Egyetlen pillanat volt csak. Meglátni
csillogó szemeid, s elveszni ölelő karjaidban.
Szüntelenül
reméltem és vártam, mikor toppansz be életem ajtaján. Olyan volt, mintha
csodát, vagy varázslatot várnék. Senki nem hitt nekem. Azt mondták: ”Add fel, könyörgöm! Ez a lány nem létezik,
pusztán csak a fejedbe! Ilyen nincs, csak a mesékben! Nem létezik, értsd meg!
Érd be kevesebbel végre, és légy boldog!” De nem hallgattam rájuk. Tudtam,
legbelül éreztem, hogy Ő igenis létezik. Valahol köztünk jár, csak meg kell
találnom. Hosszú, hosszú évekig kerestem, vártam, reméltem, de csak nem jött.
Éltünk egymástól függetlenül, és vártuk, hogy eljöjjön ez a pillanat. Az eggyé
válás pillanata. Az az édes, varázslatos pillanat, amikor egy hűvös, s mégis
kellemes kora őszi délután, a vasútállomás peronján, az emberáradatban megláttuk
egymást.
…egyetlen
pillanat...
…elég
ahhoz, hogy örökre megváltozzon az életed! Csak állhatatosan hinned kell, hogy
bekövetkezik!
Azóta
megértettem, hogy minden fájdalom, minden gyötrődéssel töltött óra és nap, minden
félresikerült kapcsolat, randi azért volt, hogy amikor majd megérkezik Ő,
értékelni tudjam kedvességét, türelmét, és kimondhatatlan odaadását.
Nem is
lehet szavakba önteni az érzést, amikor végre teljes szívedből szerethetsz,
mert ezért nem fog senki hibáztatni, leszúrni, otthagyni. Az érzést, amikor
szereteted viszonzásra talál. Csodálatos, és még annál is több.
Minden
áldott este hálát adok érte a jó Istennek, hogy elküldte Őt nekem, hogy létezik
és szeret.
Köszönöm
léted s, hogy életem része vagy!
Köszönöm,
hogy szeretsz, s hogy szerethetlek!
Köszönöm
szemeid csillogását, s édes mosolyod!
Köszönöm
türelmed, és odaadásod!
Köszönöm
őszinteséged és bizalmad!
Köszönöm
figyelmed és törődésed!
Köszönöm
mindazt, ami TE vagy, és azt is…amivé én válok melletted!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése