Nem
az Rtl Klub ama „reality” műsoráról van itt szó, ne tessék megijedni! Hanem én
lettem celeb, és kérlek MENTSETEK KI INNEN! Valahogy így szóltam volna egy
másfél hónappal ezelőtt, ha posztot írtam volna.
Habár
akkor idő, internet és gép hiányában voltam, de annyira vicces a sztori, hogy
muszáj világgá kiabálnom. Történt ugyanis, a blogom is tele van azokkal a
bejegyzéseimmel, hogy a szobatársaim megtudták, amit nem kellett volna. Na
mármost itt nem fejeződött be a cselekmény. Már ekkor is sejtettem, hogy jóval
többen tudják a titkom, mint kellene, de bíztam az ellenkezőjében. Feleslegesen!
Egy
csúnya késő őszi, vagy kora téli napon, már nem is tudom, de felváltva hívtak a
szobatársaim, hogy akkor találkozzunk már, rég beszéltünk, stb. A zsigereimben
éreztem, hogy mi következik, dehát hajtott a kíváncsiság, és úgy ámblokk tele
volt már a nemlétezőm is a titkolózással, hazudozással. Így hát áldásom adtam a
nagy randevúra! Értem jöttek, nem volt menekvés, még ha akartam volna se.
Eljött
a késődélután. Egy hangulatos kis helyet választottunk, ahol egy könnyed
vacsora mellett tudunk majd beszélgetni… Kabát le, rendelés felvétel, ital ki,
nagy levegő be. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom ökölnyire zsugorodott,
és lüktettek az ereim. Először mindennapi hülyeségekről beszélgettünk, aztán
sorba mindenki mesélt magáról. Nagyon, nagyon gyorsan került rám a sor. Nagy
levegő be, „szuuuu, száááá!” –mondtam magamnak- majd a másodperc tört része
alatt gondoltam végig a mondandóm. Aztán kibukott belőlem, hogy tudom, hogy már
úgyis tudják, szóval felesleges a melléduma, a kertelés, szóval nem a pasikra
bukok, hanem a csajokra és pont.
Persze,
mint számítani lehetett rá, tisztába voltak a dolgokkal, ígyhát nem kerekedett
ki a szemük, nem hüledeztek. Ha más körülmények között lettünk volna pozitívnak
értékeltem volna a helyzetet, de így… Nem tudom mit gondoljak. Jó érzés volt
nyíltan beszélni, kiteríteni a kártyákat, de…valami mégis motoszkál bennem. Nem
tudnám pontosan megmondani mi, de valami nem teljesen tiszta és egyenes. Már
annyira nincs nagy jelentősége, de mégis érdekes érzés.
A
másik meg, amitől úgy érzem magam, mint egy celeb, hogy hirtelenjében annyira
unalmas lett bizonyos emberek élete, vagy nem tudom, hogy mindenki az én
magánéletemben kutakodik, piszkos foltban reménykedve. Pusmognak a hátam
mögött, és megy a nagy találgatás. Mikor meghallottam, már nem tudtam kiakadni
rajta, csak röhögve sírtam, és sírva röhögtem, hogy bazz’ celeb lettem, jaj de
jó nekem! Ha műsor kell a népnek, ezer örömmel! Van mit vesztenem? Annyira
szánalmas! Jujj, kiderült, hogy az a normális csaj egy….egy…egy…leszbó! És
akkor?
Kacsints rá, és röhögj! Lehet tetszel neki! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése