Az a bizonyos legeslegszebb szó...

Ajánlott zene az olvasáshoz.

Az a bizonyos legeslegszebb szó a világon… mely úgy ölel körbe, mikor kimondod: „SZERETLEK”, mint a lágy esésű, finom selyem. 

Sokan vannak, akiknek szinte égeti a szájuk, s nehezükre esik kimondani, mert bizony ez nem pusztán csak egy szó. Sokkal több annál. Ha szeretek, akkor nem okoz problémát, hogy használjam, de alaptalanul nem veszem a számra. Az iskolában ma nagyon divatos, hogy a barátok is mondják egymásnak, de nekem ilyen kontextusban nem megy.  Egész eddigi életemben két embertől ( egy fiútól és egy lánytól) kaptam meg ezt a szót, s én is csak két embernek mondtam ki tiszta szívből, őszintén. (Hölgy volt mindkét illető.) Ma már ez is közhellyé vált, hogy: „Ne mondd, éreztesd!” Persze, igaz, hogy ne koptassuk a szót, és csak akkor használjuk, ha tényleg úgy érezzük, és ne csak mondjuk, hanem apró kis figyelmességekkel, a másikért hozott áldozatokkal…stb. is hozzuk tudomására, de úgy vélem, hogy gyönyörű mosolyt csal mindkét fél arcára egy-egy szerelmes mámorban elrebegett SZERETLEK! 

Három alkalomból kétszer súgták ezt a fülembe, abból én egyszer válaszoltam, egyszer pedig megkértem szegény fiút, hogy ne mondja, mert nekem nem megy, és hazug szavakkal pedig nem akarom kábítani. Egyszer pedig én magam léptem a tettek mezejére és mondtam ki eme csodaszót…bár ne tettem volna. Nem bánom, hogy kimondtam, mert nagyon is így éreztem, bár csak pár hónap telt el, de az időzítés nem volt épp megfelelő. Egy romantikus vacsora, vagy épp egy meghitt szeretkezés után vágytól csillogó szemekkel, halk, félszeg hangon a fülébe súgni a szeretett nőnek, sokkal-sokkal szebb lett volna, mint félrészegen ordítani. Ezt elkurtam, nem kicsit…NAGYON. Azóta is szégyellem magam, és ha tudnám visszacsinálnám, de sajnos az idő kerekét visszapörgetni nem lehet. Csak bízni tudok abban, hogyha elfelejtetni nem is tudom, de legalább jóvá tehetem még ezt...

Azt hiszem a jövőben meg fogom várni, hogy a másik mondja ki, akármeddig is kell rá várnom. 

Nem tudom más, hogy van ezzel, de nekem majdnem nagyobb örömet jelent kimondani a szeretett nőnek: „Szeretlek Kicsim!”, mint amikor nekem mondják. Ahogy hozzábújsz bársonyosan puha arcához, és a fülébe suttogod, Ő pedig meghatódva magához húz… Gyönyörű! Mondjuk hallani is olyan felemelő érzés, hogy szinte elgyengül a lábam, elcsuklik a hangom és könnybe lábad a szemem. Ugyanolyan érzés, mint az ajándékozás. Fantasztikus adni és kapni is. Csak egy szó, és mégis milyen ereje van. Hasonlatos a „Kedvesem” szóval. Az is gyönyörű, és mégis alig használják. Nekem egyetlen egyszer „mondták”, de leírni nem tudom mit éreztem akkor. És kimondani is mennyivel szebb: „Az én Kedvesem”, mint azt, hogy: „ A csajom”, „ A barátnőm”…

Na valami ilyesmi:

 

 

Szeretlek most és mindörökké!