Nő a tükörben

Állok a fürdőszoba közepén, és farkasszemet nézek egy nővel a tükörben. Ki ez? Ismerem? Szeme dacosan, vagy inkább lemondóan csillog, szája furcsán görbül…le vagy föl? Szeme alatt sötét foltok vannak? Áhh, dehogy!

Az a nagy harci helyzet, hogy életem során ezer meg egy ember papolt nekem arról, hogy nem kell megfelelni mindenkinek, de valahogy nem érintettek meg a szavak. Tudtam, ezért rábólintottam és folytak a hosszú évek, mint zavaros folyó. Aztán jött a plusz egy ember. Lehet nem szavai voltak rám hatással, lehet lényének ragyogása, vagy csak elértem a túlcsordulás peremére. De ma…ma jól érzem magam, mert nem érdekel senki és semmi. Nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogy elterveztem? Leszarom. Nincs autonómiám, nincs szabad mozgásterem?  Leszarom. Tudják a titkom? Leszarom. A szobatársaim is beleolvasnak néha a blogomba? Leszarom. Még mindig van egy zaklatóm? Leszarom. A képeim nullák? Leszarom. Ezer millió dolgom van? Leszarom. Párkapcsolati szinten még az az óvodás is jobban áll nálam, aki épp a homokozóban kapta le Petikét? Leszarom. Igen! Leszarok én már mindent. Nem lemondás ez. Ó, dehogy! Még csak nem is hideg közöny. Pusztán nem érdemel meg senki és semmi annyit, hogy egy másodpercig is vergődjek, felhúzzam magam, esetlegesen álmatlan éjszakáim legyenek. Minden történik valamiért, hát történjen úgy.  

Nézlek idegen nő és nem ismerek rád. Hova lett a szín az arcodról? Hova a mosolyogni való lelkesedés? Hova a csapongó, túláradó érzelem? Hova az ősibizalom? Hova szemed ragyogása, és gyermeki mosolya? Ki vagy te? Ki vagy te nő a tükörben?