Ajánlom ezeket a sorokat egy
kedves barátnőm –Pici- párjának, s mindazoknak az útkeresőknek, akik még csak
most barátkoznak azzal a gondolattal, hogy azonos nemű emberkét szeretnek.
Több, mint 4 éve kezdődött. Két
lány, és egy igen erős érzés, ami túl mutatott a a barátságon. Egy olyan világot
tárt fel elénk, melyben minden puha, gyengéd, forró és tele van odaadással.
Aztán ő hátat fordított, kifarcolt és egyedül hagyott ebben a MÁSVILÁGBAN.
Először bármennyire is tetszett ez az egész, ki akartam szállni belőle, hisz én
nem lehetek ILYEN. Nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Aztán telt az idő
és egyre inkább beleragadtam ebbe az ismeretlen mégis csodálatos dimenzióba.
Később mikor egy téli nap megismertem Őt, örökre megváltozott az életem.
Csodának érzékeltem, akkor tán az is volt, de ma már inkább egy sorsszerű
találkozásnak vélem. Mindegy is mi volt, akkor abban az egy napban, azon az
estén csodás volt. A többi meg már nem számít. S aztán már nem volt visszaút.
Nem tudtam, és nem is akartam meghátrálni. Tudtam, hogy ebben a csapatban
akarok játszani, csak meg kell találnom azt a lányt, aki a csapattársam lesz a
nagy játékban, az ÉLETBEN. De nagyon sokáig váratott a Kedves! És egyre
nehezebben bírtam ezt. Hiányzott a társam, hiányzott, hogy öleljen, csókoljon,
s ezért egy igen édes varga betű is került a történetembe. Egy hideg, huncut,
forró évbúcsúztató. Eszméletlenül szégyelltem magam a történtekért, hiszen soha nem voltam híve az egyéjszakás
kalandoknak, még akkor sem, ha nem volt idegen az illető. De megnemtörténté
tenni a megtörténtet, megváltoztathatatlanná tenni a megváltoztathatatlant nem
lehet, így menni kellett tovább. A szégyen lassan halványult és tükörképem is
lassan egész lett. Időm egyre fogyott a teendők sorában, így a hormonok csak
félgőzzel dübörögtek a rügybontásra. aztán beköszöntött a gyönyörű nyár és
hozott magával valamit. Igazi randikat, online romantikát, majd egy talányos
lányt. S mire lehullottak az első levelek, megismerhettem a titokzatos lányt,
aki később A LÁNYKÉNT vonult be a történelembe. Persze sok kimondatlan,
leíratlan részlet van még, de nem is erről akart szólni ez a történet.
Hanem valami egészen másról. A
gyógyíről és a boldogságról. Mert, mint minden rendes sztorinak kell egy
csattanó és lehetőleg egy happy end, úgy ennek is lesz. De nem azért, mert
reménykedő, optimista ember vagyok, hanem mert az élet így kerekítette ezt a
szép históriát.
Földolgozni a tényt, hogy
maradéktalan boldogságot, kerek életet találtál mások számára természetellenes
módon?
Igen! Valahogy úgy! Nem könnyű,
aki az ellenkezőjét mondja, az hazudik. Ámítás az egész! Ha erre az útra lépsz
kedves idegen, tudnod kell, hogy a bejáratnál édes terhet vettél a válladra,
melyet csak odaát tehetsz le, vagy max. ha feladod. De igazán akkor sem
menekülhetsz előle. Örökre megbélyegzett leszel, nem tudsz mit tenni ellene. De
valamit megtehetsz! Mégpedig azt, hogy értelmes, kulturált ember módjára,
szeretetben éled az életed, s akkor majd kevésbé mocskol jogosan a társadalom.
Egyéb varázsfogás nincs, ne is hidd! Szép lassan feloldoz a jó Isten, aztán te
is önmagad, később talán a család is, s így élsz szép csendesen. Igazán sosem
fogod elfogadni a másságod, de megtanulsz együtt élni vele, és ha kegyes az Úr,
az élet, a sors, kihez mi, akkor ezt a harcot nem egyedül kell megvívnod, hanem
egy odaadó társ oldalán.
S, hogy hol itt a happy end? Hát
itt!
Én szerencsés vagyok! A világ
legszerencsésebb nője, hiszen nem csak egy szerető társ mellett küzdhetek meg a
mindennapokkal, hanem a nagy betűs TÁRS mellett. Igazán soha nem mertem
elhinni, hogy eljön ő, de azért titkon nagyon bíztam benne, és nagyon vártam.
Mára én megkaptam mindent, mit szerettem volna. Végig velem lehettetek, nyomon
követhettétek küzdésem. Most már lazán,
egy kattintással tudnám törölni a blogom, de úgy döntöttem, hogy nem teszem.
Lezárult életem egy igen fontos szakasza, de ezzel egy időben megnyílt egy
másik. Mostantól írok, amikor úgy érzem, és mindezt azzal a nem titkolt céllal,
hogy átadhassam a tapasztalataim azoknak, akik még csak most ébrednek rá, akik
megtették az első lépéseiket és még tanácstalanok. Nem oktatás, pusztán
megtapasztaltam jó magam is, hogy mekkora jelentőségük van ezeknek a személyes
blogoknak. L baráti köröm java egy bizonyos bloggert olvasva tette helyre
életét, fogadta el a másságát és tette meg első bizonytalan lépéseit.
Mindemellett úgy érzem önmagam miatt is fontos ez! Úgy járok vissza a blogomra,
mint a szülőotthonomba. Itt a második családom, itt vannak az emlékeim, itt van
minden, aminek köszönhetően az lettem, aki most vagyok.
Köszönök mindent drága Blogocskám!
Immár 4 éve együtt jóban, rosszban!
Képek forrása:
http://ic.pics.livejournal.com/anchiktigra/18346223/701332/701332_640.jpg
http://feelgood.ua/health/articles/meditatsiya-v-borbe-s-odinochestvom/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése