Nyűgi

Az utóbbi napokban nagyon nyűgös vagyok. Annyit kivesz belőlem a fájdalom, hogy csak na. Már vagy 2 és fél hónapja annyira gyötrődöm, hogy már semmihez nincs erőm. És most itt nem is beszélek a lelki dolgokról, pusztán csak a fizikai fájdalomról. Hétről hétre látogatom az orvosi rendelőt, de még nem látni a folyamat végét.

Ez pedig nem jó senkinek sem. Nagyon-nagyon ritka, hogy ennyire ki legyek készülve. Egyszerűen nem lehet hozzám szólni, mert még az is idegesít, ha valaki megáll mellettem.  Épp ezért sok vitám adódott mostanság, mert nem tudom sehogy sem legyűrni ezt a feszültséget. Tegnap előtt például nem volt kedvem, erőm megszólalni, így egész nap egy árva szót nem szóltam senkihez, maximum köszöntem. Ennyi. Felszólított a tanár és egy hang nem jött ki a torkomon. Bámultam magam elé, és húzogattam a vállam. Rám hagyta. Az okosabbja látja, hogy ez a legjobb, amit tehet. Mert ha nem, akkor előbújik a hárpia, a hétfejű sárkány, a vérfarkas és akkor fakereszt.

A bloggal kapcsolatban meg álmodtam, beparáztam és muszáj voltam fenekestül felfordítani mindent. A való életben is változnak a dolgok, úgyhogy ez már csak plusz. 

Egyébként azt álmodtam, hogy a szobatársaim tudták a blogom címét és elmondták a családnak. Anya elolvasgatta a bejegyzéseim, és zokogva rontott a szobámba, hogy ugye ez nem igaz? Az ő lánya nem lehet ilyen? Szörnyű volt látni az arcán a fájdalmat, a csalódottságot. Mindig is idegeskedtem, nehogy valaki rám találjon, de talán most már biztonságban lehet a kis titkom. Vagy nem, hisz ez a világháló. Lehet igazuk volt az embereknek, akik azt mondták hülyeség a neten naplót vezetni, azaz blogolni. Nem tudom, de most Isten igazából félek. Komolyan mondom. Pont most, amikor elfogadtam magam, alakultak a dolgok a magánéletemben is… nem is félek, rettegek, hogy kiderülnek a dolgok.

Álomfüzér

Már megint napról napra idiótaságokat álmodok. Lehet a meleg visel meg, vagy nem tudom mi van, de már nem tudom elfordítani a fejem egy centit se, úgy elfeküdtem a sok forgolódástól. Nem beszélve arról, hogy minden reggel leizzadva, kisírt szemmel ébredek.

Ma reggelre volt a csúcs. Azt álmodtam, hogy a Kedvesemmel egy rozoga hajóval utaztunk, tajtékzott alattunk a barna, koszos víz. Fölöttünk az ég szörnyen sötét volt, a szél rángatta az árbócot. A fedélzeten rajtunk kívül még egy kínai férfi a kisfia, egy idős nő az unokájával, egy harmincas pasi tartózkodott. Egyik pillanatról a másikra egy hatalmas csattanás, és egy óriási villám a hajót két részre törte. A villámcsapás után a hajó azon része, amelyiken mi voltunk egy raktárban „landolt”. Kedvesem szorította a karom, ami akkor már fekete színt vett fel, az ő arca pedig hamuszürkét. Hidegverejtékes volt a homloka, remegett. Először éreztem a hideg kezét a karomon, aztán már semmit. Alig hallhatóan – bár sikítani akart, de semmilyen hang nem jött ki a torkán- kért, hogy ne nézzek balra. De már késő volt. Ahogy megpillantottam a hajótest mellett heverő kis holtestet felfordult a gyomrom és szörnyű hányinger kergetett. A kicsi egyik keze leszakadt és a testétől fél méterre feküdt, ahogy a szemgolyói is. Az apja pedig fájdalmasan őrjöngött, s minden egyes kiáltása egy-egy késszúrásként nyílalt az mellemben. Kedvesem magához szorított, valamit lihegett a fülembe, s ekkor szétcsúsztak a dimenziók, egy romos, ezer éve nem használt fürdőszobában találtuk magunkat. 

Mezítelenül ültem az ölében, ő pedig szorította a csuklom, s elvágott ereimből arcába fröccsent forró vérem. Alattunk a víz vöröslött, s mikor megéreztem ajkát a vállamon, újabb dimenzió, kopasz ferences rendi szerzetesként sétálok egy virágos ösvényen az óriási fényesség felé, ahol elhunyt rokonok lelkei hívogattak magukhoz. Amikor a fényhez érem egy hatalmas aranykapu előtt Szent Péter állt. Beszélgetésbe elegyedtünk, kérdezte követtem e el olyat, amivel megbántottam másokat. Mondtam, hogy nagyon sajnálom, de igen. Azután arra volt kíváncsi megbocsátottak e nekem azok az emberek. A válaszom az volt,hogy ezt nem tudhatom. Erre egy határozott hirtelen mozdulattal mellbevágott és zuhanni kezdtem, mígnem egy fiatalos, modern nappaliba nem csöppentem.

 Egyik kezemben egy fél éves baba, a másik pedig egy hatéves forma kisfiú rángatta. –Anya, anya gyere már! Megígérted, hogy megjavítod a bicajom! Már erre várok két hete! –erre én: - Szólj Apádnak, azért van, hogy az ilyeneket megcsinálja! mire a pici szája legörbült és halkan megjegyezte: - De nekem nincs is apukám! Ekkor felálltam, körbejártam a házat, férfi nyomok után kutatva, de tényleg nem találtam semmit, ami arra utalt volna, hogy pasi is élne itt. A kicsi a kezemben ordítani kezdett, biztos éhes. A hálószobába értem és egy hatalmas franciaágyat találtam, összegyűrt lepedővel. Az ágy melletti éjjeliszekrényen fotók a gyerekekről, rólam és egy nőről, akit megcsókolok. Fejem sajog, a baba egyre hangosabban üvölt. Nem értem mi zajlik körülöttem. Berontok a konyhába, ahol a másik gyerek játékai szanaszéjjel. Kinyitom a hűtőt, a babának nuku tej, viszont telis tele sörrel. -Ez különös, hisz a gyerekek születése után egy kortyot sem ittam, hisz szoptatok. Akkor kié lehet?  Az egyre hangosabb, és élesebb ordítozás után eszméletem vesztettem és újabb dimenzióváltás következik.

 Egy lepusztult konditeremben edzést tartok, de nem emberek ,hanem zombik futottak a futópadon, izzadtak, inkább oszlottak a fekvenyomón. Az egyik zombi fél szeme ismerősnek tűnt, s mikor kiesett, odagurult hozzám, felvettem, és belenéztem a szembogarába, amiből egy rég nem látott barát köszönt vissza. A tenyerem izzadtságától a szemgolyó szétfolyt, ahogy az idősík is, és egy újabb helyszín következett.

 Óvatos érintések, forró csókok, szemet gyönyörködtető domborulatokon pihenő kezek, gyertyafény. Mindez egy elhagyatott erdő zegzugos részén elrejtett rozoga viskóban. Kedvesem felhevült testén pihenek…aztán újabb dimenzióváltás…

és Kedvesemmel újra a kettétört hajóval utazunk a barna, tajtékzó vízen. Az apuka dajkálja halott fiát, süvít a szél, a tenger háborog. Egymásra nézünk mi, a két megtört nő, és rádöbbenünk, hogy meglátszanak rajtunk az elmúlt dimenziók közötti kalandok. Ahol szorította kezem fekete, felvágott ereim sebei is látszódnak csuklómon. Érezni bal tenyeremen a rothadó zombi szagát, vállamon a babaillatot, jobb kezemen a szeretkezés illatát. Megfogta kezem, s ekkor egy hatalmas hullám szedte darabjaira a hajómaradványt, s lettünk mind a tenger áldozatai.

Idióta álom

Nem tudom milyen bolygóállás van, de mégis feltűnő, hogy mindenki badarságokat álmodik körülöttem, és sajnos én sem vagyok kivétel.

Azt álmodtam ma reggelre, hogy egy arc nélküli alak szorosan megölelt, és a kezét a már hatalmasra nőtt hasamon nyugtatta.

Következő képkocka, a szülőszobára tolnak be, teljesen kész vagyok, egyre gyorsabbak a fájások, szakad rólam a víz, és az arcnélküli nő, akit minden bizonnyal nagyon szerethettem a kezem szorította, és a homlokom puszilta. A fény egyre jobban zavarta a szemem, és már minden bajom volt. Szorítottam az ismeretlen kezét, téptem a lepedőt, mire egy erőteljes, egészséges babasírás törte meg a műtő csendjét. Hátradőltem az ágyon, pihegtem, és fél füllel hallottam, hogy:  „Gratulálunk anyuka, egészséges, gyönyörű kislánya született.” Átjárt a béke és az öröm.

Vártam, hogy mikor láthatom a babám, amikor is az arcnélküli nő karján egy bepólyált kis „csomagot” hozott. A szívemre tette, de hirtelen rémület fogott el. A pólyában egy kutyakölyök volt. –Ez mi? Hol van a gyermekem?- s keserves zokogásban törtem ki. A nő, aki feltehetőleg a Kedvesem lehetett, csitított, hogy nyugodjak meg. „Mostantól ő a gyermekünk. Így leszünk egy család. Azt a csecsemőt pedig felejtsd el! Felejtsd el, mert én nem tudom úgy felnevelni, hogy nap, mint nap ránézek, és tudom, hogy semmi közöm hozzá. Nem tőlem fogant, nem az én vérem, és így…nekem…kérlek értsd meg, Nekem ez így nem megy! De megígérem Neked, hogy addig nem nyugszok, amíg nem találok olyan eljárást, amivel én magam termékenyíthetlek meg. S akkor a Te és az én véremből, lesz egy közös gyermekünk. Ígérem neked Kedvesem!

A zokogásom lassan halk hüppögéssé vált, megértettem, amit a nő mondott, de a kínzó fájdalom nem csitult, hogy elvették tőlem a gyermekem, az első szülött, egyetlen kislányom.

Reggel bedagadt, kisírt, vörös szemekkel ébredtem, és egészen mostanáig leverten tettem a dolgom. Megrázó volt, pedig csak álmodtam. Nagyon szeretem a gyerekeket, és egy szép napon, akár egyedül is, de mindenképpen szeretnék egyet. Nem kutyakölyköt, vagy kiscicát, hanem egy húsvér csecsemőt.

Álom

Napok óta nem alszom jól. Forgolódok össze-vissza, többször felriadok,és idiótaságokat álmodok. Ma reggelre is több álmom volt, de már csak egyre emlékszem. És ti is benne voltatok. :)


Ajánlott zene az olvasáshoz a lap alján. Hogy még inkább felkorbácsoljam az érzékeiteket! ;)

A várakozás izgalma volt úrrá rajtam. Ma este blogger találkozó lesz, és ott a helyem nekem is. De addig még sok a teendő. Meg kell szerveznem a lelépést, egyeztetni kell a barátokkal, meg kell rendelnem a vonatjegyeket, és... a szülőkkel is kezdenem kellene valamit. Nem mondhatom el nekik, hogy egy blogger találkozóra megyek, mert nem tudják,hogy blogolok, és nem is értenének. Jah, és hogy még leszbikus buli is lesz! Jó vicc! Nah jó! Akkor telefonáljunk! Szia! Figyelj csak! Soha nem kértem tőled szívességet,de most fontos lenne. Tudj róla, hogy ma délután lemegyek hozzátok, bulizunk, ott alszok nálatok,és holnap délután indulok haza. Azért nem szóltam hamarabb, mert ez csak egy fedősztori. Pontosan! Ha Anyáék netalán felhívnának ezt kell mondanod. Igen. Nagyon köszönöm! Jah! Még annyi, hogy délután olyan 3 körül tényleg lemegyek hozzátok, elmegyünk az állomásra, te pedig elviszed a kocsit. Jól van. Köszi mindent! Nem. Nem mondom meg, hogy  hova megyek. Majd egyszer,de most nem. Jól van már!puszi!

Minden a tervek szerint alakult. Barátnőm kicsit értetlenkedett,félt, hogy belekeveredtem valamibe,de azon kívül, minden oké. 6 kor találkozok Ancsával a vasútállomáson. Remélem tényleg kijön elém, mert magamtól nem találnám meg azt a tanyát. Vajon hogy fog kinézni? És a többiek? Mi van, ha nem fogadnak be? Túl fiatal vagyok, és ... lehet, hogy butácska is. Mi lesz, ha nem tudok egy témához hozzászólni? És a ruhám? Megfelelő ez ide? Fekete bőrkabát, lila-fekete kockás ing,farmer, edző cipő, cofba kötött haj???  Hát, mindenesetre azt kifejezi, hogy nem tudom mit akarok. Ramaty! Nyugi! Levegő be, szépen lassan ki, és már nyugodt vagy! Minden oké lesz.

5:58 kor befutott a vonat, ott álltam a peronon összeszűkült gyomorral és vártam. Pár perc múlva közeledett felém valaki. Valószínűleg ő lesz Ancsa. 

-Szia! Ancsa vagyok!

-Szia! D'Angel! 

Kis feszültségoldó beszélgetés után, már olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Pontosan ő se tudta hova is kell mennünk,de a lényeg, hogy már nem vagyok egyedül. Amúgy meg, nem is értem, miért ilyen helyen kell tartani egy blogger találkozót. Nevetséges. El kell dugni őket, mint valami leprásakat. Ancsa is ki volt akadva, de szerinte így hangulatosabb lesz. Csak mi. Úgy pár százan. Nevettem, mert szörnyen izgultam. Elszöktem otthonról, és egy olyan buliba készülök, ahol senkit nem ismerek, de mégis ismerősök. Kíváncsi vagyok nagyon.

A kezdésre pontosan megérkeztünk. Tényleg egy eldugott tanya volt, de a világításoktól sejtelmesnek tűnt minden. Mintha csak azt sugározná, hogy akik itt vannak, mind mások, de úgy mások, hogy sokkal többek, jobbak, mint a világban rohangálók. Mégpedig azért, mert bár nincsenek sokan, de összetartanak, védik, segítik egymást. Kint nem volt tömeg, csak néhányan lézengtek. Maga az épület olyan volt, mint az amerikai filmekben, a farmokon használt raktárak. Amikor beléptünk összenéztünk, és kerestük a többieket,  a minket váró transzparensekkel. Ancsa heccelte Tyúkot, hogy mi még nem voltunk ilyen találkozón, és nem fogjuk őket megismerni, így készítsenek táblákat a nevünkkel. Jó poén volt, de egyikőnk sem vette komolyan. De amikor beléptünk, egy hosszú, fa asztal fölött egy csapat nő feszített ki egy lepedőt a nevünkkel. Ismét összemosolyogtunk, és csatlakoztunk a társasághoz. Ott volt mindenki. Oldott beszélgetésbe kezdtünk, és italt rendeltünk. Nekem a csajok rendeltek. Nem tudom mire készültek, de abszintos koktél kértek nekem. Valószínűleg olvasták azt a bejegyzésem, amiben leírtam, hogy mit vált ki belőlem, az alkohol, pláne meg az abszint. :) Az épület belülről tényleg jól nézett ki. Nem egy felkapott bulizóhely,de mégis van benne valami. Valami buja. Ezt már csak tetézi, hogy a pincérlányok felülről teljesen meztelenek, és van 4 gogó táncosnő is. Nők mindenhol. Ölelkező, csókolózó párok, és a pincérnők. Fülledt a hangulat az tuti. :) Már nem féltem. Minden kétségem tovaszállt. Bár tényleg én voltam az újonc, hecceltek is, de  inkább jól esett, mint sértett. Majd Fetisa észrevette, hogy egy lány bámul a túlsó asztalnál. Erre mindenki hangosan kiabált,és csapkodta az asztalt, olyan tábori hangulatban, hogy ha tetszik, hívjam meg valamire. De lányok, én, én nem is tudom mit akarok. Most...,hogy... menjek oda? Hát persze Szivem! Ez ennyire egyszerű. Különben is, azért vagy ma itt, hogy kiderítsd, hogy mit akarsz. Mire Galathea kellt védelmemre. Ne erőltessétek már! Tényleg nem könnyű, ha még soha nem csinált ilyet. Eddig ő csajként élt. Várta, hogy udvaroljanak neki, most pedig neki kellene vadásznia, mert ez a cica nem fog idejönni hozzá. Erre a többiek harsányan nevettek, én pedig egy apró pillantást akartam a kis barna lányra vetni,de... találkozott a tekintetünk, és ... elég bátorságot éreztem magamban, ezért elindultam felé. Mire a többiek hangosan fütyültek és kiabáltak. Mintha egy focimeccsen lennék. 

- Szia! D'Angel vagyok. -mutatkoztam be illedelmesen.

- Szia! White Angel!

Ezen mind a ketten jót nevettünk. Zsák a foltját.

-Van kedved táncolni?- kérdeztem határozottan. Magamra sem ismertem.

-Inkább igyunk egyet, aztán menjünk ki, hogy tudjunk beszélgetni.

Ez a nő aztán tudja, hogy mit akar. Így esett, hogy órákon át, sétáltunk a pajta körül, beszélgettünk, és szinte mindent megtudtam róla. Kiderült, hogy ő sem tudja, melyik oldalon is áll. Nem volt még lánnyal sem, fiúval sem, de azt érezte, hogy nem úgy gondol a pasikra, mint potenciális jelöltekre. Ezért van itt. Ő is. Ártatlan, mint a ma született bárány. Legalább mellette én kimondottan veszélyesnek tűnök. Elérkezett az a pillanat, amikor már cseppet sem aggódtam, sőt! Élveztem a helyzetet. Séta közben, egy ujjamat hozzáérintettem a tenyeréhez, hogy kipuhatoljam, hogy szeretné e. Nem ellenkezett, ezért óvatosan a tenyerébe csúsztattam a kezem. Rászorított. Ezután már kéz a kézben andalogtunk. Fura mód, épp telihold volt. Állítólag ilyenkor az ösztönök szabadon előléphetnek, és nem lehet őket megfékezni. Nem tudom, de ... lelassítottam. Magam felé fordítottam, és megcsókoltam. Nem ellenkezett, hanem visszacsókolt. ..... Ekkor pedig felébredtem, hogy nincs rajtam a takaróm és fázom. Pont a legjobb résznél. :)