Blue is the warmest colour (Adéle élete 1-2. fejezet)

Ajánlott zene

Annyit hallottam már az Adéle életéről, (angolul: Blue is the warmest colour, franciául: La vie d'Adele Chapitres 1 et 2) , hogy muszáj volt rá gugliznom, és addig kajtattam, amíg meg nem találtam. Igaz franciául, angol felirattal, ami annyira nem szeretem kategória, de hát nem tudtam, és nem is hiszem, hogy lesz alkalmam megnézni a moziba, úgyhogy ez maradt. Egész jó kis film lett, meg kell hagyni. Nem hiába érdemelte ki az Arany Pálma díjat. Annyira komplex, mély, intenzív és ami nem elhanyagolható, hogy van mondanivalója. A főszereplők díjazása is abszolút érthető. Nem láttam még filmet, ahol ennyire kézzel foghatóan és a maga természetességében ábrázolja azokat az érzéseket, amiket a filmvásznon aligha, a való életben pedig annál inkább láthatunk.

Az elején még hüledeztem, hogy egy ilyen 15 éves „gyereknek”  mi keresnivalója az éjszakai bárokban, miért cigizik és hasonlók, aztán sajnáltam. Sajnáltam, mert nem egyszerű rájönni, hogy kik is vagyunk valójában, és a boldogsághoz vezető út nem mindig, sőt szinte soha nem kikövezett, terelőcsíkokkal ellátott sztráda. Aztán jött a szerelmes rész, a testiséget úgy ábrázolta, mint film előtte még szinte soha. Anno a Room in Rome hatalmas élmény volt ilyen szempontból, de az Adéle élete talán még ezt is überelte. Habár mindent láthatóvá tett, mégsem vált pornográffá. Eszembe juttatta azokat a kellemes, felejthetetlen élményeket, amelyek megmutatták mi is az igazi szexualitás, az összefonódás, és eggyé válás csodája. Amikor rájöttem, hogy ki vagyok én, mit várok a páromtól, mi az, ami megáll a realitás talaján, és hogy nincsenek elfuserált vágyaim. 

De ugye nem csak móka és kacagás az élet, és ez az alkotás azért is tetszik különösen, mert bár a 170 percével elég terjedelmes, de alaposan végigjárja az ember mindazon stációit, amik szinte sorsszerűen következnek egymás után. A szakítás, és az utána következő időszak felelevenítette a Kicsi Csodával történteteket. És az arcomba vágta, hogy valahogy én is így festhettem, mikor kínlódtam, és úgy éreztem, ha nem láthatom újra, vagy nem hallhatom a hangját, akkor az olyan, mint a só a sebre. Na és ez a film is pontosan ilyen. És nem happy end-el zárul, ami máskor zavarna, de itt…mivel ennyire életszerű, teljesen helyén való volt, hogy kimaradt a cukormáz. Sajnos az élet is ilyen.

Képkockáról képkockára más és más érzések jártak át, és bevallom őszintén időnként közben is jegyzeteltem, mert csak úgy tolultak a gondolatok. Maga a szereposztás esztétikai szempontból számomra nem volt tetszetős, vagyis, hogy pontosítsak Emma megtestesítője volt picit csúnyácska nekem. Ellenben Adéle a maga egyszerűségében káprázatosan szép. Vicces volt a szexjelenet közben, mikor eszembe jutott egy nyilatkozata az ifjú színésznőnek (Adéle), hogy a premieren az apukája mellette ült és nagyon izgult vajon mit fog szólni a kedves papa a pikáns jelenetekhez….khm… arra én is kíváncsi lennék. :)

Összességében elnyerte a tetszésem a film. Bár nagyon nehéz volt a feliratra, és a képre egyszerre koncentrálni, amin a francia szöveg még csak nehezített, de ettől függetlenül átjött a mondanivaló, és élmény volt. Azt hiszem, megnézem majd magyar felirattal is, ha lesz. :)

Kedvcsinálónak a trailer magyar felirattal!