A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ünnepek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 26., csütörtök

X-mas

Ajánlott zene

Végre le tudok ülni, felteszem lábaim és csak bambulok ki a fejemből. Végre! Mennyit vártam már erre a pillanatra. Hosszú, kemény félév van mögöttem. Feladatokkal, erőfeletti küzdésekkel és eredményekkel teli időszak volt ez. Az idei karácsony, talán eddigi életem legpocsékabb karácsonya, de legalább van némi időm magamra is. Na nem nagy dolgokra! Pusztán már annak is tudok örülni, hogy emailekre válaszolhatok, olvashatok – nem szakkönyvet- és nézhetek valami elcsépelt karácsonyi filmet a tv-ben. Per pillanat ez mind, mind öröm!

Persze az idei ünnep másról is szól! Folyton az jár a fejembe, hogy milyen lesz az én karácsonyom, amikor majd én „rendezem”. Nálam gyűlik össze a család, vagy épp csak látogatóba megyek majd haza. Szeretném, ha a békés együttlétről, a csendről, a harmóniáról szólna a szeretteim körében  töltött 2 és fél nap. Tudom, hogy gyakran mondogatjuk, hogy majd én megmutatom, majd én, s aztán semmivel sem leszünk különbek, mint eleink. De…annyira hiszek benne, hogy sikerülhet új hagyományt teremteni, hogy muszáj lesz megvalósulnia.

Bár már csak egy este van hátra az idei szeretet ünnepéből, de ezúton szeretnék minden kedves olvasómnak Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepet kívánni!

2013. május 5., vasárnap

Anyáknapja vagyon!




„Mama kérlek, meséld el nekem, hogy milyen volt az élet nélkülem! Gondoltál rám, mikor azt tervezted el, hogy mi lesz majd, ha nagy leszel?  Mama kérlek, meséld el nekem, hogy hogyan kezdődött az életem! Véletlen volt, vagy gondoltál reám, azon az édes éjszakán? Hisz jól tudod, nem kértelek, nem kértem tőled az életet. S még mielőtt egyszer meghalok, még tudnom kell, miért vagyok?”

„S még mielőtt egyszer meghalok, még tudnom kell, miért vagyok?”

Mindig tudtam, hogy koravén vagyok, de mostanság sűrűn érzem azt, hogy a lelkem olyan 1976-80 körül született, és csak 1991-ben öltöttem testi formát. Elmeséltem ezt anyának, ő pedig elmosolyodott és azt mondta: „Lehet benne valami. Sokat babáztam, és már akkor szerettelek volna.„Gyerekkoromban is sokat nyúztam szegényt, hogy meséljen nekem. Mentem utána mindenhová, leültem a fűbe és nyaggattam. „Anyuci, tudtad, hogy úton vagyok? …és, akkor tudtad, hogy kislány leszek és így foglak szeretni? És szerettél engem, amikor a pocakodban voltam? És nem fájt, amikor rugdalóztam a hasadban? És…és amikor megszülettem…örültél nekem? Szép voltam? Nagyon sírtam?  Milyen volt, amikor először a kezedbe fogtál? És haragudtál rám, mikor nem hagytalak aludni?”  A gyerekszáj ugye.  :) A gyerek, aki időközben felcseperedett és mégis a mamája pici lánya marad majd 40 évesen is.

El sem tudom mondani, milyen érzés úgy létezni, hogy tudom…akartak és szerettek már akkor is, amikor még csak gondolat voltam. Anya elmondása szerint, már a legelső reggeltől tudta, hogy úton vagyok, ahogy azt is…lány leszek. Minden nap simogatott, beszélt hozzám, mesélt nekem, már létezésem első napjától fogva. S ezt az ölelő szeretet mind a mai napig érzem, és tudom akkor is, ha veszekszünk, csúnyákat kiabálunk egymásra. Habár már régen kinőttem a tipegőt és a cumisüvegre sincs szükségem, mégis jól esik, ahogy gondoskodó karjaival magához ölel, letörli könnyeim, vagy aggódva hív, ha nem adok életjelet magamról. Fantasztikus érzés, amikor a konyhában szorgoskodik, én pedig spontán mód szorosan átölelem és egy cuppanós puszit nyomok az arcára. Ő pedig mosolyog. Vagy amikor viccelődve nevetgélünk valamin és olyanok vagyunk, mint két gyerek.

Nem tudom eléggé megköszönni, hogy a jó Isten ilyen anyukával ajándékozott meg. Nem csak anyuka, hanem a legjobb barátnőm is egyben. Ezért is olyan nehéz elmondanom neki a nagy titkot. Nem akarom összetörni a szívét….hogy a gyermek, akire oly sokáig várt, akit úgy szeretett…az egy ….

Egész életemben csak ketten voltunk. Ő meg én. Mindig csak egymásra számíthattunk. Azt mondta, hogy már 3 évesen is olyan értelmesen hallgattam őt, figyeltem rá, amikor valami miatt szomorú volt, és kiöntötte nekem a szívét…Ha bármi gond van, akkor most is nekem mondja el először. Beavat mindenbe…ez néha kicsit nehéz, de örülök, hogy bízik bennem,és tudja…számíthat rám.

Mikor kislány volt, már akkor megfogadta, hogy ő más anya lesz. Ő máshogy fogja szeretni a lányát. És sikerült neki. Nem kívánhatnék jobb anya-lánya kapcsolatot. S szeretném, ha majd egyszer…én is ilyen anyukája lehetnék a gyermekeimnek. Ha valamit megtanultam tőle…az az,hogyan kell igazán, feltétel nélkül szeretni.


ui: Annyi mindent tudnék mondani, és mégis oly sokat küszködtem ezzel a bejegyzéssel. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni mindazt, amit érzek.

De mégis…ezzel az aprócska szösszenettel kívánok minden Édesanyának nagyon sok boldog Anyák napját! Különösképpen Édesanyámnak és Pótmamámnak, egy nagyszerű nőnek,és szintén Anyukának!



Gyermeki lényem oly aprócska, és oly gyenge, akár a harmat. De nem félek, hisz Mama testével oltalmaz, és szeretetével simogat. Idebent oly jó! Meleg és biztonságos. Telik az idő, s én minden nappal egyre nagyobb és erősebb leszek. Lassan kifejlődnek szerveim. S felfedezem, hogy milyen jó nyújtózkodni. A délutáni szundikálás után nagyokat ásítok és jókorát nyújtózom. Jéé! Puha és ruganyos! De jóó! Nyújtózkodom, rugdalózok. Ez tetszik! Játszok tovább! Aztán egy kéz megérinti a talpacskám. Mami! Ez fáj neked? Nem tudtam, ne haragudj! Újabb hónapok telnek, és már alig férek el. Nagyon jó idebent, de egyre szűkebb lett lakásom. Mi történt Mami? Megnőttem? Nem is tudtam. Menjek ki? De hát hova? És miért? De nekem itt jó. Nem akarok. Muszáj? Hát jó! Megpróbálom. Itt sötét van. Mami! Félek! Mami! Ez fáj! Szorít! Mamiii! Nem akarok. Kérlek, álljunk meg! Mamii nee! Mamiii! Mi ez a fény? Hideg van! Ez fáj!Mamii! Mamii hool vagy? Szia! Te ki vagy? Aztán meghallom azt az ismerős, ritmikus dobogást. Mami, hát te vagy az? Mami, csakhogy megtaláltalak.

2013. március 8., péntek

A nők…



A Nők? Nos, hol is kezdjem...

A nők okosak, szépségesek…nem is,gyönyörűségesek, gondoskodók, gyengédek, imádnivalóak, odaadóak, romantikusak, finomak,édesek, hangszerek, csókolnivalók, harapnivalók, kedvesek, cirógatnivalók, fenségesek, olykor viszont házsártosak, karakánok, divatőrültek, hisztisek, sárkányhasonmások, bonyolultak, kuszák, logikátlanok, kibogozhatatlanok, de mégis…

„…ha nem lennének ők, ezek az átkozott nők, üresnek látszanánk...”

Nem tudunk meglenni velük, de nélkülük még úgysem. Ezért el kell viselnünk egymást minden nyűgünkkel együtt…mert, aki elszenvedi a nő csapásait, annak jutalma,hogy elveszhet a gyengédség forrásában, a szentséges Vénusz ölében, karjában, csókjában.

„…ha nem lennétek, bizony belőlünk a lélek elillan majd,ha itt hagytok. Ezért köszönjük,hogy vagytok!”


S,hogy a nők iránti csodálatom és lelkesedésem kifejezzem, kicsi szívem minden szeretetével, és ezzel a muzsikával kívánok minden kedves Hölgynek nagyon sok boldog Nőnapot! :)







 Fotó: http://seriesaddict.fr/The-L-Word/88/saison/4/images/promos/

2013. február 25., hétfő

22 éves lettem én...


…meglepetés e költemény.



Bizony! 22 éves lettem. S bár egészen aprócska korom óta vártam ezt a napot…soha, egyetlen születésnapom nem volt még ennyire…szörnyű. A szülőszobába érkezésem óta soha, egyetlen születésnapomon nem sírtam…azt hittem életem első perceiben egy életre kisírtam magam…tévedtem.

Mindig furán néztem azokra, akik közönséges napnak tartották világra érkezésük évfordulóját, mert számomra a születésnapok különleges pillanatok. Hiszen ez az a nap, amikor egy-egy nagyszerű emberrel több lett ez az olykor gyönyörű, máskor rideg és szörnyű világ. Épp ezért igyekszem mind a mások, mind a saját születésem évfordulóját emlékezetessé tenni.

S miért is olyan fontos a 22. születésnap? Azért, mert az életem a 22-es szám jegyében telik. Minden ekörül forog. Nem kutatom éjjel-nappal az asztrológiai, számmisztikai összefüggéseket, de tény, hogy van vonzódásom a transzcendens világhoz, az ezotérikus mizériákhoz. S ez nem is olyan fura, hiszen kicsi gyerekként is a vidéki élet babonái között nőttem fel.  Ma már nincs erős befolyással az életemre, de azért, ha elfeledkezek magamról, még előjön egy-két hülyeség. De azért arra mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon mit jelenthet a 22, mert még laikusként is érdekes és fura, hogy születési dátumom (év, hónap, nap, óra, perc) mind mind azonos számokból állnak, és visszafelé olvasva is ugyanaz. (Példának okáért a születési évem: 1991) Persze nem tulajdonítok magamnak holmi varázsképességet és nem vagyok különleges, de akkor is elgondolkodtató. :)
 
A 22 es szám misztikus útja

   A 22-es számot mester számnak nevezzük, mivel aki megvalósítja az általa hordozott feladatot, az tényleg mester lesz, a saját életének a mestere. Ez a szám két darab 2-es szintéziséből, hatványából áll elő. A 2-es szám jelentése a pitagoraszi számmisztika szerint a "egység helyett a kétség". A 22-es szám ezt a hatást hatványozva hordozza magában. A benne rejlő feladat, hogy stabil talajt találjunk a lábunk alatt, megbízzunk önmagunkban és a sors gondviselésében. A 2-es alapvető problémája, hogy állandó visszaigazolást keres a világból, mivel álladóan kétségek gyötrik saját életével kapcsolatban. Társakra van szüksége, akik támaszt nyújtanak neki, de egyedül is meg kell állnia a lábán. A 22-es szám akkor válhat igazi mesterszámmá, ha tökéletes magabiztossággal éljük életünket A 2+2= 4-es szám a mindennapi élet dolgai között való stabil eligazodást, praktikus, gyakorlatias gondolkodást jelent. A 4-es a férfi, az császár (Tarot) archetípusa, aki tudja a helyét és dolgát a világban és maximális alázattal viseltetik az emberek iránt. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyszerűsített esetben sem, hogy a 22-es szám hatása mindig jelen lesz életünkben, ha már születési képletünkben szerepel. Akinek ez a szám szerepel a születési képletében, vagy kiszámított névszámai között, tudnia kell, hogy nem véletlenül kapta ezt a feladatot, hanem azért, hogy tudatosan megélje azt. A 22-es szám egy olyan sors utat hordoz, amely a kétségeken át elvezet a bölcsességbe, vagyis abba az állapotba, amikor tudod, hogy a világban jó és rossz dolgok egyaránt vannak, és Te vagy az aki jó és rossz között dönthetsz. Ha ezt megtetted, akkor a 4-es vagyis a császár állapotába jutsz, aki a lét teljes magabiztosságával uralkodik saját életén, úgy, hogy életének mestere és alázatos szolgája.
A szám, a nagy lehetőségek kitalálását, megtervezését és beteljesítését is jelenti. A mások segítése és feljebbjutása az egyik örömteli hajtóereje. A másik a szeretet.
Azt hiszem elgondolkodtató.

Mindenesetre az idei szülinap élményei mélyen érintettek. Már hetekkel előtte készültem. No, nem arra, hogy vajon majd ki és hogyan fog meglepni, mert az az én reszortom, másrészt meg engem soha nem az érdekelt, hogy vajon mit kapok, meg ki fog majd meglepni. Inkább lelkileg készültem rá a nagy napra. (Hónapokig törtem a fejem, hogy vajon megcsináltassam e a tetkót, amit terveztem, de aztán elvetettem, és úgy döntöttem, ha majd Kolibri Bloggerina tetoválni fog, akkor majd újra elgondolkodom rajta. :) )

A reggel fantasztikusan indult, aztán ugyanilyen szellemben folytatódott a délelőtt is. Egy kedves barátom annyit fáradozott értem, és olyan cuki módon kedveskedett nekem, hogy nincs is arra szó. Olyan ébresztőt kaptam, amiben még soha nem volt részem ezelőtt, - na ne tessék semmi erotikusra gondolni :) – aztán a nap folyamán több ízben is meglepett. Hol a barátokkal közösen, hol saját akcióként. Tudta milyen sokat jelent nekem az a nap, így igyekezett mindent megtenni, hogy tökéletes legyen. Amíg az ő társaságában voltam addig tökéletes is volt…

…aztán haza kellett mennem…

..fáradt voltam, és éhes, még nem ettem pedig már délután 4 óra volt. Felhívtam anyát, még indulás előtt, hogy időre oda kellene érnem egy helyre, el tudna vinni? Ő közölte, hogy még vásárolni akar, dolga van, oldjam már meg. Nagyot fújtam, de akkor még nem különösebben viselt meg a dolog. Aztán amikor a célállomásra értem, felsétáltam a váróba, és mindenhol ragyogó arcú szülők, barátok, barátnők várták az érkezőket, akkor éreztem az első tőr szúrását valahol a mellkasomban. Rám nem várt senki. Máskor ez nem volt zavaró, de pont a szülinapomon?

Elindultam a hideg esőben, bőrönddel, gyalog a város másik szegletébe. Az elmémet sötét gondolatok sora kezdte átszőni, és néhány könnycsepp is útnak akart indulni, de erőt vettem magamon.

Néhány órával később vége lett az előadásnak, amin részt vettem és elindultam. A kapuban egy helyes pofijú leányzó széles mosollyal odaköszönt, ami pár édes másodpercre megmelengetett. Felhívtam Tinát, hogy akkor áll még a találkozó, amit megbeszéltünk? Hebegett, habogott…kisült, nem ér rá. Még 20-30 perc. Ekkor már egészen fátyolos lett a tekintettem, de igyekeztem tartani magam. Bár, ha jobban belegondolok az eső úgyis lemosta volna könnyeim. Aztán elindultam a sötét éjszakába. A kövér vízcseppek áztatták arcom, hajam, a magam után húzott bőröndöm pedig hangosan koppanva gurult a mély kátyúk sorával tarkított járdát. Elértem Tináék házához, de csak az út túloldaláról figyeltem, vajon hazaérte e már? Hihetetlenül szánalmasnak éreztem magam szétfolyt sminkemben, bőrigázva. Talán kicsit meg is nyugtatott, hogy nincs még otthon…nem akartam,hogy így lásson. 

Újabb hangos zörgés kíséretében indultam tova, addig is telik az idő. Ahogy lassan vánszorogtam a kihalt utcán, egyre elkeseredettebb, fáradtabb és magányosabb voltam. Máskor is rossz lenne egy ilyen helyzet, de a szülinapomon? Az egészben a legkeserűbb az volt, hogy nem volt senki, akit felhívhattam volna, s akinek lágy hangja hűs vigaszként ölelt volna körbe, vagy akinek mellére borulva végre megnyugodhattam volna. Máskor is hiányzik a szerető társ, de ünnepekkor a legfájóbb a hiánya. Aztán az Univerzum, mintha reagált volna gondolataimra: álltam a piros lámpánál, közel s távol nem volt egy lélek sem. Mellkasom szétfeszítette a fájdalom, a magány, amikor filmes kliséként a szemben álló, a járdát megvilágító utcai lámpa izzani kezdett és lassan kiégett. Rám telepedett a sötétség. Gyorsan átszaladtam a zebrán, meg sem álltam Tináék házáig. Hívtam, jött, a nyakába borultam és megpróbáltam erős lenni. Hiába. Átlátott rajtam. Faggatott. Válaszolgattam, de a valóságot elhallgattam. Nem kell tudnia. Elég, ha én tudom.

Otthon a szokásos  helyzet várt. Aztán Anya, a fiúk próbáltak valami ünnepi légkört előcsalogatni, énekelni kezdtek, kezükben torta, de én nem fordultam feléjük…csak annyit bírtam kinyögni, hogy: „Ezt ne! Kérlek ne!” és hangos zokogás kíséretében kiszakadt a fájdalom. 

Egész hétvégén hasznavehetetlen voltam. Ma pedig számvetést akartam, de már így is sok hetet meg havat összehordtam. :)

Remélem hamarosan elmúlik ez a szörnyű magányérzés, mert úgy érzem magam, mint egy kifacsart rongy. 

[Még jó,hogy pont az előző bejegyzésemben írtam,hogy: „De a legfőbb jó, hogy nem nyomorodok bele a magán(y)életembe. „ ]

2012. december 31., hétfő

Év végi összegzés!






2012 kegyetlenül kemény év volt számomra. Volt benne öröm is szép számmal, de a java az fájdalommal, és nehézségekkel telt. Volt itt minden: magánéleti, családi, anyagi gondok, betegség, magány, keserűség, depresszió, és félelem.


A legnagyobb hozadéka mégis az lett az évnek, hogy végérvényesen felnőttem. Mindig is azt hittem, hogy érett, kemény csaj vagyok, de azért a gyermeki lelkület, bizalom és naivitás még jelen volt bennem.

Január
Boldog voltam, mert előző évben egy váratlan csoda történt és egy fantasztikus emberrel lettem gazdagabb. Párom és társam lett. Fantasztikus érzés volt végre tartozni valakihez. Aztán a hónap közepén egy üzenet várt facebookon. Egy ifjú hölgyolvasóm –akit azóta Kolibri néven már ti is ismerhettek, hiszen blogol ő is -bátorkodott írni nekem. Ismerősök lettünk, és elkezdtünk beszélgetni. Aztán már napi kapcsolatban álltunk és hiányzott, ha egy nap nem írt. Majd jött a fekete leves. Anya kórházba került és egy sima 20 perces műtétből 4 és fél órás lett. Egyedül várakoztam a központi műtő előtt, és soha nem éreztem még magam annyira egyedül, és soha nem féltem még annyira, mint akkor. De ott volt a Kedvesem, és ez egy kicsit könnyebbé tette a dolgokat. Otthon feje tetejére állt minden, egy csapásra lettem családfenntartó. Mínusz 20 fokban, fűtés és fa nélkül, hajléktalanokat megszégyenítő fortélyokkal próbáltam valami melegfélét varázsolni a lakásba, hogy a lázas betegen otthonfekvő kisöcsém ne fázzon meg még jobban. Megtanultam húsleveset főzni 20 literes fazékba, és azt, hogy mit kell tenni, ha valaki befüvezve, vagy rendesen berúgva esik haza. Olyan élmények kísérnek ebből az időszakból, amit senkinek nem kívánok, még az ellenségeimnek sem. Az, amikor apád egy 5 éves kölyökhöz hasonlóan elszökik a munkahelyéről, és te visszaviszed, de akkor is eljön.  Az a látvány, amikor a sok a piának köszönhetően behallucinál mindenfélét és pszichiátriai betegeket megszégyenítő módon viselkedik. A január bruális élmény és mégis volt benne számtalan szép pillanat.

Február
Sok-sok alkohol. Születésem hónapja. Ittam azért, mert valentin nap van, és ittam azért, mert hiányzott a Kedvesem. Ha nem hiányzott volna olyan nagyon, akkor jó hónap lett volna, mert időközben anya is hazajöhetett a kórházból, és végre kicsit fellélegezhettem.

Március
A tavasszal együtt kivirágoztam én is. Szépen lassan, minden igyekezetem ellenére beleszerettem az én Kicsi Csodámba. Minden szép és jó volt, s a blogon is egyre szaporodtak a szerelmetes bejegyzések.

Április
Átkozott április, átkozott nap, átkozott buli és átkozott fütyülős málna. És átkozott én. Számomra életem első leszbikus bulija kapcsolati mélypontot jelentett. Ami szép volt, elromlott, és ennek a bulinak a következményeit ma is nyögöm. Ez a hónap a sok-sok sírásból, önmarcangolásból, depresszióból állt.

Május
Ugyanaz, mint áprilisba, csak pepitába. Talán egy fokkal jobb volt a helyzet, és kevesebb papírzsepi is fogyott. Sokat gondoltam a szexre, és az anyaságra. Ezen kívül semmi extra nem történt. Próbáltam feldolgozni a fájdalmat,  azt az áprilisi éjszakát és másnapot. 

Június
Már egész jól voltam lelkileg, de azért mégsem. Tudtam nevetve végigmenni az utcán, de a szívemből még mindig szivárgott a fájdalom. Próbáltam lépéseket tenni Kicsi Csoda felé, de eredménytelenül. Minduntalan falakba ütköztem…megjegyzem jogosan. Hogy fel tudjam mindezt dolgozni elkezdtem újra a jól bevált íróterápiát. Egy átzokogott hajnal és egy már-már bekattanáshoz hasonlító táncikálás után megszületett Maio.

Július
Eseménydús hónap volt az biztos. Történt egy haláleset, ami padlóra vágott. Hál Istennek nem rokon, és nem közeli ismerős volt az illető, de akkor is megrázott a halála. Meg a körülmények. Előtte sosem éreztem hullaszagot, pláne nem egy hete, a nyári 40 fokban már rohadó test szagát. Offoltam magam, hetekig nem beszéltem senkivel.
De egy újonnan kialakuló ismeretség elfeledtette velem ezt a traumát. Megvallom, már nagyon régen olvasgattam történeteket az erotikustörténetek oldalán, és főleg egy szerző,fordító művei mozgatták meg fantáziám. Furdalt a kíváncsiság, hogy vajon ki lehet ő, milyen ember. De álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha is beszélgethetek vele, vagy megismerhetem. Ő pedig nem más, mint Sinara bloggerina. Azóta vele is szinte napi kapcsolatban állok, és különleges kapcsolatot ápolok. Színes egyéniség, és nagyon kedves ember.

Július közepe tájékán kezdett elhatalmasodni rajtam a depresszió. Nem volt kedvem felöltözni, emberek közé menni. Hiányzott egy ember mellőlem, hiányzott a Kedvesem, és kezdtem belebetegedni. Aztán egy verőfényes, gyönyörű napon befutott egy vonat, mely elhozta Lolitát –Kolibri bloggerinát. Fantasztikus napot töltöttünk együtt, mely ismétlésért kiáltott.

Maiot kezdtétek megkedvelni, és egyre több építő kritika érkezett, melyek alapján igyekeztem tovább formálni életem első, hosszabb lélegzetvételű történetét. Eközben egy újabb különleges ember bukkant fel a blogomon, Black Horse személyében. Bőszen kommentel, amiért hálás vagyok, de nagyon szégyellem magam, hogy még nem válaszoltam meg minden személyét. Örülök,hogy itt vagy, kérlek maradj még sokáig! :)

Augusztus
Egyre több kritika érkezett Az átkozottak egy elátkozott világban című történetemre és úgy döntöttem befejezem. Nem tudtam megfelelni az elvárásoknak, amiknek ha megfeleltem volna, akkor a történet már nem az lett volna, amit kitaláltam. Meg nem is voltam felkészülve ilyen történet írására. Semmiféle előtanulmányon nem volt, fogalmam sem volt, hogy kell egy történetet írni. Belebuktam, kimondom nyíltan.

Amikor újfent eltűntem, Fetisa bloggerina, az én tündéri pótmamám utánam nyúlt, és az ő csodálatos módján nem hagyta, hogy az önsajnálatba fetrengjek. Fantasztikus barátra leltem benne. Kár, hogy nem tudunk többet beszélgetni, és még nagyobb kár, hogy végre nem tudjuk összehozni a nagy találkozót. Pedig már NAGYON-NAGYON szeretném! Mindig csak ígérem, és már legszívesebben elsüllyednék, hogy sosem tudom beváltani az ígéretem. Remélem az új évben végre ez is sikerül. 

Augusztusban testközelből láthattam egy leszbikus kiscsaládot, így még inkább előtérbe került a gyermekvállalás. Nem mintha lenne kivel megvalósítanom. Egyszerűen feltámadt bennem a gyermek utáni vágy, és szinte egész évben erősen kínzott. Főleg, mert anya is majdnem ennyi idős volt, amikor én útnak indultam.

Még ebben a hónapban a „Szeretlek” szót ízlelgettem és próbáltam rájönni, miért bír ekkora varázserővel. Aztán még sűrűn gondolkodtam az ideális társról, hogy kit, mit szeretnék. Nem jutottam új következtetésre.

Ancsa egy régebbi tanácsát megfogadva önkéntes munkát vállaltam, ezzel is elterelve figyelmem a leginkább uralkodó gondolataimról. Voltam kineziológusnál, beszélgettem emberekkel,és valami megérintett.

Szeptember
Elindultam egy úton. Valami végérvényesen megváltozott bennem, de ezt akkor még nem tudtam. Letettem a cigit is, mert már nem volt rá szükségem. Már nem ezzel akartam a problémáimat megoldani.

Elkezdődött a suli, és hogy végképp jó legyen nekem, egy újabb képzésbe vágtam bele. Immár két sulit vittem,és majd kicsattantam az energiától. Megpróbálkoztam a meditációval, és fantasztikus élményeket adott. Magamba néztem, és írtam egy őszinte levelet a Kedvesemnek. Soha nem adtam postára, nem hoztam tudomására…

Október
Az október pocsékul indult, és még rettenetesebben folytatódott. Elsején Fetisáék ügye lezárult. Annyira hittem, hittünk benne, hogy ezúttal lehet másként, de sajnos az élet nem mindig gondolkodik együtt velünk. Úgy szorítottam értük, mintha a saját kishúgaim lennének, és pontosan ilyen erővel vágott arcon a hír, hogy nem sikerült.

Aztán egy külföldi fickó 100-as tempónál, sötétbe le akart szorítani a felüljáróról. Soha nem éreztem még olyan halálfélelmet, mint akkor. De vigyáztak rám az őrangyalaim, így megúsztam némi ijedséggel. Persze cselekednem kellett volna,de…

Anyagilag szinte teljesen padlóra kerültünk, és anya tőlem várta a megoldást. Nem volt semmi munkalehetőség, már-már azon gondolkodtam,hogy elmegyek leszbikus konzumhölgynek. Úgyis ritkaság. De azért ettől okosabb leányzó vagyok. Valahogy kihúztuk ezt a hónapot is.

Kétségek gyötörtek, fel akartam hívni Kicsi Csodát, de nem ment. Féltem attól, hogy mi lesz a válasz. IGEN, vagy NEM? De Fetisa tanácsára felhívtam. Nem tudtam feltenni a kérdést, és azóta sem tudom a választ.

Minden nap attól rettegtem, hogy egyszer túl későn érkezem haza, hogy elkések és akkor tragédia fog történni. Meg attól is féltem, hogy egyszer elborul az agyam, és képtelen leszek uralkodni haragomon, és keserű epe, egy keserű és szörnyű tettel fog a felszínre törni. Ekkor érkezett Galathea csodája, ami valóban csodaként hatott rám. Meglepődtem, de inkább meghatódtam és minden szava a szívemig ért. Eltalált. Jókor, jót mondott és ez segített, hogy mihamarabb összekapjam magam. Ezért mindig hálás leszek. Köszönöm Galathea!

November
Sikeresen talpra álltam újra, és teljesen megembereltem magam. Újra elkezdtem meditálni, és sűrűn emlegettem a LESZAROM szócskát. Kicserélődtem.

A november a hallottak és az emlékezés hónapja. Sajnos a közepe táján elvesztettem egy hű barátot, egy szófogadatlan csajszit, a kiskutyámat. Sokat szenvedett, de nem tudott úgy elmenni, hogy még utoljára nem láthat. Megváltást hozott neki a halál.

De a hónap alapjába véve jobb volt, mint némelyik társa. A blogom 2. születésnapját ünnepelte. Hihetetlen,hogy megértem a feladatra és képes lettem arra, hogy folyamatosan vezessek egy naplót, még ha csak virtuális is. 

Egyre inkább éreztem, hogy valami megváltozott bennem, valami más, mint eddig.
Bár Kicsi Csoda elvesztésével, és a rengeteg kritika hatására eltűnt a motivációm, és a kedvem is, hogy kezembe vegyem valaha is a fényképezőm, de ekkor jött Anthonberg. Egy roppant kedves, és valamiért úgy érezem, hogy rám nagyon is hasonlító ember. Legalábbis mentalitásban mindenképpen. Az pedig, hogy ő is szeret fényképezni már csak hab a tortán. Neki is köszönettel tartozom, mert az, hogy megszólított, és kommentel, sokat jelent nekem. Igyekszem hamarabb és sűrűbben válaszolni a jövőben. :)

December
A december az december. Adventtel, csodával, karácsonyi hangulat helyett kapkodással, acsarkodással és szilveszterrel.

Számomra az advent mindig valami csodát tartogat. Tavaly megismerhettem egy csodálatos embert, idén pedig munkát kaptam, ami segít abban, hogy egy kis plusz jövedelemmel befejezzem az iskolákat, netán félre is rakjak kicsit a jövőre. Nem állom meló, nem is szakmabeli, de addig jó, amíg suliba járok.

Ebben a hónapban is kiderült, hogy olvassátok a blogom. Méghozzá Barbi kommentjéből, aminek nagyon örültem. Köszönöm,hogy kifejtetted véleményed, és kérlek tartsd meg ezt a jó szokásod! :)

Az idei AIDS világnapon én is felsorakoztam, legalább egy poszt erejéig a betegség megelőzése mellett, mert roppant fontosnak tartom, hogy vigyázzunk egymásra. Ezért most is leírtam. :P

Kicsit…vagyis nagyon a földhöz vágott – és le fogom írni, még akkor is,ha ő is, vagyis TE is olvasod a blogom-, hogy ha nem történt volna semmi, akkor ebben a hónapban ünnepeltük volna 1 éves évfordulónkat. Aznap nemigen lehetett hozzám szólni. Nehezen emésztem, ez van.
Eljött a karácsony, és el is ment. Most pedig itt a szilveszter, amit Kolibri bloggerinával fogok tölteni. Óriási lesz, érzem a zsigereimben! :))

Nos! Összegezve pocsék év volt, de nektek is hála, azért számtalan szép nappal gazdagodtam. Rengeteg tanulságot vontam le a történésekből, és az is igaz, hogy tükörbe nézve nemigen ismerek már 1 évvel korábbi önmagamra. Azt hiszem sokkal higgadtabb, kiegyensúlyozottabb lettem, de cáfoljatok meg, ha nem így van. :)

Hogy végképp magam mögött hagyjak mindent, újra elkezdtem edzeni, -suli és munka mellett is- mert idén meg akarom csinálni a kockahas, szálkás testet és tőlem szokatlanul, vagány hajat vágattam a héten. El akarom felejteni a szenvedést, a kétségeket és végre boldog évet akarok. És SZERELMET! :) 


No, de most mennem kell készülődni, mert lassan indulok bulizni. De annyi időm még van, hogy 

Sikerekben,Gazdagságban,Boldogságban,Szenvedélyben,Gyermekkacajban,Mosolygásban,Együttlétekben és Egészségben gazdag BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! 

JÖVŐRE, VELETEK, UGYANITT! ;)