A második meleg party

Ajánlott zene

Az első pocsék, tudjátok, szakítós meleg bulim után nem hittem volna, hogy valaha beteszem a lábam egy ilyen partyba. Egyrészt egy kedves leszbikus barátnőm szerint butaság, és inkább hasonlít az egész szex orgiára, mint egy jó hangulatú bulira, másrészt nem sok jó emlékem fűződik az ilyen eseményekhez.

Aztán az elmúlt hónapban találkoztam Lolitával, és nagyon hamar szóba került, hogy mi lenne ha…. Ha elmennénk egy ilyen buliba. Tudott egy igényes meleg szórakozóhelyet, ami minden belső tiltakozásom ellenére felkeltette az érdeklődésem.

A buli előtt alapoztunk, akár csak a gimiben. Megismerhettem a párját, aki roppant aranyos leányzó, és kb. olyanok ők ketten, mint zsák meg a foltja. Egy szó, mint száz, cukik! S persze én sem árválkodtam, volt ám kísérőm nekem is! Nem tudtam Lilla, hogy fogja magát érezni, de elhívtam. Hatalmas egy este volt. Lolita a párjával iszogatott, én pedig megmutattam Lillának a specialitásom, ami gyönyörűségesen ki tud ütni. Persze nem kevertem olyan durvára, mert azért szerettem volna eljutni a szórakozóhelyig ,meg amúgy sem! Legyen ennyi elég! :)  Aztán előkerült a vizipipa, és újra rám tőrt, hogy RÁ AKAROK GYÚJTANI! De 2012 szeptembere óta nem cigizek, kibírtam a szakdogaírás, államvizsga gyötrő hónapjait, hát akkor miért most gyújtsak rá. Persze nem lenne abból semmi baj, ha buliban elszívnék pár szálát, de na! Nem kell az nekem. De nem is ez a lényeg!

Hamar elröpültek az órák, eljött az idő, hogy átteleportáljunk A HELYRE! Lolitáékon nem nagyon látszott, hogy bármit is ittak volna, vagy csak jól titkolták. :) Nálam viszont nagyooon jó volt a hangulat! :) Vigyorogtam, mint a vadalma, és alig vártam, hogy beérjük végre. Ott is ittunk egy-egy sört, aztán jöhetett a menet! :) A testem együtt lüktetett a zenével, és a hömpölygő tömeggel. Próbáltam Lillát is rávenni a táncolásra, de nem adta könnyen magát. :) Ettől függetlenül míg próbáltam őt táncra csábítani, a csípőm, a lábaim egyszerűen képtelenek voltak egy helyben maradni. Muszáj volt riszálnom! A következő képkocka, hogy valamiért önfeledten táncolok az asztalon. Lilla velem szemben jót vigyorog rajtam, majd kitárja karjait, és integet, hogy inkább szálljak le. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy egy ilyen alkalmat nem lehet kihagyni, így én sem tettem. Nagy lendületet vettem, és egyenesen Lilla karjaiba vetettem magam. Még jó, hogy el nem borultunk! Te jó ég! Az akkor nagyon vicces dolognak hatott, de így visszagondolva csöppet sem volt az. Elkapott, nekiestünk a falnak és jó röhögtünk! Amikor a minap eszembe jutott eme incidens, csak reménykedni tudtam, hogy senki nem látta, vagy ha igen, már nem emlékszik rá. Sajnos nem jött össze! Történetesen összefutottunk a partyban B.P. művésznővel is, aki bizony nagyon is jól emlékszik erre, és szegény meg is lepődött, hogy Ms. Sanchez nem is annyira visszafogott, mint elsőre tűnik. :)

Mindent összefoglalva frenetikus kis este volt! Imádtam minden percét, és remélem hamarosan folyt. köv. :)

Fecni életem regényéből

„új élet vár, felejts el mindent! Mindent, ami fáj!” Szól az az untig ismert magyar sorozat főcímdala. Hát igen! Nálam is bekövetkezett, szinte sorsszerűen és már-már filmes kliséként, hogy tanulmányaim után új életet kezdtem. Soha nem hoztam még meg döntést ilyen határozottan és egyszerűen. Maximum egy „tizedmásodpercig” fordult meg a fejemben, hogy maradok a hátsómon ott, ahol vagyok. Valahogy ösztönösen éreztem, hogy mennem kell. Ki kell próbálnom magam! Na meg esélyt kell adnom a BOLDOGSÁGNAK, a SZERELEMNEK! Ha most nem lépek, nem biztos, hogy lesz még egyszer sanszom.

Így, hát fogtam magam, meg az összes motyóm – pontosabban annak a felét – és átteleportáltam magam egy másik városba. Persze nem volt ez ilyen egyszerű! A lakáskeresés majd minden stációját sikerült végigjárnom, de aztán egy Tünemény közbenjárásával, és egy jó barát támogatásával végül mégis meglett az álom albi.

Azóta meg… Nos, azóta továbbra is forog a verkli, a magány, a honvágy gyötrő érzésével, a szerető emberek támogatásával, pátyolgatásával, na meg ÁLLÁSKERESÉSSEL. A hétköznapibbnál hétköznapibb élet! Viszont, ami mégis különlegessé varázsolja a létet, az egy nagyszerű Angyalka ténykedése, hogy szebbé tegye napjaim, visszavarázsolja a színeket, csodákat, álmokat és finom ízeket! Így kerek a történet! Jing és jang, fekete és fehér kéz a kézben, harmónikus elegyben!

Találkozás egy kedves olvasóval

Ajánlott zene B.P. ajánlásával :)

Van abban valami, amikor blog író és olvasó találkozik. Az olvasó helyzeti előnyt élvez, hiszen kapott már egy képet a bloggerről, de fordítva ugye ez nem mondható el. Feltéve, ha a kedves olvasó is blogger. Akkor ugyebár teljesen más a leányzó fekvése, akarom mondani a szituáció. :)

Mint ahogy az lenni szokott, kaptam egy üzenetet egy leányzótól, aztán gyorsan pörögtek az események. Facebook, sok-sok üzenet, aztán felvetette B.P., mert ez a művészneve a hölgynek :) , hogy mi lenne,ha…Aztán hamar jött a kivitelezés. :)

Szokás szerint álltam a tükör előtt és nem tudtam milyen stílusú ruházatot öltsek magamra. Legyek nőcis, vagy inkább a szokásos tinifiú style,vagy….? Végül a középutat választottam, bár így is csöppet srácosra, vagy inkább…melegre sikerültem a világos farmeromban,és a kisfiú teniszfelsőmben. :) :)  

Egy sima találkozáshoz képest a szívem a torkomban dobogott és iszonyatosan izgatott voltam. Korábban mentem, hogy legyen időm. A kocsi ablakában nézegettem magam,hogy jó e a hajam,és a smink is rendben van e. Aztán álltam a megbeszélt helyen és egyszer csak valami plattyant. Hát nem letojt egy madár? :) Szétnéztem, de nem láttam sehol, így gyorsba beszaladtam egy nagyáruház mosdójába,hogy rendbe tegyem magam. Aztán újra ki. Vártam, nézelődtem, de nem láttam sehol. Ha eddig nem voltam elég ideges, na most! Pláne mikor kiderült, hogy a megbeszélt épületen 4db spar felirat van. Na, és akkor lessem mind a négyet, hogy vajon hol bukkan fel a leányzó.

Hál Istennek hamar észrevételeztem, és határozott lépésekkel elindultam felé. És mikor mellé értem hihetetlen dejavú érzésem támadt. Amikor életemben először találkoztam valakivel, akit az internet révén ismertem meg, akkor is ugyanazon a szent négyzetmilliméternyi helyen találkoztunk,  és ő is telefonált, pont úgy, mint most B.P. :) Hamar túlestünk az oldódási fázison és egy üdítő séta után, kellemes környezetben folytattunk diskurzust. Csak úgy röpült az idő. B.P. tipikusan az az ember, akivel igazán jót lehet beszélgetni, és aki mellett nem érzed az idő múlását,csak mikor már mindketten dideregtünk. :)

Sajnos, vagy nem, de a lehető legjobb időpontot választottuk ki a találkozóhoz, ugyanis mindketten, de főleg én annyira fáradt voltam, hogy iszonyat hülyeségeket beszéltem, és rendre beégettem magam előtte. Habár mielőtt elindultam, meglestem az adatlapját, minden adatot raktároztam róla, mégis besültem a születésnapját illetően. Aztán megkérdeztem tőle, hogy nem gondolt e még arra,hogy blogoljon...mikor mindig elolvasom az új bejegyzéseit. XD Kicsit sem aláztam magam porrá. :)

6 vagy 7 óra beszélgetés után búcsúztunk el. Csak álltunk a kapualjban és jött az a tipikus feszültség. Aztán kaptam egy őszinte ölelést, és melegség járt át. Nem tudom miért, de még sosem esett ennyire jól egy szimpla, baráti ölelés. :)

S mivel ilyen jó volt a közösen töltött idő, így a találkozás mindenképpen folytatásért kiáltott.  Viszonylag hamar kontráztunk. Megint egy adag tömény hazugsággal indítottunk otthon mindketten. Mielőtt elindultam, megint szörnyen izgultam, pláne mert nem is tudtam pontosan hova is megyünk. A kocsit egy étterem parkolójában hagytam a lakásunktól pár km-e, majd átszálltam hozzá. Végre megtudhattam, hogy vezet. Már kíváncsi voltam. :) Az előző találkozás is jó volt, de ezt imádtam. :) Talán azért, mert szeretek kocsikázni, csak úgy menni a vakvilágba. Aztán szeretem a hegyeket, az erdős útszakaszokat. Nagyon találó volt az egész. Na, meg ahogy vezet….:) Nőt még nem láttam így vezetni. :) Na nem azért,mert rossz volt! Épp ellenkezőleg! :) Nekem is hasonló stílusom van, és szeretem, ha egy nő is megmutatja, hogy mit tud. Nem túl hivalkodóan, nem felelőtlenül,de dinamikusan, tempósan. Na és az az íves kanyar! Lenyűgözött! :)

Délután volt mikor útnak indultunk, és tizenegy óra körül szálltam ki a kocsijából a hűvös éjszakába, hogy elinduljak haza. Otthon halkan osontam be az ajtón, és bár kicsit dolgozott bennem az ideg, hogy hazudnom kell, azért a széles vigyor kiült az arcomra.

Jó érzés volt, hogy kiléptem az álarc mögül, és végül megvalósulhatott a találkozó. Pedig először nagyon féltem, mert viszonylag közeli városban „lakik” bizonyos időszakonként, és nálam az ilyen ki van csukva alapból. De nem bántam meg, hogy felfedtem magam. B.P. egy roppant aranyos, humoros, attraktív,  jófej leányzó, akivel szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot. Remélem megmarad a kapcsolat,és lesz még hasonló alkalom. :)

Pihenés helyett

Ajánlott zene

Hetek óta kimerülten végzem dolgaim, olyan vagyok, mint egy zombi. Persze ezt a családon kívül más nagyon nem láthatja, mert igyekszem ezt a lehető legjobban leplezni. Így mára abszolút pihenést, heverészést terveztem sokáig alvással, olvasással, filmnézéssel. Aztán nem így alakult.

Szétnéztem blogger körben, és elolvastam a friss bejegyzéseket. Aztán Sinara bloggerinánál láttam valamit, meghallgattam a számomra is sokat jelentő Rekviem egy álomért művet és mint akinél kinyitották a csapot, úgy özönlött a gondolatok árja.

Eszembe jutottak az emberek, akik valaha is fontosak voltak nekem. Barátok, szerelmek, kalandok, átutazó emberek. Belegondoltam abba mi lett volna, ha nem találkozom néhányukkal. Ha Tinával nem iszunk, és nem történnek meg a dolgok. Ha anno nem írok vissza Kicsi Csodának, és nem találkozok vele. Ha soha nem is ismertem volna meg őket. Vagy ha inkább nem megyek el arra a végzetes estére.

 Ha nem iszok, egy bizonyos jeles éjszakán, és nem bonyolódok bele semmibe, amit bár sosem bántam meg, de lehet soha nem kellett volna annak bekövetkeznie. Ha  nem hanyagolok el embereket, vagy épp ellenkezőleg. Ha nem fogom meg újra és újra a kezüket.

Miértezni és „mi lett volna, ha” –t játszani felesleges időpocsékolás. Megtörtént minden, és épp ezektől vagyok ma az, aki. Mégis vannak tüskék, sebek, amik nem gyógyultak be. És vannak új sebek, fel nem fogható dolgok, amik soha nem fognak felszínre kerülni, mert hiába kérdeznék, úgysem kapnék választ, vagy ha igen, akkor meg lehet nem is akarom hallani.

Vannak barátok, akik kihúzták kezüket kezemből és eltűntek, vagy már csak körvonaluk látszik. És nem tudom miért. Persze az időhiány érthető, én is küzdök vele, de az esetek nagy többségében több áll a háttérben. Vagy az érzések, a kapcsolat aranyfonala kopott ki, vagy valamilyen kimondatlan probléma mérgezi belülről a kapcsolatot.

Némely barátságom, ismeretségem pedig most éri virágkorát. Vagy most is. Picivel például igazán jó barátok lettünk, és tényleg számíthatok rá. Tina pedig…Tina egy létfontosságú nő az életemben, amit lehet a leendő páromnak nehéz lesz elfogadnia. Tinával már megjártuk a hadak útját. Volt számtalan szép, csúnya és gyűlölettő fröcsögő pillanatunk is, de mégis kitartottunk, végigküzdöttük, hogy most ennyi év után is egymás mellett kitartsunk jóban és rosszban is egyaránt. Bár még mindig nehéz neki elfogadnia az irányultságom, de látszik rajta, hogy igyekszik, és ez elég nekem.  Sinara bloggerina. Lassan egy éve köt hozzá valami megmagyarázhatatlan, erős érzés. Jól érzem magam a társaságában, és tudom, hogy bármikor számíthatok rá. Teljes mértékig megbízok benne, és tudom, hogy nem fog szó nélkül faképnél hagyni. Aztán vannak viszonylag új barátságaim, ismeretségeim is. Habár még nem sok idő telt el, de mégis színes, impulzív és mély kapcsolatok ezek.

És persze vannak állandó barátságaim is. Amelyeken nem fog az idő vasfoga, és amely a változó világ zűrzavarában is stabilan állnak. Nem kamaszos szövetkezések ezek, hanem mély és tartalmas kapcsolatok, amik a kölcsönösség elvére épültek.

Emberi kapcsolatok. Oly sokszínűek. Mélyek és felszínesek. Barátságok, ismeretségek, párkapcsolatok. Minden kapcsolatnak más a lendülete, más az íve, más-más érzéseket váltanak ki a felekből. Minden kapcsolatban vannak hibák, amiket vagy ki lehet javítani, vagy túl lehet lépni rajta, vagy nem. Minden kapcsolatban vannak őrült, hajmeresztő húzások, amik vagy megemészthetőek, vagy nem. Kapcsolatok nélkül nem lehet létezni, hisz az ember társas lény.

Egy dolog viszont fontos. A felelősség kérdése. Ha a kapcsolat elején a felelősségvállalás nem kölcsönös, hanem csak az egyik fél veszi magára, és egy emberen van az egész kapcsolat terhe, akkor azt később már nem lehet szétosztani, vagy csak megfeszítő munkával. Minden kapcsolat két emberen áll, ahogy minden kapcsolat születése és halála is két ember műve és hibája. Nem lehet csak az egyiket hibáztatni. 

Fotó: http://www.kepeslapneked.hu/?lap=kepeslap&id=917

Anyáknapja vagyon!

Ajánlott zene

„Mama kérlek, meséld el nekem, hogy milyen volt az élet nélkülem! Gondoltál rám, mikor azt tervezted el, hogy mi lesz majd, ha nagy leszel?  Mama kérlek, meséld el nekem, hogy hogyan kezdődött az életem! Véletlen volt, vagy gondoltál reám, azon az édes éjszakán? Hisz jól tudod, nem kértelek, nem kértem tőled az életet. S még mielőtt egyszer meghalok, még tudnom kell, miért vagyok?”

„S még mielőtt egyszer meghalok, még tudnom kell, miért vagyok?”

Mindig tudtam, hogy koravén vagyok, de mostanság sűrűn érzem azt, hogy a lelkem olyan 1976-80 körül született, és csak 1991-ben öltöttem testi formát. Elmeséltem ezt anyának, ő pedig elmosolyodott és azt mondta: „Lehet benne valami. Sokat babáztam, és már akkor szerettelek volna.„Gyerekkoromban is sokat nyúztam szegényt, hogy meséljen nekem. Mentem utána mindenhová, leültem a fűbe és nyaggattam. „Anyuci, tudtad, hogy úton vagyok? …és, akkor tudtad, hogy kislány leszek és így foglak szeretni? És szerettél engem, amikor a pocakodban voltam? És nem fájt, amikor rugdalóztam a hasadban? És…és amikor megszülettem…örültél nekem? Szép voltam? Nagyon sírtam?  Milyen volt, amikor először a kezedbe fogtál? És haragudtál rám, mikor nem hagytalak aludni?”  A gyerekszáj ugye.  :) A gyerek, aki időközben felcseperedett és mégis a mamája pici lánya marad majd 40 évesen is.

El sem tudom mondani, milyen érzés úgy létezni, hogy tudom…akartak és szerettek már akkor is, amikor még csak gondolat voltam. Anya elmondása szerint, már a legelső reggeltől tudta, hogy úton vagyok, ahogy azt is…lány leszek. Minden nap simogatott, beszélt hozzám, mesélt nekem, már létezésem első napjától fogva. S ezt az ölelő szeretet mind a mai napig érzem, és tudom akkor is, ha veszekszünk, csúnyákat kiabálunk egymásra. Habár már régen kinőttem a tipegőt és a cumisüvegre sincs szükségem, mégis jól esik, ahogy gondoskodó karjaival magához ölel, letörli könnyeim, vagy aggódva hív, ha nem adok életjelet magamról. Fantasztikus érzés, amikor a konyhában szorgoskodik, én pedig spontán mód szorosan átölelem és egy cuppanós puszit nyomok az arcára. Ő pedig mosolyog. Vagy amikor viccelődve nevetgélünk valamin és olyanok vagyunk, mint két gyerek.

Nem tudom eléggé megköszönni, hogy a jó Isten ilyen anyukával ajándékozott meg. Nem csak anyuka, hanem a legjobb barátnőm is egyben. Ezért is olyan nehéz elmondanom neki a nagy titkot. Nem akarom összetörni a szívét….hogy a gyermek, akire oly sokáig várt, akit úgy szeretett…az egy ….

Egész életemben csak ketten voltunk. Ő meg én. Mindig csak egymásra számíthattunk. Azt mondta, hogy már 3 évesen is olyan értelmesen hallgattam őt, figyeltem rá, amikor valami miatt szomorú volt, és kiöntötte nekem a szívét…Ha bármi gond van, akkor most is nekem mondja el először. Beavat mindenbe…ez néha kicsit nehéz, de örülök, hogy bízik bennem,és tudja…számíthat rám.

Mikor kislány volt, már akkor megfogadta, hogy ő más anya lesz. Ő máshogy fogja szeretni a lányát. És sikerült neki. Nem kívánhatnék jobb anya-lánya kapcsolatot. S szeretném, ha majd egyszer…én is ilyen anyukája lehetnék a gyermekeimnek. Ha valamit megtanultam tőle…az az,hogyan kell igazán, feltétel nélkül szeretni.

ui: Annyi mindent tudnék mondani, és mégis oly sokat küszködtem ezzel a bejegyzéssel. Egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni mindazt, amit érzek.

De mégis…ezzel az aprócska szösszenettel kívánok minden Édesanyának nagyon sok boldog Anyák napját! Különösképpen Édesanyámnak és Pótmamámnak, egy nagyszerű nőnek,és szintén Anyukának!

Ajánlott zene

Gyermeki lényem oly aprócska, és oly gyenge, akár a harmat. De nem félek, hisz Mama testével oltalmaz, és szeretetével simogat. Idebent oly jó! Meleg és biztonságos. Telik az idő, s én minden nappal egyre nagyobb és erősebb leszek. Lassan kifejlődnek szerveim. S felfedezem, hogy milyen jó nyújtózkodni. A délutáni szundikálás után nagyokat ásítok és jókorát nyújtózom. Jéé! Puha és ruganyos! De jóó! Nyújtózkodom, rugdalózok. Ez tetszik! Játszok tovább! Aztán egy kéz megérinti a talpacskám. Mami! Ez fáj neked? Nem tudtam, ne haragudj! Újabb hónapok telnek, és már alig férek el. Nagyon jó idebent, de egyre szűkebb lett lakásom. Mi történt Mami? Megnőttem? Nem is tudtam. Menjek ki? De hát hova? És miért? De nekem itt jó. Nem akarok. Muszáj? Hát jó! Megpróbálom. Itt sötét van. Mami! Félek! Mami! Ez fáj! Szorít! Mamiii! Nem akarok. Kérlek, álljunk meg! Mamii nee! Mamiii! Mi ez a fény? Hideg van! Ez fáj!Mamii! Mamii hool vagy? Szia! Te ki vagy? Aztán meghallom azt az ismerős, ritmikus dobogást. Mami, hát te vagy az? Mami, csakhogy megtaláltalak.

 Mami, szeretlek!



Fotó:http://susandarcy.com.au/myblog/tag/mother-and-daughter/page/3/

22 éves lettem én...

…meglepetés e költemény.

Ajánlott zene

Bizony! 22 éves lettem. S bár egészen aprócska korom óta vártam ezt a napot…soha, egyetlen születésnapom nem volt még ennyire…szörnyű. A szülőszobába érkezésem óta soha, egyetlen születésnapomon nem sírtam…azt hittem életem első perceiben egy életre kisírtam magam…tévedtem.

Mindig furán néztem azokra, akik közönséges napnak tartották világra érkezésük évfordulóját, mert számomra a születésnapok különleges pillanatok. Hiszen ez az a nap, amikor egy-egy nagyszerű emberrel több lett ez az olykor gyönyörű, máskor rideg és szörnyű világ. Épp ezért igyekszem mind a mások, mind a saját születésem évfordulóját emlékezetessé tenni.

S miért is olyan fontos a 22. születésnap? Azért, mert az életem a 22-es szám jegyében telik. Minden ekörül forog. Nem kutatom éjjel-nappal az asztrológiai, számmisztikai összefüggéseket, de tény, hogy van vonzódásom a transzcendens világhoz, az ezotérikus mizériákhoz. S ez nem is olyan fura, hiszen kicsi gyerekként is a vidéki élet babonái között nőttem fel.  Ma már nincs erős befolyással az életemre, de azért, ha elfeledkezek magamról, még előjön egy-két hülyeség. De azért arra mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon mit jelenthet a 22, mert még laikusként is érdekes és fura, hogy születési dátumom (év, hónap, nap, óra, perc) mind mind azonos számokból állnak, és visszafelé olvasva is ugyanaz. (Példának okáért a születési évem: 1991) Persze nem tulajdonítok magamnak holmi varázsképességet és nem vagyok különleges, de akkor is elgondolkodtató. :)
 

A 22 es szám misztikus útja

   A 22-es számot mester számnak nevezzük, mivel aki megvalósítja az általa hordozott feladatot, az tényleg mester lesz, a saját életének a mestere. Ez a szám két darab 2-es szintéziséből, hatványából áll elő. A 2-es szám jelentése a pitagoraszi számmisztika szerint a "egység helyett a kétség". A 22-es szám ezt a hatást hatványozva hordozza magában. A benne rejlő feladat, hogy stabil talajt találjunk a lábunk alatt, megbízzunk önmagunkban és a sors gondviselésében. A 2-es alapvető problémája, hogy állandó visszaigazolást keres a világból, mivel álladóan kétségek gyötrik saját életével kapcsolatban. Társakra van szüksége, akik támaszt nyújtanak neki, de egyedül is meg kell állnia a lábán. A 22-es szám akkor válhat igazi mesterszámmá, ha tökéletes magabiztossággal éljük életünket A 2+2= 4-es szám a mindennapi élet dolgai között való stabil eligazodást, praktikus, gyakorlatias gondolkodást jelent. A 4-es a férfi, az császár (Tarot) archetípusa, aki tudja a helyét és dolgát a világban és maximális alázattal viseltetik az emberek iránt. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyszerűsített esetben sem, hogy a 22-es szám hatása mindig jelen lesz életünkben, ha már születési képletünkben szerepel. Akinek ez a szám szerepel a születési képletében, vagy kiszámított névszámai között, tudnia kell, hogy nem véletlenül kapta ezt a feladatot, hanem azért, hogy tudatosan megélje azt. A 22-es szám egy olyan sors utat hordoz, amely a kétségeken át elvezet a bölcsességbe, vagyis abba az állapotba, amikor tudod, hogy a világban jó és rossz dolgok egyaránt vannak, és Te vagy az aki jó és rossz között dönthetsz. Ha ezt megtetted, akkor a 4-es vagyis a császár állapotába jutsz, aki a lét teljes magabiztosságával uralkodik saját életén, úgy, hogy életének mestere és alázatos szolgája.

A szám, a nagy lehetőségek kitalálását, megtervezését és beteljesítését is jelenti. A mások segítése és feljebbjutása az egyik örömteli hajtóereje. A másik a szeretet.

Azt hiszem elgondolkodtató.

Mindenesetre az idei szülinap élményei mélyen érintettek. Már hetekkel előtte készültem. No, nem arra, hogy vajon majd ki és hogyan fog meglepni, mert az az én reszortom, másrészt meg engem soha nem az érdekelt, hogy vajon mit kapok, meg ki fog majd meglepni. Inkább lelkileg készültem rá a nagy napra. (Hónapokig törtem a fejem, hogy vajon megcsináltassam e a tetkót, amit terveztem, de aztán elvetettem, és úgy döntöttem, ha majd Kolibri Bloggerina tetoválni fog, akkor majd újra elgondolkodom rajta. :) )

A reggel fantasztikusan indult, aztán ugyanilyen szellemben folytatódott a délelőtt is. Egy kedves barátom annyit fáradozott értem, és olyan cuki módon kedveskedett nekem, hogy nincs is arra szó. Olyan ébresztőt kaptam, amiben még soha nem volt részem ezelőtt, - na ne tessék semmi erotikusra gondolni :) – aztán a nap folyamán több ízben is meglepett. Hol a barátokkal közösen, hol saját akcióként. Tudta milyen sokat jelent nekem az a nap, így igyekezett mindent megtenni, hogy tökéletes legyen. Amíg az ő társaságában voltam addig tökéletes is volt…

…aztán haza kellett mennem…

..fáradt voltam, és éhes, még nem ettem pedig már délután 4 óra volt. Felhívtam anyát, még indulás előtt, hogy időre oda kellene érnem egy helyre, el tudna vinni? Ő közölte, hogy még vásárolni akar, dolga van, oldjam már meg. Nagyot fújtam, de akkor még nem különösebben viselt meg a dolog. Aztán amikor a célállomásra értem, felsétáltam a váróba, és mindenhol ragyogó arcú szülők, barátok, barátnők várták az érkezőket, akkor éreztem az első tőr szúrását valahol a mellkasomban. Rám nem várt senki. Máskor ez nem volt zavaró, de pont a szülinapomon?

Elindultam a hideg esőben, bőrönddel, gyalog a város másik szegletébe. Az elmémet sötét gondolatok sora kezdte átszőni, és néhány könnycsepp is útnak akart indulni, de erőt vettem magamon.

Néhány órával később vége lett az előadásnak, amin részt vettem és elindultam. A kapuban egy helyes pofijú leányzó széles mosollyal odaköszönt, ami pár édes másodpercre megmelengetett. Felhívtam Tinát, hogy akkor áll még a találkozó, amit megbeszéltünk? Hebegett, habogott…kisült, nem ér rá. Még 20-30 perc. Ekkor már egészen fátyolos lett a tekintettem, de igyekeztem tartani magam. Bár, ha jobban belegondolok az eső úgyis lemosta volna könnyeim. Aztán elindultam a sötét éjszakába. A kövér vízcseppek áztatták arcom, hajam, a magam után húzott bőröndöm pedig hangosan koppanva gurult a mély kátyúk sorával tarkított járdát. Elértem Tináék házához, de csak az út túloldaláról figyeltem, vajon hazaérte e már? Hihetetlenül szánalmasnak éreztem magam szétfolyt sminkemben, bőrigázva. Talán kicsit meg is nyugtatott, hogy nincs még otthon…nem akartam,hogy így lásson. 

Újabb hangos zörgés kíséretében indultam tova, addig is telik az idő. Ahogy lassan vánszorogtam a kihalt utcán, egyre elkeseredettebb, fáradtabb és magányosabb voltam. Máskor is rossz lenne egy ilyen helyzet, de a szülinapomon? Az egészben a legkeserűbb az volt, hogy nem volt senki, akit felhívhattam volna, s akinek lágy hangja hűs vigaszként ölelt volna körbe, vagy akinek mellére borulva végre megnyugodhattam volna. Máskor is hiányzik a szerető társ, de ünnepekkor a legfájóbb a hiánya. Aztán az Univerzum, mintha reagált volna gondolataimra: álltam a piros lámpánál, közel s távol nem volt egy lélek sem. Mellkasom szétfeszítette a fájdalom, a magány, amikor filmes kliséként a szemben álló, a járdát megvilágító utcai lámpa izzani kezdett és lassan kiégett. Rám telepedett a sötétség. Gyorsan átszaladtam a zebrán, meg sem álltam Tináék házáig. Hívtam, jött, a nyakába borultam és megpróbáltam erős lenni. Hiába. Átlátott rajtam. Faggatott. Válaszolgattam, de a valóságot elhallgattam. Nem kell tudnia. Elég, ha én tudom.

Otthon a szokásos  helyzet várt. Aztán Anya, a fiúk próbáltak valami ünnepi légkört előcsalogatni, énekelni kezdtek, kezükben torta, de én nem fordultam feléjük…csak annyit bírtam kinyögni, hogy: „Ezt ne! Kérlek ne!” és hangos zokogás kíséretében kiszakadt a fájdalom. 

Egész hétvégén hasznavehetetlen voltam. Ma pedig számvetést akartam, de már így is sok hetet meg havat összehordtam. :)

Remélem hamarosan elmúlik ez a szörnyű magányérzés, mert úgy érzem magam, mint egy kifacsart rongy. 

[Még jó,hogy pont az előző bejegyzésemben írtam,hogy: „De a legfőbb jó, hogy nem nyomorodok bele a magán(y)életembe. „ ]