Ünnep

(S, hogy picit az elmúlt két év minden bája megelevenedjen egy pillanatra, minden eddig használt „elem” feltűnik a postban. ) 

A nap idézetei

„A harmónia ugyanolyan unalmas egy idő után, mint a ritmus. A dráma, a vígjáték, az üldögélés, a munka, a semmittevés. Minden unalmas, amiről tudjuk, hogy micsoda. „  /Gerlóczy Márton/

„- Te tudod, milyen ez? Állandóan együtt élni a titokkal, amit el akarsz mondani valakinek, de tudod, hogy nem teheted.
- Figyelj ide, jó? A titok olyan, mint a betegség, ha nem osztjuk meg másokkal, felfal belülről, és nem marad semmi, és úgy érezzük, meghaltunk. „  /Holdfény c. film/

Ajánlott zene az olvasáshoz

Már vagy egy hete készülök erre a postra. Hiszen újra kettős ünnep van az immár Rosabella Sanchez naplója.blogspot.com oldalon. Első körben ugye, már két éve, hogy a mai napon ezzel a bejegyzéssel elindítottam ezt a blogot. Helyesebben a freedangels.blogspot.com-ot.  El sem hiszem, hogy már két éve, viszonylagos folyamatossággal, de írom, vezetem ezt az oldalt. Fura, mert több blogot is elindítottam, de egyik sem volt hosszú életű. Talán megértem rá, talán az olvasói visszajelzések apró szárnyaikon repítettek tova újra és újra. 

A másik, szintén roppant fontos dátum pedig 2011. november 13.-a. S, hogy miért? Ti ezt még nem tudhatjátok, hiszen, ha úgy tetszik a színfalak mögött zajlottak az események. Ezen a napon változott meg életem egyszer s mindenkorra. Egy fantasztikus ember csoda módjára robbant be életembe. Ezért is kapta a Kicsi Csoda nevet. És egyáltalán nem kicsi ez a csoda, csupán így talán még közelebb érzem magamhoz.  Nos, azt hiszem, hogy kellőképpen felforgattuk egymás életét, és számomra legalábbis már semmi nem olyan, mint egy évvel ezelőtt. Azt hittem, hogy én már nőre soha nem fogok tudni úgy nézni, mint „a démonomra”, hogy soha többé nem kapok olyan csókot, amitől egész testemben megremegek a gyönyörtől, és nem tudok betelni vele, hogy valaha is AKAROK majd egy nőt, úgy istenigazából. És lám, megtörtént! Álmomban nem gondoltam, nem is számítottam rá, hogy egy csillogó szempár, egy mosolygó arc, egy páratlan elme ennyire el tud varázsolni. Bármi is történik az elkövetkezendőkben, azt határozottan kijelenthetem, hogy egy nagyszerű emberrel, egy csodálatos Múzsával…és még sok minden mással is gazdagabb lettem általa. Köszönöm Neked, hogy jöttél, láttál és győztél!

Nem szeretnék, holmi magasztos irományt kiadni a kezeim közül, amivel önmagam dicsőítem…ez nem az én műfajom. Viszont arról nyugodt szívvel mesélek, hogy mi az, amit egy blog adhat. Januárban kaptam egy üzenetet egy ifjú hölgytől, aki egy olvasóm volt. Meg sem álmodtam volna, hogy az állandó embereken kívül vannak olyan olvasóim is, akik soha nem kommentelnek, csak csendben, láthatatlanul kísérik életem történéseit. Nem hittem volna, hogy ennyi embert érdekel az, hogy miket firkálok virtuális naplómba. No, de amit szeretem volna az az, hogy a blogolásnak köszönhetően egy szemtelenül fiatal, aranyos leányzót is megismerhettem, akivel rengeteg üzenetet váltottunk, és azt hiszem, bátran ki merem jelenteni, hogy egy tündéri barátra leltem benne. Ezen is felbuzdulva szeretnék bátorítani minden kedves olvasómat, hogy egészen nyugodtan adjon hangot véleményének, mert egyrészt kifejezetten örülnék neki, másrészt akár egy-egy bejegyzés alatt fórumként beszélgetni is tudtok akár velem, akár egymással. S blogéletem második évében még egy nagyszerű embert ismertem meg azáltal, hogy ő is ír, méghozzá hihetetlenül eredeti, már-már pirulásra okot adó zseniális erotikus történeteket. Tudjátok, ha az ember életéből hiányzik az intimitás, és nem hajlandó „ágyra járni”, akkor valahogy pótolni kell legalább az illúziót. Hát, így ismertem meg őt. Aztán persze bátran és őszintén leírta a véleményét, amiből rengeteget tanultam. A folyamatos mailkapcsolat immár vele is megvan, és remélhetőleg még sokáig meg is marad. Mindig is szerettem új ismeretekre szert tenni, beszélgetni, meghallgatni mások álláspontját, véleményét egy aktuális dologgal, történéssel kapcsolatban, és ez ma sincs másként. Minden egyes kommentnek, privát üzenetnek nagyon örülök, így újra csak azt tudom mondani, ha valaki eddig nem érzett elég bátorságot ahhoz, hogy megszólítson…akkor  tegye meg egészen nyugodtan! Nem harapok! :D

Most pedig, és nem utoljára, azokról az emberekről, nőkről szeretnék szólni, akik már az első pillanattól fogják láthatatlanul is kezeimet. Ők azok, akikkel emailes, telefonos kontakt is kialakult, és akik aggódnak, hiányolnak, ha depresszív hangulatú postot írok, vagy ha hetekre eltűnök. Ők, észreveszik és hangot adnak ennek. S szerintem legtöbbször nem is tudják milyen sokat jelent ez nekem. Ezért most el kell, hogy mondjam nektek, hogy őszinte hála tölti meg szívem, mikor rátok gondolok. Köszönöm nektek!

És nem csak azért vagyok hálás, mert időnként, ha szükség van rá, akkor felém nyújtjátok kezeitek, hanem azért is, hogy befogadtatok. Hiszen mára már, ha nem is érzem magam teljesen egy közösség tagjának, de legalább már kívülállónak sem. Bekerülni egy jóval érettebb gondolkodású, a felnőtt világgal naponta megküzdő nők közé, közel sem annyira egyszerű, mint tűnik. Na, nem azért, mert bárki is éreztetne velem, hogy nem vagyok ide való. Sőt! Amikor írtak nekem, kommenteltek, mindig azon gondolkodtam, hogy miért? Hisz én egy senki vagyok, egy zöldfülű kölyök, akkor meg miért is foglalkozik bárki is velem. Saját kishitűségem duruzsolt folyton a fülembe, miszerint én, a kis egyetemista hol jövök ahhoz, hogy egy komoly, érett, felnőtt nőt megszólítsak, vagy véleményt írjak az ő bejegyzése alá…

…erre a választ ma sem tudom, de örülök, hogy itt vagyok.

Mint minden rendes évértékelőbe kell egy kis visszatekintés, statisztika, összegzés, így pár sor erejéig én is belemennék valami hasonlóba.

A két év leforgása alatt 244 postom született, 488 megjegyzést kaptam, 513 profil és 9407 oldal megtekintés történt. Nagy valószínűséggel ezek a számok csak számok maradnak a legtöbb embernek, de azért nekem sokat jelentenek. Ahogy az a 244 bejegyzés is. Picit beleolvasgattam az elsőkbe és megdöbbentem, hogy ezt ÉN? írtam valamikor? Egyik másikat be kell, hogy valljam önfényezés nélkül, hogy jól sikerült, viszont némelyiktől még a vér is meghűlt bennem, hogy voltam képes ilyen brutálisan fájdalmas postot írni. Valóban ennyire negatív, elkeseredett gondolataim is lehettek? Vagy a másik, hogy ennyire tudok szeretni? És ilyen átkozottul túlteng bennem az érzelem? Fura. Mintha nem is ugyanaz az ember írta volna azokat a sorokat, mint aki a mostani bejegyzéseket vetette „papírra.” Az biztos, hogy ahány ember megfordult az életembe, mindegyikük karcolatát őrzi személyiségem. Változtam előnyömre, és hátrányomra is. Rengeteg tanultam, és úgy érezem, hogy íráskészségem, fogalmazásmódom is sokat fejlődött. Na meg, az elmúlt egy évben gyökeresen megváltozott az életem, és végérvényesen felnőtté tettek a történések. Helyt kellett állnom, vállalnom kellett tettem után a következményeket…és azt  hiszem az, hogy nem roppantam bele sokat elárulhat. Szemezgetés közben rábukkantam kedvenc bejegyzéseimre is.(ha szabad ilyet mondani.) Mert bizony van egy pár olyan, amit szívesen olvasok vissza. Nem is annyira azért, ami mögötte van, sokkal inkább az elvontsága és a hangulata miatt. S,ha már említettem megosztom veletek is, hogy melyek ezek: Könnyek, Az édes szimfónia, Az első csók, Szeretni valakit valamiért, A démon-Végszó, Apróság és természetesen Maio története. 

Végezetül pedig szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvas, aki kommentel – névvel, és név nélkül. Köszönöm, hogy leírtátok véleményeteket, köszönöm a megjegyzéseiteket, amelyekkel elgondolkodtattatok, megnevettettetek, és olykor könnyeket csaltatok a szemembe! 

S, hogy tudjátok, itt mindenki számít…virtuális puszi mindegyikőtöknek!

2 Anonymusomnak, akik nem árulták el becses nevüket, Ancsa T-nek, AnthonBergnek, Black Horsnak, Fetisának, Galatheának, Kolibrinek, Sinarának, Szemtelen Tyúk bloggerinának, és természetesen Voldemortnak!

Isten tartsa meg jó szokásotokat! :)

Boldog 2. születésnapot blogocskám!

fotó:http://emiii-myblog.blogspot.hu/2010/06/bubiiik.html