Szorítsunk együtt Fetisáéknak!

Holnap nagy nap lesz. OKTÓBER 1. 10:00 óra. Végre eljő az igazság pillanata, amit oly régóta várunk mindannyian. Még egy utolsó nagy hajrá!!! 

Holnap 10:00 órakor arra kérek mindenkit, akinek fontos Fetisa és, vagy az ő ügyük, aki szintén azt vallja, hogy a gyermekeknek a szerető édesanyjuknál a helyük, hogy imádkozzatok értük, mondjatok el egy „Miatyánkot”, szorítsatok nekik, küldjétek a sok-sok pozitív gondolatot, és ki-ki cselekedjen a saját meggyőződése szerint.  A lényeg, hogy gondoljunk erősen rájuk, hogy az édesanya visszakaphassa gyermekeit, a gyerkőcök az anyukájukat, és hogy végre ők négyen egy boldog családot alkothassanak! Már semmi másra nincs szükségük, „csak” a szeretetünkre, ami kifogyhatatlan, és örök! Fogjunk össze még egyszer, és győzni fog a jó!!!

Aki nem tudná miről van szó: http://andersenhalott.blogspot.hu/2011/04/az-ugy.html

Fotó: blogs.prideangel.com

Vágyak és kis izék

Szó mi szó majd kicsattanok. Nem tudom meddig tarthat ez az állapot, de fantasztikus. Utoljára akkor éreztem így magam, amikor ki sem látszottam a rózsaszín ködből. Kb. december-április időszak. Még mindig tele vagyok energiával, pörgök ezerrel és az óriási vigyor mindig ott virít az arcomon. Szerelemes vagyok a világba, és… ez most hülyén fog hangzani, de… szóval az életembe. És épp most randizok önmagammal. Jó, jó ez aztán végképp idiótán jön le, de így van. Ismerkedek a megváltozott testemmel, - mert csak nem ment le az az 5 kg, de meglepő, hogy így sokkal jobban érzem magam. -, meg az új állapotommal. Próbálom megkedvelni, aztán szeretni magam.  Már csak egy szerető társ hiányzik ebből az idilli képből. Nos, khm. .. akkor meg is ragadnám az alkalmat, hogy közzétegyek egy hirdetést, melyre telefonon, sms-ben lehet jelentkezni. :) No meg Morse és füstjelekkel természetesen!  

Keresem azt a hölgyet, aki beengedné az életébe a vidámságot, a játékot, az önfeledt nevetést, a kreativitást, a fantáziát, aki kézen fogná a szerény, szende kislányt, aki verset olvasna, és magyarázna a tágra nyílt szemmel őt csodáló gyermeknek, aki tudja kezelni az időnként túl és bepörgött, lázadó tinit, és aki tudná, hogy simogassa az ágyában elterülő vadmacskát.  Aki nem bánja, hogy végiggázol rajta a Rosabella nevezetű hurrikán, amely örökre megváltoztatja az életét! Keresem tehát ezt a hölgyet, aki mindezek mellett gyönyörűséges szemeivel megbabonáz!

Jelszó: Hagyd, hogy felforgassam az életed! Nem bánod meg! ;)

Egyébként nyugaton a helyzet változatlan. 3200-as fordulatszámon pörgök, és jól is érzem magam. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, hogy találtam rendes, fizető munkát. Jövő héten megyek intézkedni. Ráadásul pont úgy alakulnak a dolgaim, ahogy elterveztem. Ami meg nem, az meg nem érdekel. Úgyhogy :)

A nemi szerepek egy L kapcsolatban

Amikor hetero létedből villámcsapás módjára kerülsz „felnőtt” fejjel leszbikus üzemmódba, némi fejtörést okoz, hogyan is állj a mindennapi dolgokhoz. Lehet, hogy túl nagy feneket kerítek ennek a dolognak – bár nem hiszem -, de nyugtatólag érint, hogy nem csak engem foglalkoztat ez a kérdés. Nagyon sokan, akik nem is kalandoztak az erősebbik nemmel, még ők sem tudják, hogyan , melyik végére álljanak a nő-nő kapcsolatnak. Mit értek ez alatt?

Ha egy pasival jársz, akkor vannak alapvető illem-,és alapszabályok, amelyek meghatározzák, kinek hogyan is kell viselkednie. Értem ezalatt azt, hogy a pasinak kell fizetnie, neki kell a randit leszervezni, amíg ki nem alakul a kapcsolat hívni, keresni a hölgyet. Egy heteró kapcsolatban tehát a nőnek úgymond hagynia kell magát becserkészni, és kényelmesen nézni, tűrni, hogy a férfiember udvarol neki. Persze nem ennyire passzív a nő egy hetero kapcsolatban, de azért a domináns a férfi. Ez eddig mind oké. De mi van, ha két nő alkot egy párt?

Itt már nincsenek egyértelmű játékszabályok az ismerkedést, randizást illetően. Utánanéztem, és semmi ilyet nem találtam. Jó, persze mindig van egy dominánsabb és egy hangyányit visszafogottabb alanya a kapcsolatnak, de mi van, ha nem mérhető a különbség?  Ha egyik fél sem az a kezdeményező, nyomuló, hanem mindketten a másikra várnak. Kinek kell keresnie a másikat, és kell e picit tartózkodni, „húzni” a másik agyát? Ki fizessen? Ha az ágy közelébe kerülünk, kinek „kell” kezdeményezni? Megcsókolhatom én, vagy várjam meg, amíg ő csókol meg először?  Lehet bagatelnek tűnnek ezek a kérdések, de engem tényleg érdekel, hogy van e erre valamiféle szabály, vagy belső intuícióink alapján cselekszünk? Az addig oké, hogy mondjuk a fizetés mehet felváltva. De mi van a telefonhívásokkal? Mi van akkor, ha valaki óriási ostobaságot követ el, és mondjuk szünetre, ne adj Isten szakításra kerül a sor? Aki hibázott az nyomuljon, teperjen ezerrel a másik kegyeiért, vagy hagyja leülepedni a dolgokat és várja meg amíg a másik helyre rakja magában a dolgot? Nyilván ez személyiség kérdése. Van, aki hamarabb tovább tud lépni, hamar helyreáll a lelki békéje, míg másnak több időre van szüksége. Vannak viszont olyanok is, akiknél ha elkezdünk teperni, még csak tetézzük a bajt. Szerintem erre nincs általános szabály. Érezni kell, hogy meddig lehet menni, és leginkább ismerni kell társunkat, vagy pár jelöltünket. Nem könnyű az biztos. Úgy gondolom, rá kell feküdni erre a hullámra és hagyni kell, hogy körülöleljen, vigyen magával. A túl sok agyalás nem tesz jót! Tapasztalat! Nyilván nem azt mondom, hogy eszetlenül kell sodródni, és semmi agyi kapacitást nem szabad bevetni, csak mértékkel. De, ha elkap a vágy gépszíja, már úgysem fogsz gondolkodni, max majd másnap. ;)

Tudom, túl sok minden nem derült ki a postból, igyekszem picit jobban belemerülni a témába, hátha találok valami érdemlegeset. Addig is hódítsatok, flörtöljetek , akinek pedig van párja kényeztesse Őt, és élvezzétek a közösen töltött perceket!

Rosabella Sanchez napi elmélkedését olvasták!  :)

Helyzetjelentés part x

Újra vissza kellett ülni a nyeregbe, és visszahelyezkedni a régi kerékvágásba. Sulik, meló – még mindig ingyen – a rengeteg utazás, koli, valamint minden elfoglaltságom logisztikailag való összefogása. Azt hittem gyorsabban fog menni a visszailleszkedés. Még szoknom kell a számtanilag is sok nőcivel való összezártságot, a miniatűr életteret, a korlátozottságot. 

Még mindig munkát keresek, immár pénzért. Nem szeretek panaszkodni, ezt sem annak szánom, de muszáj kiírnom magamból, hogy helyére kerüljön a dolog. Szóval nagyon remélem, hogy a jó Isten végre megdob valami munkával, amiért fizetést is kapok, mert jelenleg még megvagyunk, de hamarosan –szerintem a jövő hónaptól – elég nagy kakiban leszünk. Megint ott vagyok, hogy nekem kellene átvennem a családfői feladatokat…és még mindig lehet rám számítani…de… . De meguntam már, hogy egy felnőtt férfinak nincs ennyi esze, és felelősségtudata, és hogy megint én húzzam ki a szarból. Mert az utóbbi egy évben ez rendszeresen így zajlik, és most már nincs hozzá sem kedvem, sem energiám. A saját életem, kapcsolati hálóm sem tudom úgy koordinálni, hogy a lehető legjobb legyen, és itt még akkor szerelmi, magánéletről még szó sem volt. Tudom, hogy megint oda fogom magam tenni, mert nem fogom magára hagyni anyát a sz*ban, de azt is jól tudom, hogy ez már nem fog padlóra küldeni. Annyit erősödtem az elmúlt 3-4 hétben, hogy azt megfogalmazni sem lehet. 3 hete nem kívánom a cigit, és nem is cigizek. (Buliban 1db szálat. 1x fordult ez eddig elő.) A napok nagy részében pedig levakarhatatlan a mosoly az arcomról. S, hogy miért?

Mert tudom, hogy mindent el fogok érni, amit elterveztem, csak hinnem kell benne és harcolnom kell érte. Elképzelni, aztán valóra váltani! Nem egyszerű, sok gyakorlást igényel… de bejön, ha nagyon akarod! Jelentem, tényleg jól vagyok! Jobban, mint eddig bármikor. Szóval…. :)

Csak pozitívan!

Azt hiszem tényleg megéri dolgozni a lelki harmónia eléréséért, mert bár nem régen kezdtem bele, már most majd kicsattanok. Tele vagyok energiával, és úgy érzem most boldog vagyok. Na mármost ez ugye elindult onnan, hogy csúnyán a földön landoltam, majd elmentem kineziológushoz, rengeteg emberrel beszélgettem, sok iránymutatást és könyveket, segédanyagokat  kaptam, majd mindebből elkezdtem építgetni önmagam.

Első pont: Csak POZITÍVAN! (Ha beszélsz valamiről, akkor túlsúlyban legyenek a pozitív dolgok, mert így pozitív, jó érzések járnak át, ezt sugárzod ki, és ezt is fogod bevonzani.)

Nos, most már ott tartok, hogy 4 napja nem gyújtottam rá, és minden reggel úgy ébredek, hogy JÓ NAPOM LESZ! Tök mindegy mi fog történni, jó napom lesz. Aztán többé-kevésbé jó napom is lesz. Nem egyszerű, de megéri. Egyre inkább sikerül leszarni az idióta embereket, azt, hogy megbántanak, sértegetnek, kiszúrnak velem. Tegnap este kaptam egy mail-t egy igen szende csoporttársamtól, melyben rendesen leosztott. Én meg nézem, hogy What a fuck? Ez a lányka erre is képes. Hm, jól van. Nevettem egy nagyot és tök normális hangnemben írtam neki egy választ, mintha mi sem történt volna. Ja! És fél perc múlva már eszemben sem volt az eset. Máskor még éjszaka is ezen filóztam volna. Haladok. Azt hiszem már arra is készen állok, hogy egy normális, harmonikus párkapcsolatban éljek. Rengeteget tanultam ezzel kapcsolatban is. Persze számtalan dolog van, amit még nem tudok, nem tapasztaltam,  - pl. soha nem laktam együtt ÚGY senkivel- de ezek szerintem tanulhatóak, és kellő odafigyeléssel, mindkét fél részéről, viszonylag zökkenőmentesen menne.

A melóhely pedig frenetikusan fantasztikus. A kollégák iszonyat jó fejek, aranyosak, a gyerekeim pedig imádnivalóak. Komolyan mondom minden nap várom azt, hogy mehessek hozzájuk. Persze itt is vannak apróbb összezörrenések, de hol nincs ilyen. Ja, és beigazolódott a gyanúm, hogy a főfőnök bizony olyan leszbikus, mint én. Hehe. Már a legelső alkalommal jelzett a gayradarom, de hát próbáltam elhinni az ellenkezőjét. De a szivárványos karkötő, a hüvelykujjon viselt gyűrű árulkodó, plusz volt egy teljes napom, amikor is megvizsgálhattam a szitut, és mára már 99%-osan biztos vagyok abban, hogy egy csapatban játszunk. Mik vannak!

So! Don’t worry, be happy! ;)