Pontosan ugyanolyan (jóféle)
gyomorgörccsel ébredtem, mintegy jelezve valami váratlan eseményt, mint 1 évvel
ezelőtt. Pontosan ugyanazzal a várakozással teli érzéssel szálltam fel vonat
helyett egy távolsági buszra és indultam a hűvös reggelbe, mint 1 évvel
ezelőtt. Szívem hangos dobogása a fülemben visszhangzott, akárcsak 1 évvel
ezelőtt.
Azt a zenét hallgattam egész
álló nap, amit akkor hallottam mélyen bent, amikor ott, fent a hegyen, távol a
nyüzsgő város zajától megfogtad a kezem. Amikor reszkető ujjaim tenyeredbe
csúsztattam és két kezünk óvatos mozdulatokkal, gyengéden fonódott egybe.
Folyton, szüntelenül ragyogó
arcod képét láttam magam előtt, s újra és újra puha ajkaid mézédes ízét érzem
sóvárgó ajkaimon.
1 évvel ezelőtt újra
megtanultam hinni, újra hagytam, hogy szívem cselekedjen állandóan tartózkodó
agyam helyett, és újra kitártam lelkem, nem törődve sebezhetőségemmel, hogy
hellyel kínáljak egy fantasztikus embert.
Ma, szívem nem gondol a
rosszra, a fekete napra, mikor lelkem gyászba borult, és fekete bársonnyal
takart be mindent. Ma nem gondolok arra, (csak minden tizedmásodpercben) hogy
mi lett volna, ha nem így alakulnak az események, ha nem találkozunk aznap…Nem
gondolok arra, hogy azóta már 1 éves évfordulónkat ünnepelnénk ketten, együtt,
visszafogottan, önfeledten.
Életem már sohasem lesz olyan, mint egy évvel ezelőtt volt.
Ha akarod, ha nem, végérvényesen is életem része lettél, és ez ellen én sem
tehetek semmit.
„Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak.” /József Attila/
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak.” /József Attila/

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése