Világvége hangulat

2013.március 14.

Ajánlott zene

Ma egész nap olyan világvége, vagy katasztrófa film hangulat uralkodott bármerre jártam. A szél kiszakította az ember kezéből az esernyőket, engem majdnem felkapott esernyőstől, bőröndöstől. A vonatok 60-150 perceket késtek, a várók megteltek ideges, fáradt, türelmetlen emberekkel. A bevásárlóközpontokat megrohamozták az emberek, mintha soha nem lehetne többet vásárolni. Aztán egy váratlan pillanatban megszűnt az áramellátás a boltban, és a nép pánikolt.

Aztán elindultunk haza…

Az utak néhol le voltak fagyva, néhol nem. Anyával kettecskén tartottunk haza. Nem jöttünk gyorsan, az útviszonyoknak megfelelő sebességgel, nagy követési távolságot tartva. Épp arról beszélgettünk, milyen érdekes, hogy meghal valaki, és még halála után több tíz, száz évig is lehet hallgatni a zenéit, vagy pusztán csak a hangját. Aztán egy kocsi lassított előttünk, így anya is befékezett, de azzal nem számoltunk, hogy az út teljesen le van fagyva azon a szakaszon.

Olyan gyorsan történt minden. A fékezés hatására a kocsi segge elkezdett kicsúszni, irányíthatatlanná vált. Pillanatok alatt fordultunk keresztbe a forgalmas főúton. Semmi másra nem tudtam koncentrálni, csakhogy jönnek velünk szemben, és ez most belénk fog rohanni. Először az a gondolat rémített halálra, hogyha ez elkapja oldalról a kocsit, akkor azt anya nem fogja túlélni, és én nem tehetek semmit. Aztán átfordult a másik oldalára, így már az én szemem vakította el a reflektor, és tudtam, hogy ebbe az ütközésbe vagy belehalok, vagy életem végig ágyhoz leszek kötve. A másodperc tört része alatt pergett le életem filmje, és rettegtem, hogy így lesz vége az életemnek, de tudtam, hogyha valakinek meg kell halnia, akkor az én legyek, és ne anya. Bár fiatal vagyok, előttem az élet, de se kutyám, se macskám, akinek hiányoznék, viszont a srácoknak még anyára van szüksége… Aztán mire magamhoz tértem láttam, hogy a kocsi, ami szemben jött velünk épphogy súrolva, de ki tudott kerülni minket. Majd kiugrott a szívem, légszomjam volt, a lábaim pedig még fél óra múlva is remegtek. A helyzet iróniája, hogy amikor mindez történt a rádióban a Republic: Engedj közelebb című száma ment.

Ha valaki azt mondja, hogy nincsenek őrangyalok, az hazudik. A jó Isten gondviselése mentett meg minket, semmi más. Jöttek mögöttünk, velünk szemben, az út szélén mély árok húzódik, oda is beborulhattunk volna…

…azt hiszem ez egy újabb pillanat, amikor egy kicsit le kell lassítani, és át kell értékelni dolgokat. Életemben nem féltem még ennyire. Szerintem két centi kellett volna.

Fura,hogy az elmúlt 1 hónapban kétszer sikerült megúsznom közúti balesetet. Lehet az égiek jeleznek,hogy : Jössz vissza, Öcsi!