Hiánycikk

Habár ez az augusztus is megvisel, kevésbé, mint tavaly. Semmi másra nem vágyok jobban jelenleg,  hogy végre teljes mértékig összerakjam magam, és egy kis magabiztosságra tegyek szert. A sírás, nyavalygás, a kiborulások nem visznek előre és különben is! Belefáradtam már ebbe. Mivel novemberben minden kétkedésem ellenére nagy hatással volt rám a kineziológus, úgy döntöttem felkeresem újra. Most már nem izgultam, teljesen elengedtem magam a kezelés alatt, bár elég katartikus élményben volt részem. A vizsgálat során kijött, amit magamtól is tudtam, és teljes mértékig igaz, hogy a motiváltságom nagyban függ a kívülről érő impulzusoktól, véleményektől. Bármilyen kapcsolatról is legyen szó, olyan szükségem van egy jó szóra, mint egy falat kenyérre. Szerelmi kapcsolatban pedig a megerősítés, a kedvesség, az érintések azok, amik előrevisznek. Ez még nem is lenne baj, ha nem függne tőle annyira az ember, hogy ezek nélkül képtelen létezni. Meg kell tanulnom önmagamból merítkezni, és szeretni magam annyira, hogy a külső rossz véleményekre tegyek magasról és csak azok véleménye számítson, akik jelentenek is valamit. A váróteremben azon gondolkodtam, hogy milyen problémát vegyek elő a tarsolyomból, mi az, amit a kezelés közben körbejárjunk. Számtalan dolog közül választhattam, de én mégis a problémamegoldás mellett döntöttem. Ugyanis ez az, ami az élet minden területén jelen van, és amíg nem tudok szembenézni a problémákkal, addig nem is igen várható, hogy bármiben is sikeres legyek. Hiszen kudarc és probléma mindenhol adódik, a munkától a magánéletig. Le kellett bontanom, hogy mit is értek ezen. 

 Elmondtam, hogy alapból konfliktuskerülő ember vagyok, aki eszét vesztve menekül,ha jön egy probléma. Képtelen vagyok megállni a gondok előtt és azt józanésszel megoldani. S,hogy miért? Mert mindig is attól féltem, ha kimondom a véleményem, akkor  elvesztem azokat, akiket szeretek. Igen, nem fogom elmondani, ha a párom megbánt, nem fogom szóvá tenni, hogyha a családban hülyének néznek, és az iskolatársak bolondot csinálnak belőlem. Nyuszi vagyok, ez van. A lebontásban pedig megfogalmaztam, hogy a problémamegoldáson, kezelésen belül a családban, iskolában, szobatársak között és a párkapcsolatban fellépő nehézségekkel szeretnék sokkal jobban bánni. Talán mondanom sem kell, hogy a probléma gyökere még a magzati korszakomra tehető, tehát onnan indult a kezelés. Konkrétan újra meg kellett születnem. Iszonyat furcsa volt, de mindenképpen katartikus élmény. Az, ahogy szinte éreztem, hogy egy nedves, szűk csatornában van a fejem, a testem, és látom a fényt a végén, ami egyre erősödik, erősödik, s közben elakad a fejem, elfáradok és megtorpanok. Majd erőt gyűjtök, és a kezemmel rásegítek, míg végül megszületek. A legnagyobb problémának az jött fel, hogy túl nagy felelősséget vállalok, helyesebben átvállalom mások helyett, szinte mártírt játszva. Hordozom mindenki terhét, amit nem is nekem kellene, míg a végén értelemszerűen össze nem roppanok. A másiknak pedig a konfliktuskerülésem emelte ki. Nem szeretem a veszekedéseket. Nem szeretem, ha csendben, lelki terrort alkalmazva sokkolnak, mert ebben nőttem fel, és ez fáj. Viszont azt sem preferálom, amikor ordítoznak velem, bár ez jobb egy fokkal az előzőnél. Inkább egy pofon, mintsem a hallgatás. A legjobb, amikor mindkét fél egyszerre üvöltözik egymással úgy, hogy nem is hallják, mit vág a fejükhöz a másik, majd a végén higgadtan megbeszélik a dolgokat. Én nem igazán szoktam ordibálni. Csak is akkor, ha már annyira tehetetlennek érzem magam, és tudom, hogy semmi rosszat nem követtem el, ergo egyetlen esélyem marad, hogy megvédjem magam és kiálljak az igazamért. Akkor is sírás lesz a vége, és inkább bocsánatot kérek azért is, amit el sem követtem, csak legyen már vége. Nem jó hozzáállás tudom. Ezért is akarok ebben is változni.

Meg kell tanulnom, hogy nem lehetek minden ember szemében jó, bármennyire is szeretném. Hiszen van, aki szimpatikusnak talál, van, aki nem. Ez így normális. Viszont az, hogy én vagyok a világ rossza, már necces. Ha megkaptam ezt, vagy ehhez hasonlót, szinte ájulásig képes voltam kínozni magam, hogy ugyan miért mondanak nekem ilyet? Hiszen soha nem nézem magam, még akkor sem, amikor kellene. Mindig azon ügyködök, hogy másoknak  jó legyen. Tehát én nagyon rossz ember vagyok. Ha elmegyünk bulizni és iszogatok, azt másnap a fél város és az egész iskola tudni fogja. Tehát egy alkoholista picsa vagyok. Habár ember vagyok, megvannak a testi szükségleteim, és egyre jobban hiányzik az intimitás, de nem mászok senki ágyába, és nem is smárolok minden csajjal, aki hajlandóságot mutatna rá. Sőt! Ha lenne lehetőségem valamilyen szexuális kalandra, akkor sem élnék ilyenekkel. Tehát egy könnyűvérű kis ribanc vagyok, vagy épp egy fellengzős maradi idióta. Szerintem is, mind sorba. Nem, nem vagyok én a világ legjobb embere, dehogy! De azért annyira rossz sem, amiket időnként megkapok. Persze, én is csinálok iszonyatos nagy hülyeségeket, tévedek, és olykor meg is bántok embereket, még ha nem is szándékosan, na de könyörgöm! Azért nem kell rögtön a legrosszabb emberként elkönyvelni. 

Szóval van mit tanulnom, alakulnom. Persze ez is mind olyan, hogy magamnak kell rájönnöm, kitapasztalnom, mert hiába mondja más…úgy sem hiszem, még a saját magam nem élem át. Nem egyszer fordult már elő, amikor is Kicsi Csoda totális jó szándékkal mondott valamit, amit persze fel is fogtam, el is hittem, de csak akkor lett foganatja, amikor én magam is megtapasztaltam. Aztán persze úgy újságoltam neki, mint egy gyerek, hogy: „Igazad volt! Megint igazad volt!” Ő pedig nagy bölcsen, szép csendben csak bólogatott. Tehát hosszú még az út, de úgy érzem, ha kicsit is hiszek abban, hogy képes vagyok rá –már pedig miért ne lennék az -, akkor sikerülni is fog! Szerintem, akik már régóta olvassák a blogom, vagy szemezgettek a régebbi írásaim között is, azoknak is feltűnik a különbség. Több ismerősöm is megemlítette már, hogy el van képedve,rám sem ismer. 

Azt hiszem az utóbbi időkben sikerült lazábbnak lennem, bár nagyon jól tudom,hogy még ettől is jobban elengedhetném magam, és sokkal jobban bízhatnék magamban, a környezetben, a jó Istenben. Lassú folyamat, de megéri! Úgy döntöttem a francba a Sedativ Pc-vel, a nyugtatóval, minden OLYAN gondolattal és még a cigivel is! Ezek helyett inkább a meditáció felé szeretnék fordulni. Állítólag,ha kiegyensúlyozott és magabiztos vagyok, az hatással lesz a felém forduló emberekre is. 

Igazából semmi mást nem szeretnék, mint boldog lenni, és ezt a boldogságot megosztani valakivel!