Nem is tudom szavakba önteni
mindazt, ami mostanság a fejemben és a …mellkasomban zajlik. Napról napra, nőttön-nő bennem a
feszültség, a kétely, az aggodalom és egyre inkább rágja arcomról a húst a
mindezt elfedő álarc.
Olyannyira feszült vagyok, hogy
állandóan aludnék,de mire oda kerülök mégsem tudok. Éjszaka többször felébredek,
forgolódok, vergődök az ágyban. Képtelen vagyok normálisan enni. Jelzésértékű, hogy
két hónap alatt, kemény edzéssel, diétával adtam le 3kg-ot, most durván egy hét
alatt kettőt. Folyamatos hányinger környékez, és iszonyatos migrénes rohamok
döntenek le a lábamról. Néha a sírás fojtogat, néha meg a túlcsorduló, tehetetlen
düh önti el agyam.
Ha megkérdeznéd, de miért? Nem
tudnék válaszolni. Vagyis tudnék, csak összetett a dolog. Egyre nagyobb a
nyomás rajtam a kötelességeimet illetően. Túl sok mindent kell tökéletesen
elvégezni egyetlen hét alatt. De ez máskor sem okozott problémát. Mindig
egyszerre több dolgot csináltam, mert mit nekem. Meg ezek nem olyanok, mint
másnak. Nem lesz szigorlatom, nyelvvizsgám… Nyilván tudom, hogy azért
stresszelek jobban, mert nagyon sok pénzt, energiát és hitet öltem ebbe a
képzésbe, és most csak egy hajszál választ el attól, hogy megvalósítsam az
álmaim. Ha belebukok az azt jelenti, hogy nem tudom bebizonyítani mindazoknak,
akik nem nézték jó szemmel ténykedésem, hogy de igenis lehet követni az álmaid,
és igenis lehet hinni valamiben, és lehet azt csinálni, amit szeretnél. Közben
pedig el is fáradtam ebben a bizonygatásban, és a kötelező alkotásban. A lelked nem lehet beletenni egy képbe, egy
versbe, egy zeneműbe, ha muszájból csinálod. Ha pedig nincs benne a lelked,
akkor mit sem ér az egész. Hasznavehetetlen, kukában landoló szemét lesz kezed
munkájából.
De ez önmagában nem okozna
ilyen tüneteket. Talán belejátszanak azok a gondolatok is, amiket próbálok
távol tartani magamtól legalább addig, míg a vizsgáim letudom. De nem igazán
megy. Az elmúlt időszakban rengeteget változtam. Ez jó, hiszen nem ugrok fejest
csak úgy a vakvilágba. Egész higgadt tudok lenni olyan helyzetekben, amikben
máskor már röpködtem. Egész szépen kifejlődött a türelmem és az önfegyelmem.
Megtanultam azt is, hogy hogyan hat rám az alkohol, és mi lesz a következménye.
Ebből kifolyólag ma már tudom, hogy nem kell alkohol a kicsi gátlások
oldásához, ha nem akarok fejjel a falnak menni. Sőt! Ma már cigi nélkül is
tudok őrjöngeni. A fájdalom, kétség, ideg levezetéséhez nincs szükségem
nikotinra.
…Az egyetlen baj mindezzel csak
az, hogy most olyan vagyok, mint a kisgyermek, aki fél az ismeretlen, idegen
környezettől. Állok az ajtóban, bekukucskálok, de nem merek bemenni. Ha viszont
már átléptem a küszöböt, onnan nincs semmi probléma. Tágra nyílt szemmel
fedezem fel az új világot.
[ Túl sokat gondolkodom. Nem
mondom, hogy rossz így látni a világot, de jobb volt, amikor naivan mindent
szépnek hittem. Most meg…csak a merengés van,
és az ijesztő félelem. Félek attól, hogy fájdalmat okozok, meg attól is,
hogy én csalódok. Félek, mert nem érzem azt, hogy bárkinek is elég jó lennék. Félek,
hogy nem tudnék senkit boldoggá tenni. Én…én…túlzottan is…nem is tudom.
Érzelmes vagyok. Szeretek babusgatni és viszont. Imádom, ha meglephetek
valakit, és ha engem lepnek meg. Szeretem az érzelmi biztonságot, és ha talaj
van a talpam alatt. Időnként hajlamos vagyok arra, hogy elröpködjek, ami nem
rossz, hiszen olyankor a másikat is elviszem magammal, de aztán kell, aki
segítségével lábam újra szilárd talajt ér. Aztán meg dili is vagyok. Egy őrült.
Tudna velem valaki valamit kezdeni??? Hmm…???
Azt hiszem félek. Nem nagyon.
Csak egy egészen iciri,picikét ott legbelül. :)
]
Most itt állok magasan a
medence fölött, az ugródeszkán, és nagyokat pislogok az alattam elterülő,
ezüstösen csillogó, pajkosan fodrozódó víztükörre. Ugranom kellene!
Írtam e-mailt, megkaptad?
VálaszTörlés