2014. szeptember 28., vasárnap

Egyetlen pillanat






Egyetlen pillanat volt csak. Meglátni csillogó szemeid, s elveszni ölelő karjaidban. 

Szüntelenül reméltem és vártam, mikor toppansz be életem ajtaján. Olyan volt, mintha csodát, vagy varázslatot várnék. Senki nem hitt nekem. Azt mondták: ”Add fel, könyörgöm! Ez a lány nem létezik, pusztán csak a fejedbe! Ilyen nincs, csak a mesékben! Nem létezik, értsd meg! Érd be kevesebbel végre, és légy boldog!” De nem hallgattam rájuk. Tudtam, legbelül éreztem, hogy Ő igenis létezik. Valahol köztünk jár, csak meg kell találnom. Hosszú, hosszú évekig kerestem, vártam, reméltem, de csak nem jött. Éltünk egymástól függetlenül, és vártuk, hogy eljöjjön ez a pillanat. Az eggyé válás pillanata. Az az édes, varázslatos pillanat, amikor egy hűvös, s mégis kellemes kora őszi délután, a vasútállomás peronján, az emberáradatban megláttuk egymást. 

…egyetlen pillanat...
…elég ahhoz, hogy örökre megváltozzon az életed! Csak állhatatosan hinned kell, hogy bekövetkezik! 

Azóta megértettem, hogy minden fájdalom, minden gyötrődéssel töltött óra és nap, minden félresikerült kapcsolat, randi azért volt, hogy amikor majd megérkezik Ő, értékelni tudjam kedvességét, türelmét, és kimondhatatlan odaadását.
Nem is lehet szavakba önteni az érzést, amikor végre teljes szívedből szerethetsz, mert ezért nem fog senki hibáztatni, leszúrni, otthagyni. Az érzést, amikor szereteted viszonzásra talál. Csodálatos, és még annál is több. 

Minden áldott este hálát adok érte a jó Istennek, hogy elküldte Őt nekem, hogy létezik és szeret.

Köszönöm léted s, hogy életem része vagy!
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy szerethetlek!
Köszönöm szemeid csillogását, s édes mosolyod!
Köszönöm türelmed, és odaadásod!
Köszönöm őszinteséged és bizalmad!
Köszönöm figyelmed és törődésed!
Köszönöm mindazt, ami TE vagy, és azt is…amivé én válok melletted!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése