Látomás

A fodrozódó Duna tükrében felbukkant két idegen, mégis ismerős arc. Az egyik te voltál, a másik meg én magam. A ragyogó nap szikrákat szórt körénk, így lett belőlünk festménybe foglalt költemény. Mosolyunk lett a rím, szemeink ragyogása a mív, szívünk szeretete pedig a dallam, mi a művet összetartja. A szellő, mi hajad cirógatta, lágy ecsetvonás. Így lesz egy tökéletes látomás!

Látod! Ragyogunk! Fényes takarót húz ránk a gömbölyödő hold. „Hűvös az este lányok. Vigyázzatok, mert még megfáztok!” Ímígyen szólott a hold, mielőtt még magasabbra kúszott, hogy ne zavarja meg a kiteljesedő románcot.

Ama bizonyos dolgok állásáról éneklem vala….

A horizont fénylő bölcsőjéből fölkélt ama fényös, gyönyörűséges, hatalmas nap, hogy szikrázó sugárival ama gyarló embört megörvendeztesse vala. D vitamin, UV sugár bőrbe szívódván serkenti munkára a paraszt, s lelkesíti szerelemre a bohó kamaszt. A fényös nap ekképp rázza fel a gúnyáiban nyugvó tavaszt: „Talpra Koma! Vár már a lakoma! Emberek milliárdja ujjongva vár, nyomodban lenge ruhák suhogása jár. Kamaszos szívem is viháncolva száll, ifjúi hölgy forró csókját ízlelni már. Gyere már, csak erre kérünk! Bonts rügyet, hozz madár füttyös reggeleket, bárány felhőt kergető gyerekeket! Kamaszos szívem csak erre kér, lásd amott egy embör édes csókot ígér! Jer hát, hatalmas Tavasz! Bontsd ki végre szárnyaidat!”

Átkozottak egy elátkozott világban VII.fejezet/1.rész

VII.fejezet

Zsófi bár erős embernek mutatta magát, aki mindig eléri amit akar, nagyon is érzékeny nő volt. Talán ezt mutatja az is, hogy miután elmondtam neki a gimi utolsó évében, a ballagásunkkor, hogy szerelmes vagyok belé, ő rövidre zárta ez a „színjátékot” – ahogy ő fogalmazott – és megszerezte a sármos, tehetős Tölgyes Dánielt, majd az érettségit követő évben össze is házasodtak. Gyönyörű menyasszony volt, elakadt a lélegzetem, amikor megláttam őt. Én voltam a tanúja. Aztán 9 hónap múlva megszületett Tölgyes Maja Mónika. Az irántam érzett szeretetéből az én nevemet is megkapta a pici. Mielőtt férjhez ment volna Dennyhez – ahogy ő nevezi a férjét – nem beszéltünk egy kerek évig. Én elkezdtem az egyetemet Pesten, ő meg bolti eladó lett Szolnokon. Mindketten Szolnokiak voltunk, habár én csak 6 éves koromban költöztem ide anyámmal és a 3 bátyámmal Szombathelyről. Akkoriban kezdtünk új életet, a csodálatos, feledést hozó jövő reményében. Már itt Szolnokon kezdtem az általánost, később pedig a gimnáziumot is, ahol osztálytársak lettünk Zsófival. Az első héten még egyedül ültem, nem nagyon tudtam, akartam beilleszkedni az osztályba. Aztán a második hét elején Zsófitól nem tudtak órát tartani olyan hangos volt a padtársnőjével folytatott trécseléstől, viháncolástól, így a tanárnő büntetésből mellém, a rövid hajú, fiúruhákat viselő, csendes lányhoz ültette. Nem tudhatta egyikőnk sem, hogy ez az ismeretség egy életre fog szólni. 

De vissza az egyetemhez. Még az első félévet apró döccenőkkel, két pótvizsgával, de jól vettem, aztán az év vége kínkeservesre sikeredett, és mivel semmi küzdőszellem nem volt bennem, - azt már rég elvesztettem Szombathely határában – nem tudtam felülkerekedni a ziccereken. Miután otthagytam az iskolát teljes munkaidőben dolgoztam tovább a 3 metrómegállónyira lévő Mc’Donaldsban, ahol a suli mellett is dolgoztam 4 órába. Nem volt egy álom meló, de a fizumból ki tudtam csengetni a lakbért, és bőven jutotta még kajára és szórakozásra is. Vagyis jutott volna, de nem jártam sehova. A spórolt pénzemből vettem egy laptopot, előfizettem az internetre, így munka után a neten lógtam, míg ki nem dőltem. Egy nap ugyanígy szörföltem, amikor megpillantottam egy mail-t, amit Zsófitól kaptam. Az állt benne, hogy szánja-bánja, hogy nem írt hamarabb, de jó lenne, ha találkoznánk, hiányzom neki. Ha nem olvastam el ezerszer, akkor egyszer sem. Ő is hiányzott nekem, de miután kígyót-békát mondott rám, miután bevallottam, nem csakhogy leszbikus vagyok, hanem még fülig bele is vagyok zúgva, elmenekültem. Nem kellettem, tovább léptem. Ő meg férjhez ment, csakhogy ne kelljen még magának se bevallani, hogy viszont szeret. Bár nehéz volt, de aztán találkoztam vele. Kiderült, felköltöztek Pestre, és itt akarnak majd összeházasodni, családot alapítani. Nem volt könnyű elfogadni a tényt, hogy még mindig együtt vannak, sőt egy életre terveznek, de örültem, hogy újra láttam, és hogy megint szorosra fűztük a szálakat. Így aztán ha volt egy kis szabadidőnk együtt töltöttük. Moziztunk, plázáztunk –Zsófi örömére -, és a Margit-szigeten sütettük a hasunkat. Majd ott voltam az esküvőjén, és a szülőszobában is. Én vághattam el a pici Maja köldökzsinórját. Talán így, mindezek után érthető, hogy Zsófi két kézzel ragaszkodott hozzám, és iszonyatosan fájt neki, hogy csak így félreállítottam. Nem is tudott ebbe belenyugodni, és ma éjszaka szörnyű érzések gyötörték, így hát tennie kellett valamit.

***

Fogalmam sincs mennyi idő telt el, mert teljesen elvesztettem az időérzékem, és egy sötét verembe kerültem. Nem volt sem tér, sem idő, sem semmi más. Még mindig a padlón feküdtem kisírt, beduzzadt, vörös szemekkel, a testem pedig olyan merev volt, mint amiből kiszállt az élet.

Egyszer csak kopogtak az ajtón. Hallottam topán, de nem volt erőm sem szólni, sem megmozdulni, így csak feküdtem tovább. Újra kopogtak, majd nyílt az ajtó. Bárki lehetett volna, akár meg is ölhettek volna az sem érdekelt. De szerencsémre nem tolvajok törtek be, nem is perverz gyilkosok csupán Zsófi. Zsófi a megmentő, az arkangyal. Szegény csak állt a konyhaajtóban kezét a szájához emelte és nem találta a szavakat. Aztán gyorsan fölém hajolt, hallgatta, ahogy levegőt veszem, majd gyengéden, aztán erősebben megpofozgatta az arcom. Teljesen kétségbeesett, el sem tudta képzelni mi történhetett.

***

Szép lassan felsegített, áttámolyogtunk a nappaliba, és letelepedtünk a kanapéra. Ő ült, én pedig az ölébe hajtottam a fejem. Simogatta a hajam, és gyengéden próbálta kideríteni mi is történhetett.

-Mi történt Kicsim? –Szólt halkan, még mindig a hajam, az arcom simogatva. Alig tudtam hangot kipréselni a torkomon.

-Itt volt. Eljött. Olyan szép volt! – Szipogtam.

-Ki volt itt? Kiről beszélsz Maio? – Éreztem a hangján, hogy egyrészt megijedt, másrészt nem érti a dolgot.

-Ő volt itt. Ő. A Kedvesem. – Válaszoltam, mint aki nincs magánál. Zsófi szíve egyre erősebben kalapált, tenyere izzadt.

-Ki? Maio, megrémítesz! – Fölemelte fejem, hogy a szemembe tudjon nézni, amikor majd válaszolok.

-Hát nem tudod? Rita. Rita volt itt, és olyan gyönyörű volt…- ekkor már teljesen elhagyott a józan eszem. Zsófi pedig felcsattant, pont úgy, mint szokott. 

-Mit akart már az a szuka? Miért jött? Miért nem bírja felfogni, hogy hagyjon békén?

-Ne beszélj így róla! Ő a szerelmem. És én is neki. – Mosolyogtam.

-Maio, mi bajod van? Hiszen elhagyott. Már hogy lenne a szerelmed? 

-Én tudom, hogy szeret. Ő szeret. Soha senkit nem nyalt még ki úgy, mint engem. –Ennél a pontnál már elgondolkodott Zsófi is. Észrevette az őrültség látható jeleit.

-Ne már Maio! Fejezd be! Tudod, hogy nem vagyok kíváncsi a vágyálmaidra! Én is ki tudnálak úgy nyalni! – Próbált szegény bekapcsolódni a félig-meddig játékba. Mert ő még nem tudhatta, hogy bár valóban megzakkantam, nem beszélek akkora bődültségeket.

-Pedig de! Varázslatos volt a tegnap este. Úgy csókolt, mint legelőször, és úgy nyalt, mint még soha senki. Még ő sem csinálta előtte így. – Csillogott a szemem, mintha tűzet gyújtottak volna benne.

-Maio! Te meg mi a francról beszélsz? – Értetlenkedett Zsófi, de legbelül már tudta, csak nem akarta felfogni.

-Rita! Óh! Itt volt, és … áhh! – Vonaglottam Zsófi karjaiban. Ő meg szegény már teljesen kétségbeesett, nem tudta mit tehetne velem. Soha nem látott még így, pedig jó néhány kiborulásomnál jelen volt. Hirtelen bevillant a pszichológusnő, akit ajánlott nekem. Tudta, hogy eljártam hozzá kezelésekre, de a többiről fogalma sem volt. Előkapta a telefonját, és a számát kereste. Tudta, hogy szakemberre van szükségem. Megnyomta a zöld gombot, és várt.

***

Hanna a kanapéján ült és csak mosolygott, ahogy újra végigélte az elmúlt este történéseit. Amikor a csókunkra gondolt végighúzta a mutatóujját az alsó ajkán és elégedetten felnyögött. Bár időnként kételyek gyötörték velem kapcsolatban, de reménykedett, hogy ez az este, és ez a csók egy szép kapcsolat kezdetét jósolja. Csak ült ott, és boldog volt.

Átkozottak egy elátkozott világban VI.fejezet

VI.fejezet

Már az ágyban feküdtem, épp az utolsó fejezetet olvastam az egyik leszbikus könyvemben, amikor is erőszakos kopogásra lettem figyelmes. Óvatos léptekkel közelítettem meg az ajtót, hogy kiderítsem ki lehet a másik oldalon. A kopogás dörömbölésre váltott és egy percnyi szünetet nem tartott az illető. Bár nem vagyok félős és könnyen ijedős természetű, de most remegett a lábam. Aztán amikor belenéztem az ajtó kitekintőjébe a szívem majd kiugrott a helyéről, olyan gyorsan kalapált, a vérnyomásom pedig az egekbe szökkent. Mit akar itt? Elhúztam a reteszt, elfordítottam a kulcsot, és vártam néhány percet, hátha észreveszi, hogy nyílni fog az ajtó. Nem akartam, hogy bezuhanjon a lakásba. Végül kinyitottam neki az ajtót, Rita pedig ott állt a küszöbömön tajték részegen. Sem leírni, sem kimondani nem tudom mit éreztem akkor. Dühöt? Nem. Örömöt? Nem. Vágyat? Nem, cseppet sem. 

-Rita, te mit csinálsz itt?- Vontam kérdőre. Ő pedig meglendítette az ajtót, ami hangos csattanással záródott be mögötte, majd felém lépett.

-Látni akartalak Maio. Érted???? Ezer éve nem láttalak, és az a telefon…Zsófi kényszerített, hogy kimondjam vége, de én még mindig… a kurva életbe is….Maio én SZERETLEK!!! – Azt hittem nem hallom jól, amiket mond. Álltam a folyosó közepén, lábaim a földbe gyökereztek és nem tudtam mit is mondhatnék erre.

-Rita, miért csinálod ezt? Elmentél, elhagytál. Akkor meg miért nem hagysz végre békén, hogy éljem az életem?

-De én azt akarom, és hagylak is, de most muszáj volt látnom téged. Maioooo, kérlek!!! – S közelebb lépett hozzám. Megfogta a karom, a szabad kezével pedig átkarolta megmerevedett derekam. Úgy álltam ott, mint egy szobor, s amikor megéreztem tenyere melegét, elöntötte testem a forróság. 

- Nee csináld ezt Rita! Ne érj hozzám, kérlek! Ezt már nem… - de nem tudtam befejezni, mert szembefordult velem és hozzám bújt. Elgyengültem. Egyszerűen nem tudtam ellenkezni pedig tudtam, hogy ezt nem lenne szabad engednem. Egyrészt hülyére vett, elhagyott, másrészt már itt van Hanna. Ő szeret, és nem tehetem ezt vele. Miközben morfondíroztam Rita belecsókolt a nyakamba, s révedésemből csak az rántott vissza, amikor megéreztem a kezeit a mellemen. – Rita, ezt azonnal hagyd abba! – S azzal a lendülettel ellöktem magamtól. – Nem teheted! Már semmi közünk egymáshoz, úgyhogy menj el! Kérlek! – Próbáltam higgadtan és határozottan felülkerekedni a helyzeten. Több-kevesebb sikerrel. Rita viszont részeg volt, és elkeseredett. Nem volt hajlandó elfogadni a szavaimat, és tisztában volt azzal is, hogy nem tudok neki ellenállni. Egyszerűen vonzott, mint mágnes a vasreszeléket. Belül viszont tomboltak az érzelmeim. A vágy, az elkeseredettség, és a csalódottság vívott egymással ádáz harcot. Rita közeledni próbált, s ez felszította bennem a tüzet, ami aztán hirtelen, és óriási hévvel tört ki belőlem.

-Miért jöttél? Miért zaklatsz? – Kezdtem keményen, de aztán elcsuklott a hangom. – Miért…miért hagytál el Rita? Nem voltam elég jó neked? Nem tudtam valamit megadni, vagy nem voltam jó az ágyban? Nem volt jó a nyelvtechnikám, vagy miért? – Ekkorra már zokogásban törtem ki, s nem tudtam visszatartani a könnyeim.

-Ne mondj ilyeneket Kicsim! Tudod, hogy szeretlek, bár sosem mondtam. Az életemet adnám érted. Egyszerűen így hozta az élet, hogy el kellett válnunk egymástól…de, de én nem akarlak elveszíteni, a franc essen mindenbe. A francba is már, Kicsim! Te tudod, Te tudod, hogy milyen jók vagyunk együtt. – S megpróbált megölelni, de ekkor már végképp nem tudtam legyűrni a kitörő érzelmeimet. Egész testemben remegtem, nem tudtam a szemébe nézni, mert égetett a tekintete, és marcangolta a szívem. Végem volt, elvesztettem a kontrollt, és úgy pofon vágtam, hogy nekiesett az ajtónak. Látszott, hogy fizikai és lelki fájdalmat is okoztam neki, de Ő nem foglalkozott ezzel.  Újra közelebb lépett hozzám, tenyereibe fogta arcom és szenvedélyesen megcsókolt. Pontosan úgy, mint a legelső randinkon. Teljesen elgyengültem, már nem számított semmi. Sem érvek, sem erkölcsi elvek. Csak Ő számított, és a csókjai. Hevesen csókolóztunk a folyosón, s közben kezeinkkel egymás testén kalandoztunk. Szenvedélyes táncot jártak nyelveink, miközben vadul simogattuk a másik melleit, hátát, fenekét. Amíg a hálószobába értünk, egy pillanatra sem engedtük el egymást. Erőszakosan cibáltuk le a másikról a ruhát, miközben egyik oldalról dőltünk a másikra, minden berendezésnek nekimenve. Az előszobaszekrényről hangos puffanással zuhantak le a tárgyak, köztük a kulcsom, az igazolványom, és a parfümöm, ami óriási robajjal érkezett a csempére. A cipőket szanaszét rugdostuk a folyosón, és a kabátok is lehullottak a fogasról. Úgy nézett ki a lakásom, mint egy csatatér. De ekkora már nem érdekelt semmi. Tobzódtak a vágyaim, forrt a vérem és csak a most számított, semmi más.

***

Szabályosan beestünk az ajtón. Rita az ágyra lökött, majd fölém hajolt és lágyan megcsókolt.

-Nem hittem volna, hogy még egyszer újra itt lehetek. Veled. Rajtad. – Mondta, s közben az arcom simogatta. Egy picit én is kizökkentem az előbbi szenvedélyes tevékenységünkből. Arcát tenyereim közé fogtam és gyengéden megcsókoltam.

-Én sem, de örülök, hogy itt vagy. – Tartottam egy kis szünetet, majd néhány könnycsepp megjelent a szemem sarkában és elérzékenyülve néztem a szemébe. –Szeretlek Kedvesem!

-Én is szeretlek Kicsim!- Mondta, majd megcsókolt. Először csak egy lágy, apró csókot lehelt ajkaimra, majd egy másikat, ami sokkal vadabbra sikerült. Én sem voltam rest, viszonoztam kedvességét, és pár pillanat múlva már hevesen csókolóztunk. Aztán elengedte a szám, és lejjebb csúszott. De csak annyira, hogy szájával aztán a nyelvével végigkalandozhasson arcom élén, nyakamon, kulcscsontomon. Ezután pajkosan a szemembe nézett, majd a melleim vette gondos kezelésbe. Először a kezével kezdte el gyúrogatni, majd amikor megéreztem forró leheletét, száját lüktető melleimen tudtam, hogy ez még csak a kezdet. Ritával szeretkezni különleges volt. Nem csinált semmilyen extra dolgot, még csak játékszereket sem alkalmaztunk. Pusztán Rita lénye tette egyedivé, és tökéletessé a pillanatot. Talán abban rejlett a varázsa, hogy egy vad, szenvedélyes szexből másodpercek alatt jutottunk el a valaha ismert legodaadóbb szeretkezésig, és fordítva. Az, ahogy felhevült, bársonyos bőrét éreztem a saját meztelen testemen csak olaj volt a tűzre. Ha lehetőségem lett volna rá, soha nem bújtam volna ki az ágyból Rita mellől.

Fél kezemmel a fejét, a karját simogattam a másikkal viszont az ágy támláját szorítottam. Az a mód, ahogy Rita a nyelvét használta észveszejtő volt. Már attól majdnem elmentem, ahogy a melleim csókolgatta, nyalogatta, szopogatta. Felemeltem a fejét és egy huncut kacsintással jeleztem, hogy jöjjön közelebb.

-Neem, most nem dirigálsz Kisasszony! – lihegte elégedetten.

-Te csak hiszed! Gyere fel! Gyere ide! – mutattam az ujjammal is, de ő füle botját sem mozdította.

-Neeem, most kényeztetni foglak. Úgy, ahogy soha senki eddig és ezután sem. – Vigyorogta, majd lejjebb csusszant. Én pedig egy párnát tettem a fejem alá, hogy lássam min ügyködik, ha már nem engedelmeskedett nekem.

A mellemtől a köldökömig csókokkal borította a hasam. Apró, lágy csókokkal, amiktől a testem megremegett, az ágyékom pedig kiéhezve lüktetett. Rita nagyon jól ismert, és tudta mit kell tennie, hogy eget rengető orgazmust érjek el. Amikor elérte a köldököm, körbe-körbe nyalta, aztán az apró kis üreget is. Tudta, hogy teljesen megőrjít, ahogy hozzáér a forró nyelve a felhevült bőrömhöz. Szinte égetett, s éreztem, ahogy nedveim már a combomon folynak. Érezhette, aztán látta ezt ő is, mert még lejjebb csúszott és gyengéden csókolgatni kezdete a belső combom. Először az egyiket, aztán a másikat. Majd a szeméremajkaim körül kalandozott nyelvével, ügyelve, hogy még véletlenül se érjen hozzá. Teljesen kikészített. Már nem bírtam, forrt a vérem, és őrülten kívántam, hogy belém hatoljon.

-Kérlek…kérlek Kicsim…csináld! Ne kínozz…kérelek…csináld! – Ziháltam könyörögve. Láthatóan élvezte, hogy elérte a várt hatást, mert önelégülten vigyorgott.

-Máris Kicsim, máris! Légy türelemmel! Máris Szívem! – Mondta, de ekkor már eltűnt az arca a combjaim között, és éreztem forró leheletét, majd nyelvét a csiklómon. Aztán az egyik ujját a hüvelyemben. 

-Ahhhh, ez…ez…nagyon jó Kicsim!!!! Nehogy abbahagyd!!! – Egy pillanatra kívülről hallottam a saját hangom. Mióta mondok én ilyet szeretkezés közben? Magamra sem ismertem, de nem érdekelt, mert már nagyon közel jártam a csúcshoz.

Rita is érezte ezt, így egy picit begyorsított és még egy ujjacskát tüntetett el bennem. Alig bírtam nyugton maradni, és egy helyben tartani a testem. Az ágyékom az arcába nyomtam, közben pedig egyik oldalról gurultam a másikra, hogy Ritának erős kézzel kellett tartania csípőmet, hogy hozzám tudjon férni. A combjaim is össze akartam szorítani, Rita fejével együtt, de nem hagyta magát. Egyre erősebben és hevesebben mozgatta ujjait ki-be, miközben nyelve is ütemre járt nedves csiklómon. Már alig kaptam levegőt úgy ziháltam, a szoba pedig először forgott velem, aztán elsötétült minden, a testem íjba feszült és egy óriási, állatias ordítással érte el testem az extázis szerű, gigantikus orgazmus. Lassan elernyedve, kiterülve pihegtem, miközben Rita mellém feküdt, megcsókolt, és a melleim közé fúrta arcát. Egy ideig így pihengettünk, majd amikor újra visszatért az erő a testembe, átfordítottam Ritát a hátára és először kacér pillantásokkal, majd szavakkal is tudtára adtam, hogy ezt még visszakapja.

-Te, Te kis … - vigyorogtam, és pajzán tekintetemmel próbáltam elcsábítani – ezt még visszakapod! 

-Hmmm… -forgatta szemeit – valahogy sejtettem, hogy nem hagyod annyiban. Ajajjj! Ááá…ahhh –Sikított fel, amikor asszonyállat módjára rávetettem magam és vadul csókolgatni, harapdálni kezdtem arcát, fülét és nyakát. Még soha nem éreztem ekkora vágyat arra, hogy szabályosan széjjeltépjem a nőt, akit szeretek. Egy percnyi nyugalmat nem hagytam neki. Miközben a nyakát nyalogattam kezeim simogatták, gyúrogatták az apró, selymes kis dombocskákat. Aztán a számmal is kényeztetni kezdtem megmerevedett mellbimbóit. Úgy nyalogattam, szopogattam, mint egy mézédes nyalókát. Közben azért odafigyeltem rá is. Fél szemmel figyeltem reakcióit. Maximálisan kikészült, szeme majdnem felakadt, és hangos nyögések hagyták el száját, miközben kezei fejem, hátam simogatták. Ameddig elérték…mert miután nagy nehezen erőt vettem magamon, hogy elhagyjam gyönyörűséges melleit, az oldalát kezdtem el nyalogatni és óvatosan harapdálni. Tudtam, hogy neki ez az igazi gyenge pontja. Az oldala. Most már ő is szorította az ágy háttámláját, a lepedőt markolászta, közben pedig a hátamba vájta körmeit. 

-Áhhhh Maaaiiooooooo….áhhhh….ááááá…á…ááááááhhhh! – nyöszörgött és zihált Rita.

-Élvezd Édesem! Élvezd!- Hörögtem vágytól izzó hangon, majd gondoltam egyet és a tárgyra tértem. Kezem átcsusszant az oldaláról az alhasára, majd egyre lejjebb és lejjebb, végig a nagyajkakon, majd le a hüvelyhez egészen az ánuszáig. A combjai közé csúsztam most már teljes testemmel, de még nem csináltam semmit. Pontosan úgy húztam, ahogy ő engem pár perccel korábban. Simogattam, csókolgattam, nyalogattam a belső combjait, a térdét, az alhasát, a szeméremajkaik közvetlen közelében, egészen addig, amíg könyörögni kezdett. Ezt akartam, hogy könyörögjön nekem. Kiszolgáltatva feküdjön előttem, én pedig Istennőként megkegyelmezve neki, de továbbra is kínozva először csak a leheletemmel izgattam csiklóját. De egyre türelmetlenebb lett.

-Maiiooo, Kicsim ne kínozz! Kérlek…kérlek érj hozzám! Érints a nyelveddel! Kérlek!!!- Vonaglott, hörgött, és könyörgött.

-Nyugi Kicsim, nyugi! Mindjárt jön a mennyország! – Még egy párszor apró mozdulatokkal végigsimítottam a vénuszdombján, majd piszkosul lassan hozzáérintettem a nyelvem a csiklójához. Tudtam, hogy így még erőteljesebb lesz az élmény. Jól tudtam. Akkorát sikított, hogy attól tartottam a szomszédok ránk hívják a rendőrséget. De jó érzés volt látni, hogy ezt bizony én tettem vele, nekem köszönhetőek ezek a reakciók. Ezután már csak az volt jobb, amikor az ujjam a hihetetlenül nedves hüvelyébe varázsoltam. Összerezzent, a combjait összeszorította, s vonaglott az ágyon. Pontosan úgy, mint ahogy én is, nem olyan régen. Szétfeszítettem combjait, majd abbahagytam mindent és csak simogattam a fenekét. Kétségbeesve nézett rám, hogy most miért nem csinálom. De én csak vigyorogtam, majd gyengéden megérintettem nyelvemmel duzzadt, vörös csiklóját, ujjammal pedig újra beléhatoltam, és először lassan, majd egyre gyorsabban mozgattam benne. Már teljesen maga alá gyűrte a lepedőt, a teste ritmikusan hullámzott, egyre erősebben zihált, majd újra összeszorította a combjait, a fejem az ágyékához szorítva, de én még akkor is folytattam a munkálkodásom. Teljesen megőrjített az orgazmus közeli állapota, ahogy vonaglott a kezeim között. Extra fokozatra kapcsoltam, ujjaim csak úgy táncoltak barlangjában, nyelvem pedig szinte siklott a lüktető csiklóján, mígnem egy végső rándulással megfeszült, egy hatalmasat sikított és egy puffanással elterült az ágyon. Teljes megsemmisülés.  De nem hagytam pihenni, regenerálódni. Ráfeküdtem izzadt testére úgy, hogy dombocskáink összeérjenek, és még ajkát szenvedélyesen csókoltam, addig ágyékaink ritmikusan mozogtak, dörzsölődtek egymáshoz. Nem kellett egy perc és újra a csúcsra hajszoltam őt is és magamat is. Szegény már alig kapott levegőt, csak feküdt ott, mint egy darab fa – pedig ez egyáltalán nem jellemző rá – és csak mosolygott. Aztán nagy nehezen kipréselt magából néhány szót: - Áhh, Kicsim…ez…ez … baromi jó volt, de …adj egy fél percet…mert meghalok! - Csalódottságot színleltem és csak ennyit válaszoltam: - Hát jó! Ha muszáj! – De ekkor mutatta, hogy forduljak meg, és feküdjek 69-es pózba. Azonnal engedelmeskedtem neki, és elnyúltam rajta, csak most fejjel lefelé úgy, hogy arcába nyomtam fenekem. Mondanom sem kell, hogy néhány percen belül újra elmentünk mindketten. Aztán pár perces pihenésekkel megszakítva, de végig szeretkeztük az éjszakát, míg végül kora hajnalban összebújva, és kimerülve elaludtunk.

***

Tíz óra tájban ébredtem fel. Még csukott szemmel tapogatózni kezdtem az ágyon. Majd picit hunyorogva próbáltam megtalálni Őt. De már nem volt az ágyamban, és a lakásomban sem. Egyre növekvő aggodalommal jártam végig a szobákat, de semmi nyoma nem volt. Lelépett. Megint. Ezt már képtelen voltam feldolgozni. Zokogva összerogytam a konyhapadlón és keservesen sírtam.

Átkozottak egy elátkozott világban V.fejezet/ 3.rész

Beültünk egy kellemes hangulatú bárba, ahol oldottan, fesztelenül beszélgettünk, és nevetgéltünk. A kettőnk ügye viszont nem került szóba. Ő nem mondta, én nem említettem. Mondjuk addig van nyugalmam, amíg nem hozza fel. Mert nem biztos, hogy tudnék mit mondani. Vagyis mondani igen, de ígérni még semmit. Bánt is, nagyon, de sajnos nem igazán tudok mit tenni. Várok, hátha Hannának sikerül elnyomni belőlem a zavaró képeket.

***

A hazafele úton is belém karolt, és hozzám bújt. Jó érzés volt, mert éreztem, hogy bízik bennem, és szinte átölelt a szeretet, ami áradt belőle. A tiszta, őszinte szeretet. Soha, senkinél nem éreztem még ilyet. Ez nem az a fajta szerelem, amit én tápláltam Rita iránt, hanem attól sokkal-sokkal mélyebb és felsőbbrendű. Nem keveredett szenvedéllyel, kéjes vágyakozással, sokkal inkább olyan volt, mint a gyermeki szeretet. Ártatlan, és feltétel nélküli. Viszonylag hamar megérkeztünk a házhoz, ahol lakott. Kínos csend és a várakozás telepedett közénk. Most mi lesz? Történni fog valami? A táskájában kotorászott, a kulcsát kereste. Éreztem rajta, hogy nem fog felhívni- azt hiszem a legokosabb döntés, amit meghozhatott - és azt is, hogy tenne valamit, de nem meri, így rám hagyja a dolgokat. 

-Nagyon jól éreztem magam, köszönöm ezt a varázslatos estét Maio! – Búcsúzott. Itt volt az idő. Most vagy soha. De akarom én ezt? Persze, hogy akarom, és ő is akarja. Nagyon.

-Én köszönöm, hogy eljöttél velem. Én is nagyon jól éreztem magam Veled! Megismételhetnénk! Mit szólsz?- Léptem kicsit közelebb hozzá.

-Szerintem is. – Mosolyodott el. S nem hátrált, ami jó jel. – Jó éjszakát Maio! – mondta, s ekkor már csillogott a szeme. Még közelebb léptem, annyira, hogy már majdnem összeért az orrunk. Egy pillanatig csak néztem. Az arcát, a szemét, a száját. Majd összeszedtem minden bátorságom, és megfogtam a derekát. Óvatosan és gyengéden. Egy kósza tincset elsimítottam az arcából és egy várt, mégis váratlan pillanatban gyengéden megcsókoltam. Aztán elengedtem a száját és az arcát fürkésztem. Mosolygott, s közben egy kövér könnycsepp csillogott a szeme sarkában. Megható látványt adott. Bármi történjen is, ezt a pillanatot sosem fogom elfelejteni. Egy ideig elmerültünk egymás tekintetében, majd újra az ajkaira tapasztottam az enyémeket, és perceken keresztül álltunk egymást karolva. Már csak akkor engedtük el egymást, amikor már alig kaptunk levegőt. Ujjaimmal letöröltem a száját, s megfogtam kezeit.

-Remélem nem bánod, hogy… - kezdtem, de nem tudtam befejezni.

-Neem, egyáltalán nem bántam meg. Köszönöm Maio! Nem is tudod mit jelentett ez nekem. – S újra könnyek jelentek meg csodálatos szemeiben. Magamhoz húztam, szorosan átöleltem, majd letöröltem könnyeit, s egy gyengéd puszit adtam a szemhéjára, aztán a szájára.

-Ezt örömmel hallom, Kicsikém! De kérlek, ne sírj, mert rám is rám hozod! – Mosolyogtam rá, hátha az ő szája is mosolyra húzódik. Éreztem, hogy határtalanul boldog, de azért ott van benne is a kétely, hogy vajon ez most egy kapcsolat kezdete, vagy csak egy csodálatos pillanat. Mélyen a szemeibe néztem, és próbáltam megnyugtatni kicsit. Amennyire tőlem tellett.

 

-Ne aggódj Tündérem, minden rendben van! Nem kell félned, nem akarlak bántani.

Egy apró, nem túl meggyőző mosolyt véltem felfedezni a száján, és a karjaim közé bújt. Nem akartam tovább kínozni szegényt, sem a pillanatot elrontani, de érezhetővé vált már a feszültség közöttünk. Erősen megöleltem, majd adtam neki egy forró, szenvedélyes csókot, amit viszonzott is. Nem is akárhogy. Aztán még két apró puszit leheltem ajkaira és megvártam, amíg eltűnik a kivilágított lépcsőház legfelső lépcsőfokán. Lekapcsolódott a villany, én pedig elindultam haza.

***

Egész úton azon gondolkodtam, hogy történt ez az egész, hiszen egyáltalán nem terveztem, és az este sem olyan volt, mint egy randi. Egyszerűen nem értem. Persze nagyon jó volt, túlzottan is, de … olyan, mintha kiszaladt volna a kezemből az irányítás. Jó, jó, valószínűleg azt már régen elvesztettem, de akkor is. Nem bántam meg, csak iszonyatosan félek, hogy bántani fogom, mert egyáltalán nem akarom, és nem is érdemelné. De innen már nincs visszaút, nem játszhatok az érzéseivel.

Átkozottak egy elátkozott világban V.fejezet/2.rész

Miután elolvastam a kis levelet, rögtön felhívtam Hannát, és megbeszéltünk egy találkozót estére. Kicsit fáradtnak és nyűgösnek tűnt, nem nagyon akart sehova se menni, így abban maradtunk, hogy abban a parkban találkozunk, ami pontosan félúton van az Ő lakása és az enyém között. Mondanom sem kell, hogy majd kiugrott a szívem a helyéről. Ugyan csak 7-re ígértem magam, de már ahogy letettük a telefont elkezdtem készülődni. Először is ittam egy kávét, hogy teljesen felébredjek, majd beültem egy kád forró vízbe. S miközben a forró víz selymesen körülölelt, azon gondolkodtam mennyire kell készülnöm. Mert ha csak találkozunk, sima ügy. Na, de ott van az éjszakai történés. Mi van, ha úgy alakul, hogy…? Mi van, ha nem bírom tovább, és ő megadja magát? … Neem, nem is gondolhatok ilyenekre, hiszen nem szabad. Nem bánthatom. Túl tiszta és túl jó ember ahhoz, hogy bemocskoljam. Annyira belemerültem gondolataimba, hogy észre sem vettem, a víz már rég kihűlt. Csak mikor magamra locsoltam egy keveset éreztem, hogy ez túl hideg. Gyorsan kiürítettem a kádat, aztán lezuhanyoztam, és egy régi, de kedves fürdőköpenybe bugyoláltam magam. A hálószoba felé vettem az irányt, nem törődve azzal, hogy a lábam még vizes, így kis tócsákat hagytam végig az előszobán.

***

A hálóban elnyúltam az ágyon, és hagytam, hogy könnyek szökjenek a szemembe és úrrá legyen rajtam a fájdalom. Nem volt új az érzés, mert az elmúlt fél évben minden áldott nap ez történt, ha picit is eltöprengtem a helyzetemen. Alig töltöttem néhány hónapot Ritával, és mégis úgy kínoz, úgy éget és fáj még mindig. Eddig arra vártam, hátha visszajön még, vagy felhív, vagy jelentkezik, vagy…kimondja: vége. Most, hogy félreérthetetlenül tudtomra adta: a kapcsolatunk halott, szakít velem, most ezzel nem tudok megbirkózni. Hiszen olyan jók voltunk együtt. Mi lehettünk volna az álompár. Állandóságot és fényt hozhattam volna az életébe, de úgy tűnik nem ez kellett neki. Hiába fogadtam el minden hülyeségével együtt. Eldobott magától. És most itt van Hanna is. Tudom, hogy jó ember és szép pár lennék, de… mindig itt az a hülye DE! Sírásom egyre mélyebbről tört fel, és egyre hangosabbá vált. Hasra fordultam, fejem a párnába temettem, és csillapíthatatlanul zokogtam. Egész testem reszketett már, és egy hajszál sem tartott ebben világban.

***

Lassan ébredeztem, kótyagosan kisétáltam a konyhába, és készítettem egy kávét, hátha attól gyorsabban magamhoz térek. Ültem kábán egy széken és fél szemmel rápillantottam a komótosan kattogó faliórára. Tíz perc múlva hat. Basszus! Hétre ígértem magam Hannának. Ahogy megjelent előttem Hanna édes pofija, már kávé sem kellett, úgy bepörögtem. Fél percen belül az előszoba tükre előtt pózoltam két váltás ruhát tartva a kezemben. Nem tudtam eldönteni, hogy fiús avagy lányosabb szerelésbe öltözzek. Habár ez nem randi lesz, de azért le akartam nyűgözni. Fogalmam sincs miért. Már olyan szinten összezavartam magam, hogy már semmiben nem voltam biztos. Hanna, aztán Rita, és újfent Hanna. Áhh, szedd már magad össze – grimaszoltam a tükörbe, és megpofoztam az arcom lágyan – Rita szarik a fejedre, itt hagyott minden szó nélkül, de vele ellentétben Hanna őszintén szeret, bár még nem is ismer igazán! Gyerünk, szedd már össze magad pajti!

Nagy nehezen eldöntöttem, hogy inkább a fiúsabb kék pólóm veszem fel farmerrel és egy Diesel övvel. Egy leheletnyi parfüm a kedvencemből a nyakszirtemre, a melleim közé és a csuklóimra. Hajam egy kevés waxxal megigazítottam, magamhoz vettem a pénztárcám, a mobilom, az irataim és már a lépcsőn robogtam lefelé. Már nyoma sem volt a délutáni keserűségemnek. Mindent betöltött a Hannával való várakozás izgalma.

***

Két perccel megelőztem, így amikor végigsétált a park bevezető részén, alaposan elmerülhettem szépségében. Hosszú lábai megigéztek, ahogy azok a macskaszemek is. 5 méterről megéreztem parfümje illatát, ahogy előfutárként jelezte érkezését, majd befutott Ő is. Kaptam két puszit az arcomra, és egy tündéri mosolyt. Nagyon meglepődtem, amikor belém karolt, és elindult. A szívem majd kiugrott a helyéről, olyan hevesen kezdte el dobolni az ütemet. Egész testem bizsergett. Ejha, ilyen fordulatra sem számítottam. A szende kislány lehet nem is annyira szende? Ez a gondolat megmozdított bennem valamit. Kíváncsi lettem a folytatásra.

***

* A képen Laura Diggs

Átkozottak egy elátkozott világban V.fejezet/1. rész

V.fejezet

Nehézkesen felértem a lépcsősor tetejére, és olyan meglepetés fogadott, amit meg nem álmodtam volna. Hanna gubbasztott a lábtörlőmön, mint egy árva kiskutya. Hirtelen meg sem tudtam szólalni, csak nyújtottam a kezem, hogy segítsek neki felállni.

-Hanna, te mit csinálsz itt? – Bámultam rá meglepetten.

-Téged vártalak. Pont úgy, mint minden áldott nap, már másfél hete. – Mondta egészen halkan Hanna. Közben pedig egy másodpercre sem nézett a szemembe.  Megöleltem, és pár percig úgy álltunk az ajtóm előtt, összefonódva.

-De miért vártál rám? – Néztem gyönyörű barna szemeibe.

-Mert aggódtam érted. – S bátortalanul vetett rám egy félszeg pillantást.

Erre a válaszra aztán végképp nem számítottam, ezért el is gyengültem. Néhány könnycsepp gyűlt a szemembe, amit azonnal le is töröltem, nehogy észrevegye. Eltoltam magamtól, és egy puszit nyomtam a homlokára. Kinyitottam az ajtóm, és kértem, hogy várjon meg a nappaliban, amíg lezuhanyzom és rendbe rakom magam.

***

Gyorsan végeztem, mert nem akartam megváratni, pont eleget várt már rám Szegény. Pár pillanatig csak figyeltem tündéri lényét az ajtóból, majd lehuppantam mellé a kanapéra. Nehezen találtam a szavakat, hogy mit is mondjak most neki. Nem volt egyszerű a történet.

-Figyelj Hanna! – Kezdtem bátortalanul, alig hallhatóan. – Nagyon sajnálom, hogy aggódnod kellett értem. Nem akartam, hogy így legyen. – Megfogtam a kezét, és a sajátjaim közé fogtam.

-Tudom Maio! Semmi gond. A fő, hogy előkerültél, és semmi bajod. – Mosolyodott el a félszeg lány.

-Nah igen, de akkor sem volt szép, hogy csak így eltűntem. – Mentegetőztem.

- Ne szabadkozz, örülök, hogy itt vagy. Épségben. Ennyi számít, semmi több. – Amíg beszélt, most határozottan a szemembe nézett, majd hozzám bújt. Forgott velem a szoba. Azt hittem egyedül fogok fetrengni a sötét szobában, miközben kínzó gondolataim megfojtanak az éjszaka közepén. Ezzel szemben itt ez az ártatlan lány a lakásomban, az óvó karjaim között. Mivel érdemeltem ezt ki Uram?

Kicsit zavart voltam a helyzettől, mert nem tudtam hova tenni Hannát, hogy most mit is akarhat tőlem, de lassan megnyugodtam, az ártó gondolatokat száműztem, és gyengéden simogatni kezdtem az arcát, s a hajával játszottam.

-Elmeséljem mi történt, hol voltam? – Kérdeztem nyugodtan, mert tudtam, hogy megérdemli a válaszokat a fel nem tett kérdéseire.

-Ha nem zaklat fel, és szívesen megosztanád velem, akkor igen. Örülnék neki. – S a hasán nyugvó kezemet sajátjai közé fogta. Én pedig belekezdtem az elmúlt másfél hét történetébe.

***

Ott feküdtünk a kanapémon, Hanna a karjaim között. Én meséltem, ő töretlenül hallgatott, és a kézfejem simogatta. Hihetetlenül megnyugtató volt ez az egész. Átjárta szívem a béke, és feltűnt, hogy miközben újra elmondtam a történetet már nem volt bennem semmi harag. Lehet csak azért, mert már Mrs. Agyturkásszal is annyiszor átrágtuk, de most mégis kikezdhetetlen harmónia árasztott el. Miután a sztori végére értem Hanna óvatosan feltápászkodott, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen és csak annyit kérdezett:

-Nem akarod felhívni Zsófit? Már nagyon aggódhat érted. – S közben az arcom fürkészte.

-…talán fel kellene, de még nem megy. Majd holnap. – Válaszoltam neki halkan.

-Ahogy gondolod. De azt tudnod kell, hogy nagyon megbánta már ezt az egészet, és aggódik érted – mondta, és újra hozzám bújt. Magamhoz szorítottam, a hátára tettem a kezem, és gyengéden simogatni kezdtem.

-Tudom. … Köszönöm, hogy vagy nekem! – A szemembe nézett és megpuszilta az arcom.

Még beszélgettünk kicsit, aztán így aludtunk el. Egymás karjaiban.

***

Hajnalban izzadtan, kisírt szemekkel riadtam fel egy rossz álomból, melyben nem mellesleg Rita üvöltözött velem. Lassan már olyan volt, mint egy szellem, aki időnként vissza-visszajár kísérteni, aztán továbbáll. De mindig olyankor jelenik meg, amikor már túlteszem magam rajta. Mikor már kissé magamhoz tértem, arra lettem figyelmes, hogy a kezeim Hanna formás fenekén pihennek. Különös érzés volt, de kimondhatatlanul jó is. Nem akartam kihasználni a helyzetet, hogy tapizom itt, még ő ártatlanul alszik, de azért megéreztem a bizsergést az alsófelemben. Pláne, amikor ráeszméltem, hogy dombocskája az enyémnek feszül. Hirtelen elöntött a vágy, és szeretkezni akartam ezzel a gyönyörűséggel. Óvatosan, hogy még véletlenül se ébredjen fel, simogatni kezdtem csodás hátsófelét. Mennyei érzés volt, ahogy bár csak a sortján keresztül, de megfoghattam, érezhettem teste egy igen szemet gyönyörködtető részét. Lágyan mozgattam kezem fel-le, s végigfutattam ujjaim teljes domborulatán. De nem sokáig élvezkedhettem, mert ekkor Hanna vett egy mély levegőt, én pedig úgy megijedtem, hogy a kezeimet magam mellé rejtettem, és úgy tettem, mintha ájultan aludnék. Jól sejtettem. Minden igyekezetem ellenére felébresztettem. Nyújtózkodott egyet, és úgy helyezkedett, hogy az egész testemre rálátással legyen. Kisimított egy tincset az arcomból, és egy leheletkönnyű puszit nyomott a homlokomra, aztán az orromra. Majd, miután fantasztikus színésznek bizonyultam, és azt hitte alszom, halkan suttogni kezdett.

-Istenem, … de gyönyörű vagy … én, kicsi Maiom. Ó, … ha tudnád…ha tudnád, hogy én … mennyire is tudnálak szeretni. … Én nem játszanék veled úgy, mint Ő, … nem bántanálak soha…de tudom, hogy a te szíved érte dobban…minden egyes nappal … egyre jobban. – Arcocskáját könny áztatta, ahogy már az enyémet is. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, és talán mondtam volna neki valamit, de az a baj, hogy nem is tudtam volna mit. A szívem majd megszakadt, mert tudtam, hogy nála jobbat soha, sehol nem találnék, de annyira kuszák az érzéseim, hogy egyelőre nem léphetek semmit.

***

Majdnem dél volt, amikor felébredtem. Hosszasan nyújtózkodtam, majd szememmel, később kezeimmel is kerestem Őt. De nem találtam. Végigjártam a lakást, de csak az illata és a tegnap este, éjszaka emléke maradt itt. Megvakartam a fejem, és nem értettem miért mehetett el. Talán megbántottam valamivel? Értetlenül bolyongtam fel s alá, mígnem a konyhában megkaptam a kérdéseimre a válaszokat. Gondosan elkészített üzenet várt rám a konyhapulton.

Szija Maio!

Ne haragudj, de nem tudtam megvárni, amíg felébredsz, felkölteni viszont nem akartalak, olyan édesen aludtál. Örülök, hogy újra itt vagy, remélem nem csinálsz többet ilyet. Köszönöm a tegnap estét, nagyon jó volt Veled beszélgetni, és rajtad aludni. ;) Vigyázz magadra, és délután, ha úgy gondolod, nyugodtan felhívhatsz.

Legyen szép napod! :)

                    Hanna

Nem tudtam nem elmosolyodni. Olyan kis figyelmes, és olyan édes. Istenem, miért ilyen bonyolult az élet, miért nem tudom egyszerűen csak Őt szeretni. Miért kell, hogy még mindig kínozzon Rita képe. Miért? 

***

Hárpia vagyok, ments ki innen!

Nos, Maio nyaralni megy, én pedig már alig várom, hogy megérkezzen a csomagom, mely a Verazéletből és a Vagina monológokból fog állni. Remélem kellemesen feltölt majd, és jön egy adag ihlet is.

Rám férne, mert még a fotósorozatommal sem állok sehogy, és szellemileg is nullán vagyok. Ha már nyaralni nem is megyek, és munkám sincs – még sincs időm semmire –akkor legalább valahogy máshogy be kellene hozni a lemaradást. 

Mostanában eléggé feszült vagyok, és lassan inkább egy házisárkányra hajazok. Tegnap olyan erővel kevertem a palacsintát, hogy azt bármelyik háziasszony megirigyelte volna. Két perc alatt gyönyörű, és ínycsiklandó tésztát sikerült összehoznom. Aztán összeroppantottam teljesen véletlenül egy tojást a kezemben, majd kiborítottam az olajat…mindezt a kapkodás és az agybaj miatt. Totális őskáosz uralkodott a konyhában. A plafontól a csempéig.

Nyilván tudom mi bánt, azt is mi játszódik most le a fejemben, de mindenhez idő kell. Ahhoz viszont, hogy ne ordítsak le mindenkit, és ne szóljak be mindenkinek, óriási erőre és önfegyelemre vagy szükség. Nem tesz jót a sok itthon töltött hét. Lassan hárpia lesz belőlem.