkább beleragadtam ebbe az ismeretlen mégis csodálatos dimenzióba. Később mikor egy téli nap megismertem Őt, örökre megváltozott az életem. Csodának érzékeltem, akkor tán az is volt, de ma már inkább egy sorsszerű találkozásnak vélem. Mindegy is mi volt, akkor abban az egy napban, azon az estén csodás volt. A többi meg már nem számít. S aztán már nem volt visszaút. Nem tudtam, és nem is akartam meghátrálni. Tudtam, hogy ebben a csapatban akarok játszani, csak meg kell találnom azt a lányt, aki a csapattársam lesz a nagy játékban, az ÉLETBEN. De nagyon sokáig váratott a Kedves! És egyre nehezebben bírtam ezt. Hiányzott a társam, hiányzott, hogy öleljen, csókoljon, s ezért egy igen édes varga betű is került a történetembe. Egy hideg, huncut, forró évbúcsúztató. Eszméletlenül szégyelltem magam a történtekért,  hiszen soha nem voltam híve az egyéjszakás kalandoknak, még akkor sem, ha nem volt idegen az illető. De megnemtörténté tenni a megtörténtet, megváltoztathatatlanná tenni a megváltoztathatatlant nem lehet, így menni kellett tovább. A szégyen lassan halványult és tükörképem is lassan egész lett. Időm egyre fogyott a teendők sorában, így a hormonok csak félgőzzel dübörögtek a rügybontásra. aztán beköszöntött a gyönyörű nyár és hozott magával valamit. Igazi randikat, online romantikát, majd egy talányos lányt. S mire lehullottak az első levelek, megismerhettem a titokzatos lányt, aki később A LÁNYKÉNT vonult be a történelembe. Persze sok kimondatlan, leíratlan részlet van még, de nem is erről akart szólni ez a történet.

Hanem valami egészen másról. A gyógyíről és a boldogságról. Mert, mint minden rendes sztorinak kell egy csattanó és lehetőleg egy happy end, úgy ennek is lesz. De nem azért, mert reménykedő, optimista ember vagyok, hanem mert az élet így kerekítette ezt a szép históriát.

Földolgozni a tényt, hogy maradéktalan boldogságot, kerek életet találtál mások számára természetellenes módon?

Igen! Valahogy úgy! Nem könnyű, aki az ellenkezőjét mondja, az hazudik. Ámítás az egész! Ha erre az útra lépsz kedves idegen, tudnod kell, hogy a bejáratnál édes terhet vettél a válladra, melyet csak odaát tehetsz le, vagy max. ha feladod. De igazán akkor sem menekülhetsz előle. Örökre megbélyegzett leszel, nem tudsz mit tenni ellene. De valamit megtehetsz! Mégpedig azt, hogy értelmes, kulturált ember módjára, szeretetben éled az életed, s akkor majd kevésbé mocskol jogosan a társadalom. Egyéb varázsfogás nincs, ne is hidd! Szép lassan feloldoz a jó Isten, aztán te is önmagad, később talán a család is, s így élsz szép csendesen. Igazán sosem fogod elfogadni a másságod, de megtanulsz együtt élni vele, és ha kegyes az Úr, az élet, a sors, kihez mi, akkor ezt a harcot nem egyedül kell megvívnod, hanem egy odaadó társ oldalán.

S, hogy hol itt a happy end? Hát itt!

Én szerencsés vagyok! A világ legszerencsésebb nője, hiszen nem csak egy szerető társ mellett küzdhetek meg a mindennapokkal, hanem a nagy betűs TÁRS mellett. Igazán soha nem mertem elhinni, hogy eljön ő, de azért titkon nagyon bíztam benne, és nagyon vártam. Mára én megkaptam mindent, mit szerettem volna. Végig velem lehettetek, nyomon követhettétek küzdésem.  Most már lazán, egy kattintással tudnám törölni a blogom, de úgy döntöttem, hogy nem teszem. Lezárult életem egy igen fontos szakasza, de ezzel egy időben megnyílt egy másik. Mostantól írok, amikor úgy érzem, és mindezt azzal a nem titkolt céllal, hogy átadhassam a tapasztalataim azoknak, akik még csak most ébrednek rá, akik megtették az első lépéseiket és még tanácstalanok. Nem oktatás, pusztán megtapasztaltam jó magam is, hogy mekkora jelentőségük van ezeknek a személyes blogoknak. L baráti köröm java egy bizonyos bloggert olvasva tette helyre életét, fogadta el a másságát és tette meg első bizonytalan lépéseit. Mindemellett úgy érzem önmagam miatt is fontos ez! Úgy járok vissza a blogomra, mint a szülőotthonomba. Itt a második családom, itt vannak az emlékeim, itt van minden, aminek köszönhetően az lettem, aki most vagyok.

Köszönök mindent drága Blogocskám! Immár 4 éve együtt jóban, rosszban!

Képek forrása:  

http://ic.pics.livejournal.com/anchiktigra/18346223/701332/701332_640.jpg

 http://feelgood.ua/health/articles/meditatsiya-v-borbe-s-odinochestvom/

A második meleg party

Ajánlott zene

Az első pocsék, tudjátok, szakítós meleg bulim után nem hittem volna, hogy valaha beteszem a lábam egy ilyen partyba. Egyrészt egy kedves leszbikus barátnőm szerint butaság, és inkább hasonlít az egész szex orgiára, mint egy jó hangulatú bulira, másrészt nem sok jó emlékem fűződik az ilyen eseményekhez.

Aztán az elmúlt hónapban találkoztam Lolitával, és nagyon hamar szóba került, hogy mi lenne ha…. Ha elmennénk egy ilyen buliba. Tudott egy igényes meleg szórakozóhelyet, ami minden belső tiltakozásom ellenére felkeltette az érdeklődésem.

A buli előtt alapoztunk, akár csak a gimiben. Megismerhettem a párját, aki roppant aranyos leányzó, és kb. olyanok ők ketten, mint zsák meg a foltja. Egy szó, mint száz, cukik! S persze én sem árválkodtam, volt ám kísérőm nekem is! Nem tudtam Lilla, hogy fogja magát érezni, de elhívtam. Hatalmas egy este volt. Lolita a párjával iszogatott, én pedig megmutattam Lillának a specialitásom, ami gyönyörűségesen ki tud ütni. Persze nem kevertem olyan durvára, mert azért szerettem volna eljutni a szórakozóhelyig ,meg amúgy sem! Legyen ennyi elég! :)  Aztán előkerült a vizipipa, és újra rám tőrt, hogy RÁ AKAROK GYÚJTANI! De 2012 szeptembere óta nem cigizek, kibírtam a szakdogaírás, államvizsga gyötrő hónapjait, hát akkor miért most gyújtsak rá. Persze nem lenne abból semmi baj, ha buliban elszívnék pár szálát, de na! Nem kell az nekem. De nem is ez a lényeg!

Hamar elröpültek az órák, eljött az idő, hogy átteleportáljunk A HELYRE! Lolitáékon nem nagyon látszott, hogy bármit is ittak volna, vagy csak jól titkolták. :) Nálam viszont nagyooon jó volt a hangulat! :) Vigyorogtam, mint a vadalma, és alig vártam, hogy beérjük végre. Ott is ittunk egy-egy sört, aztán jöhetett a menet! :) A testem együtt lüktetett a zenével, és a hömpölygő tömeggel. Próbáltam Lillát is rávenni a táncolásra, de nem adta könnyen magát. :) Ettől függetlenül míg próbáltam őt táncra csábítani, a csípőm, a lábaim egyszerűen képtelenek voltak egy helyben maradni. Muszáj volt riszálnom! A következő képkocka, hogy valamiért önfeledten táncolok az asztalon. Lilla velem szemben jót vigyorog rajtam, majd kitárja karjait, és integet, hogy inkább szálljak le. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni, így én sem tettem. Nagy lendületet vettem, és egyenesen Lilla karjaiba vetettem magam. Még jó, hogy el nem borultunk! Te jó ég! Az akkor nagyon vicces dolognak hatott, de így visszagondolva csöppet sem volt az. Elkapott, nekiestünk a falnak és jó röhögtünk! Amikor a minap eszembe jutott eme incidens, csak reménykedni tudtam, hogy senki nem látta, vagy ha igen, már nem emlékszik rá. Sajnos nem jött össze! Történetesen összefutottunk a partyban B.P. művésznővel is, aki bizony nagyon is jól emlékszik erre, és szegény meg is lepődött, hogy Ms. Sanchez nem is annyira visszafogott, mint elsőre tűnik. :)

Mindent összefoglalva frenetikus kis este volt! Imádtam minden percét, és remélem hamarosan folyt. köv. :)

Találkozás egy kedves olvasóval

Ajánlott zene B.P. ajánlásával :)

Van abban valami, amikor blog író és olvasó találkozik. Az olvasó helyzeti előnyt élvez, hiszen kapott már egy képet a bloggerről, de fordítva ugye ez nem mondható el. Feltéve, ha a kedves olvasó is blogger. Akkor ugyebár teljesen más a leányzó fekvése, akarom mondani a szituáció. :)

Mint ahogy az lenni szokott, kaptam egy üzenetet egy leányzótól, aztán gyorsan pörögtek az események. Facebook, sok-sok üzenet, aztán felvetette B.P., mert ez a művészneve a hölgynek :) , hogy mi lenne,ha…Aztán hamar jött a kivitelezés. :)

Szokás szerint álltam a tükör előtt és nem tudtam milyen stílusú ruházatot öltsek magamra. Legyek nőcis, vagy inkább a szokásos tinifiú style,vagy….? Végül a középutat választottam, bár így is csöppet srácosra, vagy inkább…melegre sikerültem a világos farmeromban,és a kisfiú teniszfelsőmben. :) :)  

Egy sima találkozáshoz képest a szívem a torkomban dobogott és iszonyatosan izgatott voltam. Korábban mentem, hogy legyen időm. A kocsi ablakában nézegettem magam,hogy jó e a hajam,és a smink is rendben van e. Aztán álltam a megbeszélt helyen és egyszer csak valami plattyant. Hát nem letojt egy madár? :) Szétnéztem, de nem láttam sehol, így gyorsba beszaladtam egy nagyáruház mosdójába,hogy rendbe tegyem magam. Aztán újra ki. Vártam, nézelődtem, de nem láttam sehol. Ha eddig nem voltam elég ideges, na most! Pláne mikor kiderült, hogy a megbeszélt épületen 4db spar felirat van. Na, és akkor lessem mind a négyet, hogy vajon hol bukkan fel a leányzó.

Hál Istennek hamar észrevételeztem, és határozott lépésekkel elindultam felé. És mikor mellé értem hihetetlen dejavú érzésem támadt. Amikor életemben először találkoztam valakivel, akit az internet révén ismertem meg, akkor is ugyanazon a szent négyzetmilliméternyi helyen találkoztunk,  és ő is telefonált, pont úgy, mint most B.P. :) Hamar túlestünk az oldódási fázison és egy üdítő séta után, kellemes környezetben folytattunk diskurzust. Csak úgy röpült az idő. B.P. tipikusan az az ember, akivel igazán jót lehet beszélgetni, és aki mellett nem érzed az idő múlását,csak mikor már mindketten dideregtünk. :)

Sajnos, vagy nem, de a lehető legjobb időpontot választottuk ki a találkozóhoz, ugyanis mindketten, de főleg én annyira fáradt voltam, hogy iszonyat hülyeségeket beszéltem, és rendre beégettem magam előtte. Habár mielőtt elindultam, meglestem az adatlapját, minden adatot raktároztam róla, mégis besültem a születésnapját illetően. Aztán megkérdeztem tőle, hogy nem gondolt e még arra,hogy blogoljon...mikor mindig elolvasom az új bejegyzéseit. XD Kicsit sem aláztam magam porrá. :)

6 vagy 7 óra beszélgetés után búcsúztunk el. Csak álltunk a kapualjban és jött az a tipikus feszültség. Aztán kaptam egy őszinte ölelést, és melegség járt át. Nem tudom miért, de még sosem esett ennyire jól egy szimpla, baráti ölelés. :)

S mivel ilyen jó volt a közösen töltött idő, így a találkozás mindenképpen folytatásért kiáltott.  Viszonylag hamar kontráztunk. Megint egy adag tömény hazugsággal indítottunk otthon mindketten. Mielőtt elindultam, megint szörnyen izgultam, pláne mert nem is tudtam pontosan hova is megyünk. A kocsit egy étterem parkolójában hagytam a lakásunktól pár km-e, majd átszálltam hozzá. Végre megtudhattam, hogy vezet. Már kíváncsi voltam. :) Az előző találkozás is jó volt, de ezt imádtam. :) Talán azért, mert szeretek kocsikázni, csak úgy menni a vakvilágba. Aztán szeretem a hegyeket, az erdős útszakaszokat. Nagyon találó volt az egész. Na, meg ahogy vezet….:) Nőt még nem láttam így vezetni. :) Na nem azért,mert rossz volt! Épp ellenkezőleg! :) Nekem is hasonló stílusom van, és szeretem, ha egy nő is megmutatja, hogy mit tud. Nem túl hivalkodóan, nem felelőtlenül,de dinamikusan, tempósan. Na és az az íves kanyar! Lenyűgözött! :)

Délután volt mikor útnak indultunk, és tizenegy óra körül szálltam ki a kocsijából a hűvös éjszakába, hogy elinduljak haza. Otthon halkan osontam be az ajtón, és bár kicsit dolgozott bennem az ideg, hogy hazudnom kell, azért a széles vigyor kiült az arcomra.

Jó érzés volt, hogy kiléptem az álarc mögül, és végül megvalósulhatott a találkozó. Pedig először nagyon féltem, mert viszonylag közeli városban „lakik” bizonyos időszakonként, és nálam az ilyen ki van csukva alapból. De nem bántam meg, hogy felfedtem magam. B.P. egy roppant aranyos, humoros, attraktív,  jófej leányzó, akivel szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Remélem megmarad a kapcsolat,és lesz még hasonló alkalom. :)

Az utolsó levél Neked!

Ajánlott zene

Drága Kicsi Csodám!

1 kerek éve nem láttam gyönyörű arcod, december óta nem hallottam a hangod… és nem tudok rólad semmit…

2011.novembere-decembere életem legszebb hónapjai voltak. Csodaként érkeztél és ragyogtad be életem. Tudod, mikor először felhívtál telefonon…már akkor a fellegekbe jártam. Fogalmam sem volt még, hogy miért, de már pusztán a hangod elvarázsolt. Épp fogorvoshoz tartottam, és mikor kiszálltam a kocsiból fel-alá ugráltam örömömben, és egész este levakarhatatlan volt a vigyor az arcomról. Alig vártam, hogy újra hívj. Aztán újra beszéltünk, és olyan dolgokat osztottunk meg egymással, amit mással nem,és ezen jót nevettünk,hogy ugyan miért is mondtuk azt, amit. Hívás hívást követett és lelkem már magasan szárnyalt. Látnom kellett téged, meg kellett ismernem a fantasztikus hanghoz tartozó édes pofit is. Nem tévedtem. Gyönyörű decemberi nap volt. Szívem már a torkomban dobogott, s amikor megláttam mosolygós arcod a váróban…maga volt a megtestesült csoda. Ahogy az az egész nap is, amit együtt töltöttünk. Amikor rájöttünk, hogy a galambok közös pont, mert mindketten egyformán félünk tőlük. Amikor a forralt bor megtette a hatását, és lassan oldódtunk. Amikor lelepleztem saját magam, és úgy éreztem, mintha meztelen lennék előtted. Amikor eljutottunk a természet lágy ölébe, és lassú, feltérképező mozdulatokkal,de megfogtuk egymás kezét. Amikor kéz a kézben jól eltévedtünk a sötétben. Amikor fújtuk a füstöt nevetve. Amikor utánam jöttél… Amikor vágytól lángoló szemekkel magadhoz húztál…amikor gyengéden megcsókoltál. Amikor összebújva álltunk és nem akartad,hogy hazajöjjek. Amikor a vonaton magamhoz szorítottalak és nem akartam, hogy véget érjen a pillanat. Amikor elengedtük egymás kezét és eltűntél a távolba… A bátorító sms-ed.Az újabb telefonhívások. Megismertelek és szép lassan megszerettelek. Egymás életének szerves részeivé váltunk. Rejtegettem érzéseimet a világ elől, de egyre nehezebben ment. Olyan boldog voltam, mint még soha. Minden nap arra vártam, mikor találkozunk újra. Folyton bámultam a koliszoba ajtaját, a portát…hátha eljöttél…vagy arra vártam,hogy hívj, menjek hozzád. Szökést terveztem minden éjszaka, hogyan foglak elrabolni, és elszökni veled a világ végére,hogy senki ne találjon ránk.  …gyönyörű, madárcsicsergős április volt. Hazudtam, hogy veled lehessek, de nem számított, hisz találkozhatok…Veled. Akkor még nem tudtam,hogy az a nap…bizony gyásznap lesz.

Tudod…most elmondhatom őszintén…egy cseppet sem örültem,hogy megváltozott a program, mert veled akartam lenni…kettesben. Valami egészen különlegeset terveztem…Neked. De aztán megbékéltem a gondolattal, hisz találkozhattam a barátaiddal. Jól is telt az este mindaddig, míg nem kezdtem egyre frusztráltabbnak érezni magam. Nem foghattam meg a kezed,és…még…még egy csókot sem válthattunk…Olyan volt, mintha nem ott folytattuk volna, mint ahol abbahagytuk az előző találkozásunkkor. Aztán jött az…és onnan olyan volt, mint a legrosszabb rémálom. Szörnyű volt, ahogy én is. Tudom, már százszor elmondtam,de most…utoljára elmondom még egyszer: A lehető legőszintébben sajnálom mindazt, ami történt, és leginkább azt,hogy fájdalmat okoztam Neked! Igen, még mindig itt tartok. Azt mondtad, hogy nem hiszed,hogy ennyi idő alatt meg tudok valakit szeretni…pedig így volt. Őszintén megszerettelek. Szerelmes voltam beléd. Veled keltem, veled feküdtem. A nap minden pillanatában rád gondoltam. És most még az sem számít, ha egy világ előtt mondom ki mindezt és alázom magam porrá. Tudnod kell! Tudnod kell, hogy mindent egybe láss!

Amikor sorozatosan nem reagáltál az üzeneteimre, talán az volt az a pont, amikor felfogtam, hogy a két-három hetes szünet mára új értelmezést kapott, melynek neve a semmi, a vége. Megértettem, hogy nem tudod tovább fojtatni velem, és már csak én kapaszkodok beléd görcsösen. Értettem én, és valahol tudtam is, de mégsem tudtam elfogadni. Minden nap reménykedtem,hogy felhívsz,és azt mondod csapjunk bele, kezdjük előről…vagy bármit. Most, egy év után felfogtam, elfogadtam és tudom, hogy ez itt most lezárult. Lehet,hogy összefutunk még az életben,  lehet keresztezzük egymás útjait, hisz a sors kifürkészhetetlen.

Azért rossz, hogy nem tudok rólad semmit, és nem azért mert kell a kontrol. Egyszerűen, emberileg érdekel, hogy mi van veled. De megfogadtam, hogy nem zaklatlak az sms-ekkel, a facebookos és egyéb üzeneteimmel. Remélem egy kicsit sikerül engem is megértened, és rájössz, hogy minden mellé beszéd nélkül az érzéseim valódiak voltak. Én háromszor mondtam ki őszintén mit érzek, a kérdéseidre válaszolva, s bár te egyszer sem adtál konkrét választ…elengedtem ezt is. Jó lett volna tudni, s talán egyszer majd el is mondod. Mindenesetre szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz... ezután is. 

Remélem megbocsátasz nekem egyszer! Kívánom, hogy légy boldog, egészséges és kérlek, nagyon vigyázz magadra!

Szeretettel ölellek! 

Év végi összegzés!

2012 kegyetlenül kemény év volt számomra. Volt benne öröm is szép számmal, de a java az fájdalommal, és nehézségekkel telt. Volt itt minden: magánéleti, családi, anyagi gondok, betegség, magány, keserűség, depresszió, és félelem.

A legnagyobb hozadéka mégis az lett az évnek, hogy végérvényesen felnőttem. Mindig is azt hittem, hogy érett, kemény csaj vagyok, de azért a gyermeki lelkület, bizalom és naivitás még jelen volt bennem.

Január

Boldog voltam, mert előző évben egy váratlan csoda történt és egy fantasztikus emberrel lettem gazdagabb. Párom és társam lett. Fantasztikus érzés volt végre tartozni valakihez. Aztán a hónap közepén egy üzenet várt facebookon. Egy ifjú hölgyolvasóm –akit azóta Kolibri néven már ti is ismerhettek, hiszen blogol ő is -bátorkodott írni nekem. Ismerősök lettünk, és elkezdtünk beszélgetni. Aztán már napi kapcsolatban álltunk és hiányzott, ha egy nap nem írt. Majd jött a fekete leves. Anya kórházba került és egy sima 20 perces műtétből 4 és fél órás lett. Egyedül várakoztam a központi műtő előtt, és soha nem éreztem még magam annyira egyedül, és soha nem féltem még annyira, mint akkor. De ott volt a Kedvesem, és ez egy kicsit könnyebbé tette a dolgokat. Otthon feje tetejére állt minden, egy csapásra lettem családfenntartó. Mínusz 20 fokban, fűtés és fa nélkül, hajléktalanokat megszégyenítő fortélyokkal próbáltam valami melegfélét varázsolni a lakásba, hogy a lázas betegen otthonfekvő kisöcsém ne fázzon meg még jobban. Megtanultam húsleveset főzni 20 literes fazékba, és azt, hogy mit kell tenni, ha valaki befüvezve, vagy rendesen berúgva esik haza. Olyan élmények kísérnek ebből az időszakból, amit senkinek nem kívánok, még az ellenségeimnek sem. Az, amikor apád egy 5 éves kölyökhöz hasonlóan elszökik a munkahelyéről, és te visszaviszed, de akkor is eljön.  Az a látvány, amikor a sok a piának köszönhetően behallucinál mindenfélét és pszichiátriai betegeket megszégyenítő módon viselkedik. A január bruális élmény és mégis volt benne számtalan szép pillanat.

Február

Sok-sok alkohol. Születésem hónapja. Ittam azért, mert valentin nap van, és ittam azért, mert hiányzott a Kedvesem. Ha nem hiányzott volna olyan nagyon, akkor jó hónap lett volna, mert időközben anya is hazajöhetett a kórházból, és végre kicsit fellélegezhettem.

Március

A tavasszal együtt kivirágoztam én is. Szépen lassan, minden igyekezetem ellenére beleszerettem az én Kicsi Csodámba. Minden szép és jó volt, s a blogon is egyre szaporodtak a szerelmetes bejegyzések.

Április

Átkozott április, átkozott nap, átkozott buli és átkozott fütyülős málna. És átkozott én. Számomra életem első leszbikus bulija kapcsolati mélypontot jelentett. Ami szép volt, elromlott, és ennek a bulinak a következményeit ma is nyögöm. Ez a hónap a sok-sok sírásból, önmarcangolásból, depresszióból állt.

Május

Ugyanaz, mint áprilisba, csak pepitába. Talán egy fokkal jobb volt a helyzet, és kevesebb papírzsepi is fogyott. Sokat gondoltam a szexre, és az anyaságra. Ezen kívül semmi extra nem történt. Próbáltam feldolgozni a fájdalmat,  azt az áprilisi éjszakát és másnapot. 

Június

Már egész jól voltam lelkileg, de azért mégsem. Tudtam nevetve végigmenni az utcán, de a szívemből még mindig szivárgott a fájdalom. Próbáltam lépéseket tenni Kicsi Csoda felé, de eredménytelenül. Minduntalan falakba ütköztem…megjegyzem jogosan. Hogy fel tudjam mindezt dolgozni elkezdtem újra a jól bevált íróterápiát. Egy átzokogott hajnal és egy már-már bekattanáshoz hasonlító táncikálás után megszületett Maio.

Július

Eseménydús hónap volt az biztos. Történt egy haláleset, ami padlóra vágott. Hál Istennek nem rokon, és nem közeli ismerős volt az illető, de akkor is megrázott a halála. Meg a körülmények. Előtte sosem éreztem hullaszagot, pláne nem egy hete, a nyári 40 fokban már rohadó test szagát. Offoltam magam, hetekig nem beszéltem senkivel.

De egy újonnan kialakuló ismeretség elfeledtette velem ezt a traumát. Megvallom, már nagyon régen olvasgattam történeteket az erotikustörténetek oldalán, és főleg egy szerző,fordító művei mozgatták meg fantáziám. Furdalt a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet ő, milyen ember. De álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha is beszélgethetek vele, vagy megismerhetem. Ő pedig nem más, mint Sinara bloggerina. Azóta vele is szinte napi kapcsolatban állok, és különleges kapcsolatot ápolok. Színes egyéniség, és nagyon kedves ember.

Július közepe tájékán kezdett elhatalmasodni rajtam a depresszió. Nem volt kedvem felöltözni, emberek közé menni. Hiányzott egy ember mellőlem, hiányzott a Kedvesem, és kezdtem belebetegedni. Aztán egy verőfényes, gyönyörű napon befutott egy vonat, mely elhozta Lolitát –Kolibri bloggerinát. Fantasztikus napot töltöttünk együtt, mely ismétlésért kiáltott.

Maiot kezdtétek megkedvelni, és egyre több építő kritika érkezett, melyek alapján igyekeztem tovább formálni életem első, hosszabb lélegzetvételű történetét. Eközben egy újabb különleges ember bukkant fel a blogomon, Black Horse személyében. Bőszen kommentel, amiért hálás vagyok, de nagyon szégyellem magam, hogy még nem válaszoltam meg minden személyét. Örülök,hogy itt vagy, kérlek maradj még sokáig! :)

Augusztus

Egyre több kritika érkezett Az átkozottak egy elátkozott világban című történetemre és úgy döntöttem befejezem. Nem tudtam megfelelni az elvárásoknak, amiknek ha megfeleltem volna, akkor a történet már nem az lett volna, amit kitaláltam. Meg nem is voltam felkészülve ilyen történet írására. Semmiféle előtanulmányon nem volt, fogalmam sem volt, hogy kell egy történetet írni. Belebuktam, kimondom nyíltan.

Amikor újfent eltűntem, Fetisa bloggerina, az én tündéri pótmamám utánam nyúlt, és az ő csodálatos módján nem hagyta, hogy az önsajnálatba fetrengjek. Fantasztikus barátra leltem benne. Kár, hogy nem tudunk többet beszélgetni, és még nagyobb kár, hogy végre nem tudjuk összehozni a nagy találkozót. Pedig már NAGYON-NAGYON szeretném! Mindig csak ígérem, és már legszívesebben elsüllyednék, hogy sosem tudom beváltani az ígéretem. Remélem az új évben végre ez is sikerül. 

Augusztusban testközelből láthattam egy leszbikus kiscsaládot, így még inkább előtérbe került a gyermekvállalás. Nem mintha lenne kivel megvalósítanom. Egyszerűen feltámadt bennem a gyermek utáni vágy, és szinte egész évben erősen kínzott. Főleg, mert anya is majdnem ennyi idős volt, amikor én útnak indultam.

Még ebben a hónapban a „Szeretlek” szót ízlelgettem és próbáltam rájönni, miért bír ekkora varázserővel. Aztán még sűrűn gondolkodtam az ideális társról, hogy kit, mit szeretnék. Nem jutottam új következtetésre.

Ancsa egy régebbi tanácsát megfogadva önkéntes munkát vállaltam, ezzel is elterelve figyelmem a leginkább uralkodó gondolataimról. Voltam kineziológusnál, beszélgettem emberekkel,és valami megérintett.

Szeptember

Elindultam egy úton. Valami végérvényesen megváltozott bennem, de ezt akkor még nem tudtam. Letettem a cigit is, mert már nem volt rá szükségem. Már nem ezzel akartam a problémáimat megoldani.

Elkezdődött a suli, és hogy végképp jó legyen nekem, egy újabb képzésbe vágtam bele. Immár két sulit vittem,és majd kicsattantam az energiától. Megpróbálkoztam a meditációval, és fantasztikus élményeket adott. Magamba néztem, és írtam egy őszinte levelet a Kedvesemnek. Soha nem adtam postára, nem hoztam tudomására…

Október

Az október pocsékul indult, és még rettenetesebben folytatódott. Elsején Fetisáék ügye lezárult. Annyira hittem, hittünk benne, hogy ezúttal lehet másként, de sajnos az élet nem mindig gondolkodik együtt velünk. Úgy szorítottam értük, mintha a saját kishúgaim lennének, és pontosan ilyen erővel vágott arcon a hír, hogy nem sikerült.

Aztán egy külföldi fickó 100-as tempónál, sötétbe le akart szorítani a felüljáróról. Soha nem éreztem még olyan halálfélelmet, mint akkor. De vigyáztak rám az őrangyalaim, így megúsztam némi ijedséggel. Persze cselekednem kellett volna,de…

Anyagilag szinte teljesen padlóra kerültünk, és anya tőlem várta a megoldást. Nem volt semmi munkalehetőség, már-már azon gondolkodtam,hogy elmegyek leszbikus konzumhölgynek. Úgyis ritkaság. De azért ettől okosabb leányzó vagyok. Valahogy kihúztuk ezt a hónapot is.

Kétségek gyötörtek, fel akartam hívni Kicsi Csodát, de nem ment. Féltem attól, hogy mi lesz a válasz. IGEN, vagy NEM? De Fetisa tanácsára felhívtam. Nem tudtam feltenni a kérdést, és azóta sem tudom a választ.

Minden nap attól rettegtem, hogy egyszer túl későn érkezem haza, hogy elkések és akkor tragédia fog történni. Meg attól is féltem, hogy egyszer elborul az agyam, és képtelen leszek uralkodni haragomon, és keserű epe, egy keserű és szörnyű tettel fog a felszínre törni. Ekkor érkezett Galathea csodája, ami valóban csodaként hatott rám. Meglepődtem, de inkább meghatódtam és minden szava a szívemig ért. Eltalált. Jókor, jót mondott és ez segített, hogy mihamarabb összekapjam magam. Ezért mindig hálás leszek. Köszönöm Galathea!

November

Sikeresen talpra álltam újra, és teljesen megembereltem magam. Újra elkezdtem meditálni, és sűrűn emlegettem a LESZAROM szócskát. Kicserélődtem.

A november a hallottak és az emlékezés hónapja. Sajnos a közepe táján elvesztettem egy hű barátot, egy szófogadatlan csajszit, a kiskutyámat. Sokat szenvedett, de nem tudott úgy elmenni, hogy még utoljára nem láthat. Megváltást hozott neki a halál.

De a hónap alapjába véve jobb volt, mint némelyik társa. A blogom 2. születésnapját ünnepelte. Hihetetlen,hogy megértem a feladatra és képes lettem arra, hogy folyamatosan vezessek egy naplót, még ha csak virtuális is. 

Egyre inkább éreztem, hogy valami megváltozott bennem, valami más, mint eddig.

Bár Kicsi Csoda elvesztésével, és a rengeteg kritika hatására eltűnt a motivációm, és a kedvem is, hogy kezembe vegyem valaha is a fényképezőm, de ekkor jött Anthonberg. Egy roppant kedves, és valamiért úgy érezem, hogy rám nagyon is hasonlító ember. Legalábbis mentalitásban mindenképpen. Az pedig, hogy ő is szeret fényképezni már csak hab a tortán. Neki is köszönettel tartozom, mert az, hogy megszólított, és kommentel, sokat jelent nekem. Igyekszem hamarabb és sűrűbben válaszolni a jövőben. :)

December

A december az december. Adventtel, csodával, karácsonyi hangulat helyett kapkodással, acsarkodással és szilveszterrel.

Számomra az advent mindig valami csodát tartogat. Tavaly megismerhettem egy csodálatos embert, idén pedig munkát kaptam, ami segít abban, hogy egy kis plusz jövedelemmel befejezzem az iskolákat, netán félre is rakjak kicsit a jövőre. Nem állom meló, nem is szakmabeli, de addig jó, amíg suliba járok.

Ebben a hónapban is kiderült, hogy olvassátok a blogom. Méghozzá Barbi kommentjéből, aminek nagyon örültem. Köszönöm,hogy kifejtetted véleményed, és kérlek tartsd meg ezt a jó szokásod! :)

Az idei AIDS világnapon én is felsorakoztam, legalább egy poszt erejéig a betegség megelőzése mellett, mert roppant fontosnak tartom, hogy vigyázzunk egymásra. Ezért most is leírtam. :P

Kicsit…vagyis nagyon a földhöz vágott – és le fogom írni, még akkor is,ha ő is, vagyis TE is olvasod a blogom-, hogy ha nem történt volna semmi, akkor ebben a hónapban ünnepeltük volna 1 éves évfordulónkat. Aznap nemigen lehetett hozzám szólni. Nehezen emésztem, ez van.

Eljött a karácsony, és el is ment. Most pedig itt a szilveszter, amit Kolibri bloggerinával fogok tölteni. Óriási lesz, érzem a zsigereimben! :))

Nos! Összegezve pocsék év volt, de nektek is hála, azért számtalan szép nappal gazdagodtam. Rengeteg tanulságot vontam le a történésekből, és az is igaz, hogy tükörbe nézve nemigen ismerek már 1 évvel korábbi önmagamra. Azt hiszem sokkal higgadtabb, kiegyensúlyozottabb lettem, de cáfoljatok meg, ha nem így van. :)

Hogy végképp magam mögött hagyjak mindent, újra elkezdtem edzeni, -suli és munka mellett is- mert idén meg akarom csinálni a kockahas, szálkás testet és tőlem szokatlanul, vagány hajat vágattam a héten. El akarom felejteni a szenvedést, a kétségeket és végre boldog évet akarok. És SZERELMET! :) 

No, de most mennem kell készülődni, mert lassan indulok bulizni. De annyi időm még van, hogy 

Sikerekben,Gazdagságban,Boldogságban,Szenvedélyben,Gyermekkacajban,Mosolygásban,Együttlétekben és Egészségben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! 

JÖVŐRE, VELETEK, UGYANITT! ;)